A parázs ura könyvborító

A parázs ura (A démonkirálynő próbái 2.)

Őszintén szólva, nem tudtam, mire számítsak a második kötettől. Az első rész után maradt bennem néhány kérdőjel, meg az a fajta bizonytalanság, amikor tudod, hogy működhetne ez az egész, csak valami még nem állt össze. Bíztam benne, hogy a második kötet majd helyre teszi, amit addig csak fél gőzzel bontott ki. Vártam valami többet, valami bátrabbat. És bár volt, ami beérett, az összkép még mindig kissé felemás maradt. Az viszont …

Tövisek városa könyvajánló

Tövisek városa (A démonkirálynő próbái 1.)

Bevallom, most valahogy kifejezetten jól esett egy könnyen emészthető, tempós kis fantasy. Az a fajta, ahol nem kell az első 50 oldalon képbe kerülni a világpolitikai viszonyokról, és nem öntenek a nyakamba egy rakás nevet. Szóval amikor szembejött velem C. N. Crawford Tövisek Városa című könyve, nem voltak különösebb elvárásaim. Rövid, démonos, romantikus. Egy kis kikapcsolódás, semmi több. És szerencsére pont ezt is kaptam. Meg azt is, amit nem kértem: …

Az ébredés könyvborító

Az ébredés (Zodiákus Akadémia 1.)

A fülszöveg és a vélemények alapján sokat vártam a Zodiákus Akadémiától. Illetve többen bedobták a klasszikus „ha szeretted a Harry Pottert, ezt is imádni fogod” dolgot, én viszont őszintén nem tudom, ezt hogyan és hol érezték így, mert a baglyok, a melegség és a baráti összetartás helyett itt főleg erőszak, zaklatás és rideg bentlakásos iskola van, ahol minden második lépésedre jut egy kis megaláztatás. Igazából a varázslóiskola stimmel, de ezzel …

Két ferde korona könyvborító

Two ​Twisted Crowns – Két ferde korona

Az Egy sötét ablak nekem igazi élmény volt. Komor, atmoszférikus fantasy, tele feszültséggel és a Lidérc szókimondó szövegeivel. Épp ezért a folytatásnál is valami hasonlóra számítottam: tömény sötétségre, elmélyített világra. Az első rész brutális cliffhangerrel ért véget, én pedig ott ültem tátott szájjal, várva, hogy jöjjön a következő rész. Aztán megérkezett a Két ferde korona, én pedig már nem voltam olyan szinten elégedett, mint az első rész során: olykor elmaradt …

Egy sötét ablak könyvborító

One Dark Window – Egy sötét ablak

Van az a pillanat, amikor az ember meglátja egy könyv borítóján a „booktok szenzáció” feliratot, és ösztönösen hátrál egyet, lehetőleg sarokba húzódva, szemkontaktust kerülve. A hype ritkán hálás dolog. Az utóbbi időben annyi túlértékelt, középutas könyv hullott az ölembe ilyen címkékkel, hogy már-már reflexből fintorgok. Ennek ellenére ezeknek egy részét elolvasom, mert néha, tényleg csak néha, jön egy történet, ami nemcsak megszolgálja a figyelmet, hanem még túl is teljesíti azt. …

Ónixvihar könyvborító.

Onyx Storm – Ónixvihar

Rebecca Yarros a sorozat harmadik kötetében, ismételten bebizonyítja, hogy a romantasy műfajban nemcsak a szenvedély, hanem a politikai intrikák és a karakterfejlődés is kulcsszerepet játszhat. A Negyedik szárny és a Vasláng után az Ónixvihar világépítése lenyűgöző módon bővül, új kultúrákat is megismerhetünk. Továbbra is a kedvenceim közé tartozik ez a sorozat, annak ellenére, hogy a főhősök érzelmi dinamikája vetekszik egy közepesen sikeres szappanoperával. Violet Sorrengail története folytatódik, és ha azt …

Vasláng könyvborító.

Iron Flame – Vasláng

Az első rész után azt hittem, hogy már mindent láttam Basgiathból, de Rebecca Yarros úgy döntött, ideje kinyitni a világot. És milyen jól tette! A történet végre kiszabadul az iskola szorításából, új helyszínekre kalauzol minket: elhagyatott paloták, határ menti települések, és egy királyság Navarre határain túl. Ebben a részben volt utazás, kaland, harcok, és annyi dráma, mint egy főműsoridős realityben. A Vasláng, ott folytatja, ahol a Negyedik szárny abbahagyta: Violet …

Negyedik szárny könyvborító.

Fourth Wing – Negyedik szárny

Amikor beszereztem Rebecca Yarros Negyedik szárny című könyvét, a net már rég tele volt vele. Konkrétan a csapból is ez folyt. Bevallom, kicsit szkeptikus voltam, hiszen sokszor égettem már meg magam a túlzott elvárásokkal, amit az internetes hype okozott. Aztán elkezdtem olvasni, és az lett a vége, hogy nem tudtam letenni. A történet teljesen beszippantott. A karakterek ugyan a megszokott sablonok voltak, de a világépítés lenyűgözött. Messze nem hibátlan, sőt. …

A bölcs ember félelme könyvborító

A bölcs ember félelme

Vannak könyvek, amelyek után szinte lehetetlen másba belekezdeni. Hirtelen minden más kicsit rosszabbnak tűnik, mert ha megtalálod azt a könyvet, ami valóban lenyűgöz, az mostantól mérce lesz. És szerintem Patrick Rothfuss A Királygyilkos Krónikáját pont így alkotta meg. A bölcs ember félelme az a fajta regény, amely nem egyszerűen folytat egy történetet, hanem elmélyíti azt, kibővíti, új színt ad neki. Aki rajongott A szél nevéért, valószínűleg nem kérdésként kezelte, hogy …

Álomhajsza könyvborító

Álomhajsza

Bevallom: nem tudtam, milyen lesz Vavyan Fable-től fantasyt olvasni. Más jellegű könyvével korábban már találkoztam, és nagyon kíváncsi voltam rá, hogy ez vajon milyen lesz, de sose vettem le a polcról. Egy darabig kerülgettük egymást, de most azt mondom, hogy abszolút megérte. Ráadásul nem teljesen azt kaptam, amire számítottam, hiszen én egy 100%-ig fantasy történetre voltam felkészülve, szóval pár percig ültem nagyra tágult szemekkel az első olyan fejezet fölött, ami …

A szél neve könyvborító

A szél neve

Őszinte leszek: amikor először találkoztam Patrick Rothfuss könyvével, semmit nem tudtam róla. A polcok között bolyongva egyszerűen megfogott a címe és a borítója (zseniális a grafikája szerintem). A fülszöveg elolvasása után tudtam, hogy haza fogom vinni. És ez lett életem legjobb könyves döntése. A legtöbb könyv esetében szükségem van 30-50-150 oldalra, hogy valóban érdekelni kezdjen, a végén pedig megállapítom, hogy „oké, ez jó volt”. És van A szél neve. Ez …

A gonosz tanítványa könyvborító

A Gonosz Tanítványa

A Gonosz asszisztense volt számomra az előző év egyik legkellemesebb meglepetése. Ez a könyv friss, szellemes és bájosan morbid volt. Igazi komfortolvasmány. Így amikor megjelent a folytatás, A Gonosz tanítványa, azonnal lecsaptam rá. És tudjuk jól, mi szokott lenni a második részekkel: elfáradnak, ellaposodnak, mint egy péntek délutáni Teams meeting (csak hogy maradjunk az irodai hasonlatoknál). De itt szerencsére nem ez történt. Ez a könyv pontosan azt nyújtja, amit az …