Szivárványpitypang

Ritkán olvasok novellákat, a regények alapvetően közelebb állnak a szívemhez. Az a típus vagyok, aki szeret hosszan elidőzni egy világban. Ettől függetlenül ez a novelláskötet felkeltette az érdeklődésemet, amikor két történetét is meghallgattam hangoskönyvként (illetve erre az egyes novellákhoz készült rövid kedvcsinálók is rásegítettek). A kötet végül nálam összességében jól működött, többnyire két regény között vettem elő, illetve ő volt a hátizsákom lakója is, amikor olyan helyre mentem, ahol tudtam, …

A Hail Mary-küldetés_Könyvborító

A ​Hail Mary-küldetés

Őszintén szólva A Hail Mary-küldetés eredetileg nem volt magasan a TBR-listámon. Viszont megérkezett a film, ezzel pedig a könyv körüli felhajtás is. Azt tudni kell, hogy az utóbbi pár évben kialakult egy remek szokásom, miszerint előbb olvasok, aztán nézek adaptációt. Tehát ezen most sem változtattam, szóval gyorsan beszereztem a könyvet. Azt mondjuk kiemelném, hogy A Hail Mary-küldetés határozottan abba a kategóriába tartozik, amiről rendkívül nehéz spoiler nélkül beszélni, mert a …

Könyvborító - Csak a hold az égen

Csak a hold az égen

Ahogy elolvastam a fülszöveget, és megláttam az alapkoncepciót, azt éreztem, hogy egy olyan történet, amit nekem találtak ki. Most őszintén: hogy a csodába ne akarnék elolvasni egy könyvet arról, hogy a Hold sajttá változik? Igen. Konkrétan sajttá. Amikor ilyen abszurd téma kerül terítékre, kétféle olvasót szoktam látni. Az egyik felnevet, és azonnal tudni akarja, ebből mit lehet kihozni. A másik meg udvariasan hátralép kettőt, és úgy tesz, mintha nem is …

A Gonosz bűntársa borító

A Gonosz bűntársa

Mi történik, ha egy “egyszerű” asszisztensi állásból hirtelen a királyság legveszélyesebb gonoszának jobbkeze leszel? Első körben nem árt, ha hozzászoksz, hogy körözési plakátokon köszön vissza a megnyerő mosolyod. A gonoszkodás lehet, hogy nem volt része Evie középtávú terveinek, de nagyon gyorsan beleszokott az új beosztásával járó szerepébe. Teljesen abban a hitben kezdtem neki A Gonosz asszisztense harmadik részének, hogy most aztán elérkezünk a nagy lezáráshoz: minden összeáll, az írónő elvarrja …

A végítélet forgatókönyve

Folytatjuk a kalandozást a kazamaták mélyén. Gondolom nem én voltam az egyetlen, akit az első rész után egy konkrét kérdés foglalkoztatott: Carl vajon szerez végre egy nadrágot? A kazamata hőse egy kifejezetten szórakoztató kezdés volt: abszurd humor, brutális dungeonharcok és egy beszélő macska, aki első helyre ugrott a kedvenc szereplőim összesített listáján. A játék egyre kegyetlenebb, miközben a háttérben egyre jobban kirajzolódik az idegen civilizáció rendszere, amely ezt az egészet …

A kazamata hőse könyvborító

Dungeon Crawler Carl – A kazamata hőse

Ez volt a 2026-os évem első olvasmánya, és igen: már most pofátlan magabiztossággal jelentem ki, hogy nagyon nehéz lesz ezt idén felülmúlni. Ez annak is köszönhető, hogy határozottan a könyv célközönsége vagyok. A World of Warcraft sokáig az életem aktív része volt, szóval a „mi történik, ha ezt csinálom?” kérdés, a statok, a fejlődés, a kockázat–jutalom arány ösztönös méricskélése mind-mind ismerős terep. Emellett az egyik első dolog, ami eszembe jutott …

