Ritkán olvasok novellákat, a regények alapvetően közelebb állnak a szívemhez. Az a típus vagyok, aki szeret hosszan elidőzni egy világban. Ettől függetlenül ez a novelláskötet felkeltette az érdeklődésemet, amikor két történetét is meghallgattam hangoskönyvként (illetve erre az egyes novellákhoz készült rövid kedvcsinálók is rásegítettek). A kötet végül nálam összességében jól működött, többnyire két regény között vettem elő, illetve ő volt a hátizsákom lakója is, amikor olyan helyre mentem, ahol tudtam, hogy várakozás lesz, én pedig nem szerettem volna a telefonomat bámulva végignézni, ahogy az agysejtjeim csendben felmondanak.
Mesék nagyoknak
A Szivárványpitypang tizennyolc novellát tartalmaz, és ez a tizennyolc történet nem egy irányba húz, hanem inkább szétfújódik, mint maga a pitypang. Van köztük játékosabb, sötétebb, melankolikusabb, társadalomkritikusabb és kifejezetten abszurd is.
A könyvjelzőn szereplő mondat, miszerint a nagyoknak is járnak mesék, szerintem tűpontos. A történetek megőriznek valamit a mesék szabadságából, de a mondanivalójuk mégis sokkal mélyebb. Ráadásul olyan helyzetekből merít, amit mind ismerünk. Megmutatja, hogy egy hétköznapi szorongásból is lehet groteszk jelenet, egy lakás bármikor egy rablástörténet helyszínévé válhat, egy állásinterjúból disztópikus vetélkedő kerekedhet, és hogy a banki levelektől egy átlagos felnőttet is lever a víz, ha nem érti a jogi bikkfanyelvet.
Valami közös azért van a történetekben
Kelemen Luci világa nagyon furcsa, de nem rossz értelemben. Néha egészen szürreális, néha abszurd, néha olyan, mintha a valóság ivott volna egy kicsit. De a furcsaság mögött mindig megjelenik valami emberi: magány, vágyakozás, kiszolgáltatottság, kapcsolódási kísérletek. Ráadásul nem rágja az olvasó szájába a befejezést. Inkább megmutat valami képtelent, aztán hagyja, hogy rájöjj: ez tulajdonképpen rólad is szól. Vagy rólam. Vagy mindannyiunkról.
Nem mondanám, hogy minden novella egyformán betalált. Ez szerintem nem is elvárható egy novelláskötet esetében. Volt, amelyik kevésbé húzott be, és volt, amelyiknél sajnáltam, hogy már vége. De összességében pont ezt a sokszínűséget tartom az erősségének.
Ejtsünk pár szót az írói stílusról
Ami még kifejezetten tetszett, az Kelemen Luci nyelvezete: játékos és ötletes. Jó érzékkel teremti meg az adott novella hangulatát. Úgy tud furcsa helyzeteket írni, hogy közben nem érzem azt, hogy úgy lenne beleerőszakolva a történetbe. Egyszerűen bedob egy képtelen alaphelyzetet, aztán úgy kezeli, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Van benne humor, abszurditás, néha egészen sötét hangulat, és ez az egész nagyon jól van összegyúrva. A történetek szereplői pedig bármilyen furcsa helyzetbe kerülnek is, valahol nagyon emberiek maradnak. Próbálnak boldogulni, kapaszkodni valamibe, értelmezni a saját kis káoszukat. Több-kevesebb sikerrel.
– Legyél csak önmagad. Önmagaddal.
– Inkább betolok két doboz fagyit, meg megnézek valami sorozatot – húzta magára a takarót Belzi.
(Az introvertált kisördög)
Voltak kedvenceim
Nem terveztem részletezni az összes novellát, úgy gondolom, hogy mindenki fedezze fel magának, akit érdekel. Ettől függetlenül a kedvenceimről írnék pár szót, hátha valaki ezáltal is kedvet kap.
