Ne engedd be az erdőt könyvborító

Ne engedd be az erdőt

Bevallom, a Ne engedd be az erdőt eredetileg nem szerepelt az olvasási terveim között. Minden adott volt ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődésemet: izgalmas fülszöveg, sötét erdő, titkok és szép borító. Viszont ez gyanakvóvá tett, túl szépnek tűnt, hogy igaz legyen. Túl sokszor kaptam középszerű történetet ebből a kombinációból, ráadásul erősen dolgoztam azon, hogy ne akarjak minden hype könyvre rárontani, mint egy kontrollvesztett bolond. Aztán Bookstagramon több pozitív véleményt is olvastam …

Holtak mozgatója könyvborító

Holtak mozgatója

Már két T. Kingfisher könyvet olvastam, és ezek mind kicsit más élményt nyújtottak. Viszont mindkettőt annyira szerettem, hogy már nem lett kérdés, hogy szaladok-e a könyvesboltba, amikor megjelenik tőle egy újdonság. A Varázslókalauz önvédelmi sütéshez egy kedves kis komfortolvasmány volt, amit bátran ajánlok bárkinek, aki egy kis cozy fantasy kalandra vágyik. Aztán jött a Csalán és csont, ami ugyan meseelemekkel dolgozott, de beemelt egy adag sötétséget is (illetve egy démoni …

Május rózsái könyvborító

Május rózsái (A gyűjtő 2.)

Ha egy mondatban kéne összefoglalnom az olvasottakat: nagyon nem erre számítottam. Ott volt mögötte egy brutálisan erős előzmény, a Pillangók kertje. Egy olyan nyitókötet, ami sötét volt, nyomasztó, kegyetlen, és közben végig feszült. Ami nem eresztett. Ami után volt bennem egy rossz érzés, de jó értelemben. Amit egy pszichothriller után érez az ember. Na ehhez képest a második rész mintha teljesen más irányba fordult volna. Még nem is az volt …

Csalán és csont könyvborító

Csalán és csont

Kezdjük ott, hogy én alapvetően nagy rajongója vagyok a formabontó fantasyknak. Amikor ilyet veszek a kezembe, nem világmegváltó, epikus történetet várom, hanem a furcsa hangulatot és a különc karaktereket. Már T. Kingfisher Varázslókalauz önvédelmi sütéshez című könyve is ezt a kategóriát képviselte. A Csalán és Csont egy kicsit sötét, egy kicsit fura, néhol komoly, máshol meg egész szívmelengető.  És igen, teljesen rendben volt számomra, hogy az első igazán fontos cselekedet egy …

Hollóvarázs könyvborító

The Raven Spell – A hollóvarázs (Bűbájármány 1.)

A hollóvarázs nem lett a kedvenc könyvem. Sőt. Pedig papíron minden adott volt egy igazi, misztikus, viktoriánus hangulatú mágiás-krimis egyveleghez, ami engem már az első oldalon be kellett volna, hogy szippantson. Itt viszont a lelkesedésem valahol a 70. oldal környékén elpárolgott, és nem is nagyon talált vissza. A borító, a fülszöveg és maga a koncepció rengeteg lehetőséget rejtett, de a megvalósítás sajnos nem lett az igazi. Na de nézzük mi …

Az ébredés könyvborító

Az ébredés (Zodiákus Akadémia 1.)

A fülszöveg és a vélemények alapján sokat vártam a Zodiákus Akadémiától. Illetve többen bedobták a klasszikus „ha szeretted a Harry Pottert, ezt is imádni fogod” dolgot, én viszont őszintén nem tudom, ezt hogyan és hol érezték így, mert a baglyok, a melegség és a baráti összetartás helyett itt főleg erőszak, zaklatás és rideg bentlakásos iskola van, ahol minden második lépésedre jut egy kis megaláztatás. Igazából a varázslóiskola stimmel, de ezzel …