Alvás helyett olvasok könyves blog
Alvás helyett olvasok könyves blog
A pásztor király duológia után kíváncsi voltam, Rachel Gillig milyen világba visz legközelebb. Nem volt kérdés, hogy A lovag és az éjjeli lepke felkerül-e a polcomra. Az írónőnek van egy nagyon sajátos, borongós, kicsit baljós, mégis mesei hangja, amitől az ember úgy érzi, mintha egy régi legendába lépne. Ráadásul a Könyvsárkány kiadás bámulatos lett, szerintem a lakodalmas kiadások között igazán kiemelkedő. Szóval a könyvvel kapcsolatban voltak már bizonyos szintű elvárásaim, …
Azt már többször írtam, hogy már reflexből gyanúsnak ítélem meg, ha egy könyv körül túl nagy a felhajtás. Annyit csalódtam, hogy egyszerűen az internet kollektív extázisa ritkán tud bennem automatikus bizalmat ébreszteni. Szóval igen, az Alchemised is innen indult nálam. Hónapok óta mindenhol ott volt, mindenki mesterműnek nevezte, minden második ember azt írta, hogy érzelmileg megsemmisítette. Az ugye nem titok, hogy a történet eredetileg fanfictionként kezdte az életét, Manacled címen. …
Mi történik, ha egy “egyszerű” asszisztensi állásból hirtelen a királyság legveszélyesebb gonoszának jobbkeze leszel? Első körben nem árt, ha hozzászoksz, hogy körözési plakátokon köszön vissza a megnyerő mosolyod. A gonoszkodás lehet, hogy nem volt része Evie középtávú terveinek, de nagyon gyorsan beleszokott az új beosztásával járó szerepébe. Teljesen abban a hitben kezdtem neki A Gonosz asszisztense harmadik részének, hogy most aztán elérkezünk a nagy lezáráshoz: minden összeáll, az írónő elvarrja …
Folytatjuk a kalandozást a kazamaták mélyén. Gondolom nem én voltam az egyetlen, akit az első rész után egy konkrét kérdés foglalkoztatott: Carl vajon szerez végre egy nadrágot? A kazamata hőse egy kifejezetten szórakoztató kezdés volt: abszurd humor, brutális dungeonharcok és egy beszélő macska, aki első helyre ugrott a kedvenc szereplőim összesített listáján. A játék egyre kegyetlenebb, miközben a háttérben egyre jobban kirajzolódik az idegen civilizáció rendszere, amely ezt az egészet …
Általában két részre szoktam osztani a sorozatokat. Egy részének várom már a végét, mert csak hosszúra nyújtott tésztának érzem. Persze, megkapom a lezárást, elvarrják a szálakat, a karakterek nagyrésze életben marad, én becsukom a könyvet, és nyitom a következőt. Egy másik része viszont végig fenntartja az érdeklődésemet. Mert egyedi, mert nem fél kegyetlen lenni, mert azok a szálak, amiket korábban kicsit feleslegesnek éreztem, a végén mégis a helyükre kerülnek. Esetenként …
A Lótusz háborúja első részét, a Vihartáncost nagyon szerettem. Egy olyan világot tárt elém, amit nem sok fantasy tett még meg. A japán kultúra és a steampunk elemek kifejezetten izgalmas elegyet alkottak együtt, de ezt már az első részről szóló bejegyzésben is leírtam. Szóval nem volt kérdés, hogy a trilógia polcomról hiányzó két kötetét is meg fogom szerezni. Így került nem olyan rég hozzám a Testvérgyilkos és a Végső dalnok. …
A Narancsfa-kolostor olvasása közben a térkép lett a leggyakrabban használt oldalam. Nem csak egyszer az elején, hanem újra és újra visszalapoztam hozzá. Próbáltam elhelyezni a szereplőket, követni az utazásaikat, megérteni, mi hol történik. Samantha Shannon világa nem kicsiben kezdődik, és nem is fokozatosan tágul. Teljes egészében tárul elénk, és nekünk kell kiismernünk magunkat benne. Nem éreztem még ennyire erősen a térkép létjogosultságát egy könyvben, mint most. Szóval az első fejezetek …
Őszintén? Sokkal rosszabbra számítottam. Ennek két oka van. Egyrészt már rettegek a szép borítós könyvek tartalmi minőségétől. Másrészt már futószalagon érkeznek a gyakorlatilag egyforma romantikus fantasy kötetek, én pedig egyre kevesebb lelkesedéssel fogadom ezeket. A boszorkányszedő kapcsán kifejezetten drukkoltam olvasás közben, hogy ez most jó legyen. A borító gyönyörű, a fülszöveg tele van ígérettel, a világ pedig papíron mindent tud, amitől egy fantasy-olvasó szeme felcsillanhat: ősi istenek, boszorkányok, legendák, mágia, …
A Quicksilver egy újabb BookTok-szenzáció, amiről nagyon szerettem volna, ha működik. De ugye mind tudjuk már, hogy milyen ez, emiatt végig ott volt bennem egy csendes gyanú, hogy ebből vagy egy meglepően jó élmény lesz, vagy kapok egy újabb kliséhalmazt. Végül sajnos az utóbbi történt, ugyanis van benne legalább 200 teljesen felesleges oldal. Na de ne szaladjunk ennyire előre. Pedig Callie Hart könyvében volt potenciál, és nem is kevés. Csak …
Ez volt a 2026-os évem első olvasmánya, és igen: már most pofátlan magabiztossággal jelentem ki, hogy nagyon nehéz lesz ezt idén felülmúlni. Ez annak is köszönhető, hogy határozottan a könyv célközönsége vagyok. A World of Warcraft sokáig az életem aktív része volt, szóval a „mi történik, ha ezt csinálom?” kérdés, a statok, a fejlődés, a kockázat–jutalom arány ösztönös méricskélése mind-mind ismerős terep. Emellett az egyik első dolog, ami eszembe jutott …
Jay Kristoff sorozata nem tartozik a friss megjelenések közé, viszont én az első részt idén vettem először a kezembe. Nem fogom szépíteni: teljesen beleszerettem ebbe a könyvbe. És hogy miért? Ha leegyszerűsítve kéne megfogalmaznom a koncepcióját: japán epikus steampunk fantasy. Igen, a Vihartáncos mindezt hozza egyben. De ez önmagában nem azért kapta tőlem az 5 csillagot, mert ez így jól hangzik egyben, hanem mert működik is. Sőt: nemcsak, hogy működik, …
A Vér a fényes égbolton egyértelműen nem olyan, mint azok a könyvek, amiket fantasy címszó alatt gyakorlatilag sorozatgyártásban kapunk. Mindenki szereti a grandiózus történeteket, de az utóbbi időben azt éreztem, mintha ez sportággá vált volna: ki tud hosszabbra nyújtani egy sztorit, ki tudja a legtöbb karakterklisét belezsúfolni egyetlen könyvbe, ki tudja a leghosszabb erotikus jeleneteket megírni (igen, rád gondolok Quicksilver), ki tudja a legcsillogóbbra polírozni az unalmas konfliktusokat. És persze …