Számomra az egyik legkedvesebb történet A kis vonatrablás volt. Már az alaphelyzete is elkapott: játékok között zajló miniatűr kaland, ahol egy gyerek képzelete komplett világot épít a nappali tereptárgyaiból. Olvasás közben rögtön beugrott a Toy Story hangulata. Az a fajta gyerekkori varázs jelenik meg benne, amikor a szőnyeg nem szőnyeg, hanem szavanna, a könyvespolc nem könyvespolc, hanem veszélyes hegyvonulat, és a műanyag figurák élet-halál kérdésekben döntenek, miközben valójában anya bármelyik pillanatban vacsorára hívhat. És ez a vacsorára hívás valahol a tökéletes befejezés. Gyerekként annyi nagy történet szakadt meg így.
A Legyen Ön is alkalmazott! ezzel szemben egészen más miatt működött nálam. Az álláskeresésből csinál abszurd kvízműsort, ahol a főnyeremény egy munkahely. Az egészben ott van az állásinterjúk ismerős megalázottsága: az ember mosolyog, lelkes, motivált, csapatjátékos, fejlődni vágyik, szereti a kihívásokat, és közben belül csak annyit gondol, hogy szeretnék pénzt kapni azért, hogy ne haljak éhen. A novella pont ezt a kényelmetlen bohózatot nagyítja fel. Az egésznek van egy disztópikus hangulata.
A személyes kedvencem mégis talán a Halasztott halálok lett. Ez a novella sötétebb, groteszkebb, és valószínűleg pont ezért állt közelebb hozzám. Egy befejezetlen világban játszódik, ahol még a halál sem működik rendesen. A furcsa alapötlet mögött ott van valami sokkal komolyabb: mit kezdünk azokkal a kapcsolatainkkal, amelyek már rég véget értek volna, csak valamiért mégsem sikerült lezárni őket? A humora kifejezetten sötét, ami szerintem nagyon jól működött ebben a világban.

Zárógondolatok
Összességében a Szivárványpitypang egy szerethetően furcsa, sokszínű kötet lett. Nem simul bele a megszokott olvasmányaim közé, határozottan kiléptetett a komfortzónámból. Nem mindegyik novellát szerettem egyformán, de megtaláltam benne azokat, amik igazán közel kerültek hozzám.
Azoknak ajánlanám, akik nyitottak a szokatlan történetekre. Azoknak, akik kedvelik a mágikus realizmus, a weird fiction és a kelet-európai abszurd határvidékét. És azoknak is, akik szeretnének két nagyobb regény között valami rövidebbet olvasni, de nem feltétlenül könnyebbet.
Mesék nagyoknak: azt hiszem, ennél pontosabban nem tudom megfogalmazni az élményt, amit adott.
Fülszöveg
Az Élet Filmstúdió bosszúálló kerubja és a jövő forgatókönyvei. Halasztott halálok és egy befejezetlen világ. Egy introvertált kisördög bátortalanul próbálkozik, miközben a történelem szürke, és csak egyetlen szempár kék. Valahol egy vérszomjas fogorvos leselkedik rád. Különös egy világ ez.
Vigyázat, jegesmedvét gyóntatni nem szabad! De vár a titkos társaságok sorsjegyhúzó szentélye, mellé kis vonatrablás a Nappali-völgy szőnyeg-szavannáján, meg varázsdarazsak és financiális hüpszikék. Parasztlengő fekteti ki az elnököt a Prezidómban, tahógráffal mérik, mit ér az ember, és egy furcsa fagylaltoskocsi csábít egy lázas beteg kislányt.
Mert itt még a pitypang is szivárvány.

- Műfaj: Fantasy – mágikus realizmus
- Szerző: Kelemen Luci
- Kiadó: Helyesen Magyarul
- ISBN: 9786150254364 (2026)
- Oldalszám: 276
- Eredeti megjelenés éve: 2026



