Alchemised könyvborító

Alchemised

Azt már többször írtam, hogy már reflexből gyanúsnak ítélem meg, ha egy könyv körül túl nagy a felhajtás. Annyit csalódtam, hogy egyszerűen az internet kollektív extázisa ritkán tud bennem automatikus bizalmat ébreszteni. Szóval igen, az Alchemised is innen indult nálam. Hónapok óta mindenhol ott volt, mindenki mesterműnek nevezte, minden második ember azt írta, hogy érzelmileg megsemmisítette. Az ugye nem titok, hogy a történet eredetileg fanfictionként kezdte az életét, Manacled címen. …

A hosszú menetelés könyvborító

A hosszú menetelés

A hosszú menetelést évekkel ezelőtt már olvastam. Nagyon jó könyvnek tartom, de nem azon a szórakoztató módon. Nyomasztó. Fojtogató. Néha kifejezetten kényelmetlen. És mégis – vagy talán pont ezért – nagyon tetszett. A mélysége miatt. A kimondatlan kérdései miatt. Amiatt, ahogyan az emberi lélek határait boncolgatja, minden különösebb cirkusz nélkül. A filmet múlt hétvégén néztük meg. Mivel többször kétségeim támadtak az eseményekkel  kapcsolatban, a könyv is előkerült, már a film …

1984 könyvborító

1984

Nem lesz most lassú felvezetés, rögtön a téma közepébe csapok. Az 1984 tipikusan az a disztópia, ami nem ér véget azzal, hogy letetted. Napokkal később is a gondolataidban motoszkál. Számomra az idei év egyik legmeghatározóbb olvasmánya volt. A modern disztópiák nagy része is innen merít. Orwell pedig 1949-ben olyan világot rajzolt fel, amelynek elemei még ma is félelmetes párhuzamokként kacsintanak vissza. Ugyan rövid, de nem könnyű olvasmány. Nyomasztó, sötét, és …

Az aratás hajnla könyvborító

Az aratás hajnala

Amikor kiderült, hogy Suzanne Collins új regénye Haymitch Abernathy múltjáról szól, pontosan tudtam, hogy lelkileg nem lesz sétagalopp. Mégis izgatottan vártam, mert Haymitch mindig is az egyik legizgalmasabb karakter volt az Éhezők viadala világában. A mogorva, cinikus, alkoholba temetkező mentor, akiről azonnal éreztük, hogy nem volt mindig ilyen. Ebben a regényben végre megkapjuk a válaszokat, és annál sokkal többet is. Nem „csak” egy újabb Viadalt látunk, hanem a második Nagy …

Énekesmadarak és kígyók balladája könyvborító

Énekesmadarak és kígyók balladája

Érdekes vállalkozásra adta a fejét Suzanne Collins: a világ-sikert aratott Az Éhezők Viadala trilógiája után elővett egy karaktert, aki eddig kizárólag rossz színben tűnt fel, és megmutatta, mitől is lett ő azzá, akinek ismerjük. Az Énekesmadarak és kígyók balladája, magyarul 2020-ban jelent meg az Agave Könyvek gondozásában, én már akkoriban el is olvastam, de úgy éreztem, hogy azért egy bejegyzést mindnképp érdemel most, ha már van rá felületem. Szeretem ezt …

A kiválasztott könyvborító

A kiválasztott

Bevallom, nem ez volt a kedvenc kötetem a trilógiából. A három részből ezt éreztem a leggyengébbnek, de ez nem azt jelenti, hogy nem tetszett. Inkább más. A sorozatot egyébként is átjárja egy nyomasztó hangulat, ami a zárókötetben szintet lép. Az Éhezők viadala segített nekünk elhelyezkedni a világban, miközben egy izgalmas történetet adott. A Futótűz már kezdett komorabb vizekre evezni, de még magában hordozta az első részből megszokott elemeket. A kiválasztott …

Futótűz könyvborító

Futótűz

Az első kötet után volt bennem egyfajta kétkedés: vajon lehet ezt még fokozni anélkül, hogy önismétlésbe vagy túlzásba csúszna? Hiszen a második részek sokszor nem érnek fel az elsőhöz. A Futótűz aztán gyorsan rácáfolt erre. Nem hozott harsányabb fordulatokat, mint az első rész, de mégis sokkal nyugtalanítóbb lett. Collins hasonló felépítéssel, és történetvezetéssel dolgozott, mint az Éhezők viadala során, mégis sikerült elérnie, hogy még mélyebbre ássuk magunkat ebben a világban. …

Éhezők viadala könyvborító

Az éhezők viadala

Az ember néha egész polcnyi könyvet tart otthon anélkül, hogy egy sort elolvasna belőlük. Ismerős? Így voltam Az éhezők viadalával is. Régóta ott üldögélt a TBR-listám élén, néha mindig elhatároztam, hogy ő lesz a következő, de aztán végül mindig mást vettem le a polcról. Közben persze a filmeket már réges-rég megnéztem (és szerettem is), de valahogy sosem éreztem égető szükségét, hogy a regényt is kézbe vegyem. Nehezen kezdek neki olyan …