A fényigéző könyvborító

A fényigéző (A mágia árnyalatai 3.)

Az előző rész záró képei után egyenesen kötelező volt rögtön folytatni, ennek ellenére az első napokban valamiért nehezen találtam vissza ebbe a világba. Szóval az elején nagyon lassan haladtam, de végül sikerült visszarázódnom. És mi történik a trilógia lezárásában? Schwab több fronton indít konfliktust, és a Gyülekező árnyak után itt már hirtelen rengeteg esemény zajlik, több szálon. De a ritmus feszes, a tét hatalmas, a hangulat pedig újra hozza azt …

Gyülekező árnyak könyvborító

Gyülekező árnyak (A mágia árnyalatai 2.)

Izgatottan vártam, hogyan folytatódik Kell és Lina története. Azt viszont nem gondoltam volna, hogy a második kötetnek az lesz a legnagyobb erőssége (és egyben a legnagyobb korlátja is), hogy a hangulat és a karakterek fejlődése dominál, miközben a cselekmény jó részét az Essen Tasch, a nagy mágusviadal tölti ki. A történetszál pedig minimálisat mozdul csak előre. Az Egy sötétebb mágia feszes, sötét és veszélyes világából egyszer csak egy valamivel könnyedebb, …

Egy sötétebb mágia könyvborító

Egy sötétebb mágia (A mágia árnyalatai 1.)

Nem túlzok, ha azt mondom, hogy az egész sorozat évekig állt a polcomon anélkül, hogy egyszer is kinyitottam volna. Év elején rászántam magam az Egy sötétebb mágia olvasására, majd 30 oldal után letettem. Rossz időzítés, rossz hangulat, ki tudja. De nem hagyott nyugodni, sokan mondják, hogy V. E. Schwab zseniális, szóval nyáron ismét rá esett a választásom. viszont innentől már nem volt visszaút. A mágia árnyalatai trilógia részeit egymás után …

A koven könyvborító

A koven (A csont szövetsége 1.)

Azt már az elején leszögezem, hogy nekem A koven az idei év egyik csalódása volt. A csalódásom szintjét talán a Gothikana-hoz tudnám a leginkább hasonlítani. Fülszöveg alapján mindent hozott, amit szeretek: sötét hangulat, boszorkányok, csontok és elzárt iskola. A hype gyanús lehetett volna, de nagyon naivan tudok néha könyvet választani. Maga a történet haladós volt, ezzel nem volt bajom, de végig azt éreztem, hogy ebből a történetből ezerszer jobbat is …

A kardfogó - Könyvborító

A kardfogó

Fiatal könyvmolyként faltam Cassandra Clare Árnyvadász-könyveit, akkoriban abszolút beszippantott az a világ. Kimondhatjuk, hogy a 20-as éveim elején az olvasmányaim gerincét ez a sorozat adta. Épp ezért tartottam kicsit attól, hogy A kardfogóval teljesen új irányba fordul, és ez már nem fog annyira tetszeni. Ezzel a könyvvel elhagyja az ifjúsági vonalat, az ismerős Árnyvadász-világot, és belevág valamibe, ami jóval sötétebb, felnőttesebb és komolyabb. Sokáig nem vettem meg, de mikor rászántam …

Hétköznapi szörnyetegek könyvborító

Hétköznapi szörnyetegek

Mivel egy komorabb hangulatú könyvre vágytam, úgy döntöttem, hogy J. M. Miro Hétköznapi szörnyetegek című kötetét veszem kézbe. Ha már bele akarok merülni a viktoriánus éjszaka sötétjébe, tegyem azt stílusosan: különleges gyerekekkel, titkos intézettel és egy olyan atmoszférával, ami már az első oldalon megfogja az embert. A lendületes kezdés után már csak az volt a kérdés, hogy a történet végig tudja e tartani ezt a varázst. A viktoriánus sötétség csábítása …