Varázslókalauz önvédelmi sütéshez könyvborító

Varázslókalauz ​önvédelmi sütéshez

Képzeld el, hogy jó érzéked van a tésztához, és csak annyi a célod az életben, hogy egy pékségben dolgozz nyugodtan. Semmi hősi ambíció, semmi világmegmentés, csak nyugi, kenyér és talán egy kis fahéjas csiga. Aztán korán reggel, amikor még a kávédat sem ittad meg, egy holttestbe botlasz a pult mögött. Na pont innen indul a Varázslókalauz önvédelmi sütéshez. T. Kingfisher könyve pontosan azt adja, amit a címe ígér: egy kenyérmágus …

Kígyók udvara könyvborító

Kígyók udvara (A démonkirálynő próbái 3.)

Bevallom, a Démonkirálynő próbái sorozattal hullámvasúton ültem. Az első rész kellemes meglepetés volt, a másodiknál már kicsit kezdtem elveszíteni a lelkesedésem, a Kígyók udvara pedig végül megérkezett, hogy lezárja ezt a démoni trilógiát, én pedig nem vagyok túlzottan elégedett.  Volt, ahol feléledt bennem az a régi, könnyed, szarkasztikus fantasy-hangulat, amit az elején szerettem, de ahogy közeledtem a fináléhoz, egyre inkább úgy éreztem, mintha a történet is elfáradt volna. Ez a …

A parázs ura könyvborító

A parázs ura (A démonkirálynő próbái 2.)

Őszintén szólva, nem tudtam, mire számítsak a második kötettől. Az első rész után maradt bennem néhány kérdőjel, meg az a fajta bizonytalanság, amikor tudod, hogy működhetne ez az egész, csak valami még nem állt össze. Bíztam benne, hogy a második kötet majd helyre teszi, amit addig csak fél gőzzel bontott ki. Vártam valami többet, valami bátrabbat. És bár volt, ami beérett, az összkép még mindig kissé felemás maradt. Az viszont …

Tövisek városa könyvajánló

Tövisek városa (A démonkirálynő próbái 1.)

Bevallom, most valahogy kifejezetten jól esett egy könnyen emészthető, tempós kis fantasy. Az a fajta, ahol nem kell az első 50 oldalon képbe kerülni a világpolitikai viszonyokról, és nem öntenek a nyakamba egy rakás nevet. Szóval amikor szembejött velem C. N. Crawford Tövisek Városa című könyve, nem voltak különösebb elvárásaim. Rövid, démonos, romantikus. Egy kis kikapcsolódás, semmi több. És szerencsére pont ezt is kaptam. Meg azt is, amit nem kértem: …

A gonosz tanítványa könyvborító

A Gonosz Tanítványa

A Gonosz asszisztense volt számomra az előző év egyik legkellemesebb meglepetése. Ez a könyv friss, szellemes és bájosan morbid volt. Igazi komfortolvasmány. Így amikor megjelent a folytatás, A Gonosz tanítványa, azonnal lecsaptam rá. És tudjuk jól, mi szokott lenni a második részekkel: elfáradnak, ellaposodnak, mint egy péntek délutáni Teams meeting (csak hogy maradjunk az irodai hasonlatoknál). De itt szerencsére nem ez történt. Ez a könyv pontosan azt nyújtja, amit az …

A gonosz asszisztense könyvborító

A Gonosz Asszisztense

Néha csak azért van kedvem fantasy-t olvasni, mert szeretnék kiszakadni a valóságból. Ehhez pedig nem feltétlenül van szükség epikus hőseposzra. Mondjuk az is tény, hogy a könnyed történetek között nehezen találok olyat, ami igazán tetszik. Néha viszont sikerül igazi gyöngyszemekre bukkanni. Egy olyan történetre, ami nemcsak elvonja a figyelmem a valóság nyűgjeiről, de közben még szórakoztat is. Hannah Nicole Maehrer regénye, A Gonosz Asszisztense pedig pont ilyen. Őszintén? Az elején …