Csalán és csont könyvborító

Csalán és csont

Kezdjük ott, hogy én alapvetően nagy rajongója vagyok a formabontó fantasyknak. Amikor ilyet veszek a kezembe, nem világmegváltó, epikus történetet várom, hanem a furcsa hangulatot és a különc karaktereket. Már T. Kingfisher Varázslókalauz önvédelmi sütéshez című könyve is ezt a kategóriát képviselte. A Csalán és Csont egy kicsit sötét, egy kicsit fura, néhol komoly, máshol meg egész szívmelengető.  És igen, teljesen rendben volt számomra, hogy az első igazán fontos cselekedet egy …

Ki a legszebb? Könyvborító

Ki ​a legszebb? (Gonosztevők 1.)

Valahogy mindig jobban érdekeltek a sötétebb történetek, ráadásul van bennem egy furcsa vonzódás a negatív szereplők iránt is (és nem mellesleg a Disney meséket is kedvelem). Emiatt nem volt kérdés, hogy elkezdjem e a Gonosztevők sorozatot. Mivel voltak fenntartásaim, először csak egy részt vettem meg, gondoltam meglátjuk mennyire működik ez a szemszög. A Gonosz Mostoha történetét dolgozza fel a Ki a legszebb?, ami a sorozat nyitó kötete. Szerintem nem voltak …

Hollóvarázs könyvborító

The Raven Spell – A hollóvarázs (Bűbájármány 1.)

A hollóvarázs nem lett a kedvenc könyvem. Sőt. Pedig papíron minden adott volt egy igazi, misztikus, viktoriánus hangulatú mágiás-krimis egyveleghez, ami engem már az első oldalon be kellett volna, hogy szippantson. Itt viszont a lelkesedésem valahol a 70. oldal környékén elpárolgott, és nem is nagyon talált vissza. A borító, a fülszöveg és maga a koncepció rengeteg lehetőséget rejtett, de a megvalósítás sajnos nem lett az igazi. Na de nézzük mi …

Bábmester könyvborító

Bábmester (Tüske és gyopár 1.)

Manapság sajnos, amikor az ember fantasy-ra vágyik kap egy csipet mágiát, valami könnyen emészthető bonyodalmat, pár kedves karaktert, és egy szappanoperára elegendő szerelmi drámát. Napjainkban ezzel így önmagában a legtöbb olvasó elégedett is lesz. A Bábmester viszont fogja ezt a vágyat, elegánsan összegyűri, és kihajítja az ablakon (a legnagyobb örömömre). Rezeda Réka világában a mágia tiltott, az udvar intrikákban fürdik, az árulás mindennapos, a romantikus szál pedig nem viszi el …

Varázslókalauz önvédelmi sütéshez könyvborító

Varázslókalauz ​önvédelmi sütéshez

Képzeld el, hogy jó érzéked van a tésztához, és csak annyi a célod az életben, hogy egy pékségben dolgozz nyugodtan. Semmi hősi ambíció, semmi világmegmentés, csak nyugi, kenyér és talán egy kis fahéjas csiga. Aztán korán reggel, amikor még a kávédat sem ittad meg, egy holttestbe botlasz a pult mögött. Na pont innen indul a Varázslókalauz önvédelmi sütéshez. T. Kingfisher könyve pontosan azt adja, amit a címe ígér: egy kenyérmágus …

Gleam könyvborító

Gleam – Csillogás (Az aranyozott sorozat 3.)

A Gleam (Csillogás) az Aranyozott fogoly harmadik kötete, és bár terjedelmét tekintve epikusnak tűnik, a történetvezetés korántsem ilyen grandiózus. Őszintén szólva nem volt könnyű dolgom az olvasásával. A sorozat eddigi részeit is inkább érdeklődő távolságtartással olvastam, de ez a harmadik kötet valahogy még ennek a lélektani ingerküszöbnek is aláment. És nem a témaválasztással van baj. A toxikus kapcsolatból való kilépés, az önazonosság keresése, a trauma feldolgozása erős irodalmi alapok. Viszont …