A végítélet forgatókönyve

Folytatjuk a kalandozást a kazamaták mélyén. Gondolom nem én voltam az egyetlen, akit az első rész után egy konkrét kérdés foglalkoztatott: Carl vajon szerez végre egy nadrágot? A kazamata hőse egy kifejezetten szórakoztató kezdés volt: abszurd humor, brutális dungeonharcok és egy beszélő macska, aki első helyre ugrott a kedvenc szereplőim összesített listáján.

A játék egyre kegyetlenebb, miközben a háttérben egyre jobban kirajzolódik az idegen civilizáció rendszere, amely ezt az egészet működteti. Egyre több szó esik arról, hogy a véres reality mögött gazdasági és politikai érdekek állnak, és van egy olyan érzésem, hogy a későbbi kötetekben ennek még komoly szerepe lesz. De ne szaladjunk ennyire előre.

Open world világba csöppenünk

A második kötet ott kezdődik, amikor a kalandorok elérik a kazamata harmadik szintjét. Itt már komoly változások is érkeznek a játék mechanikájába. Megjelenik a fajválasztás, a kasztválasztás, és bevezetik a küldetéseket. Ez szerintem kifejezetten jót tett a történetnek. A questek ugyanis kisebb sztorikat hoznak a könyvbe, így a cselekmény kevésbé válik repetitívvé, mint amikor csak szörnyölés és XP-gyűjtés zajlik.

A legnagyobb változás azonban a helyszínben van. A zárt kazamaták után a harmadik szint gyakorlatilag egy MMORPG-szerű open world város, ahol megjelennek a boltok, az NPC-k és különböző események, amelyek küldetéseket indítanak el. Szóval a játékosok már mindenféle történetekbe is keveredhetnek, de természetesen ezek kapcsolódhatnak különböző intergalaktikus sorozatokhoz.

A könyv fő helyszíne Túlvégváros, egy romos metropolisz, amelyet valamilyen titokzatos kataklizma pusztított el. De attól, hogy romos, még korántsem üres. Van itt minden, ami egy kalandort érdekelhet: élőhalott cirkusz, égből hulló holttestek, különböző boltok, és természetesen szórakozás a Desperado klubban. A környezet továbbra is groteszk, néha kifejezetten bizarr, de a sorozatra jellemző humor végig jelen van.

– A macskák nem isznak koktélt.
– A macskák lézert sem lőnek a szemükből, de hát ezt dobta a gép, Carl. Anyuci ma szabadnapos!

Küldetések, nyomozás és boss fightok

A küldetések szépen strukturálják a történetet. Több párhuzamos szál jelenik meg, és ettől az egész könyv sokkal inkább egy RPG kampány hangulatát hozza. A küldetések között mindenféle történet akad: nyomozás, bossok és különböző egyéb mellékkalandok. Az egyik quest például teljesen eltér a klasszikus dungeonharcoktól: egy gyilkossági rejtélyt kell megoldani, miközben egy sötét mágikus összeesküvés szálai bontakoznak ki. Kifejezetten örültem, hogy ilyen típusú történetek is bekerültek a könyvbe.

Bár bevallom, egy kicsit hiányoltam azokat a tipikus MMORPG küldetéseket is, amikor valaki megkér, hogy hozz el neki tíz vaddisznófület… ami végül azt jelenti, hogy le kell vadásznod száz vaddisznót, miközben azon gondolkozol, vajon hova lett mindegyiknek a füle.

Aki játszott World of Warcrafttal, az pontosan tudja, miről beszélek…

Muffin

A második kötet egyik legérdekesebb része Muffin karakterfejlődése. Carl maga is kimondja, hogy a macska kezd felnőni. Kevésbé impulzív, jobban együttműködik Carlal, és egyre inkább felismeri, hogy szüksége van másokra. A kapcsolatuk pedig már sokkal kevésbé érződik gazda-macska viszonynak. Persze a szópárbajok továbbra is megvannak köztük, de ezek mögött már sokkal több törődés húzódik.

És vannak egészen megható pillanatok is. Például Muffin nem hajlandó külön szobában aludni, és annak ellenére is, hogy kapott egy macskavárat, inkább továbbra is Carl nyakánál szundikál. Az pedig kifejezetten szívszorító, amit Beatrice kapcsán mond. Egyre inkább látszik, hogy sokkal több van benne, mint, amit kifelé mutat. Nagyon jól játssza a szerepét mindkettőjük túlélése érdekében.

Mi csak vendégszínészek vagyunk, Carl. Egy műsor számára veszélyes, ha a beugrós érdekfeszítőbb, mint a főszereplő. Ezért is írták ki Barbot a Stranger Thingsből.

Mi történik, ha már nem csak a szörnyek ellen kell harcolni?

A történet egyre inkább abba az irányba sodródik, hogy a kalandoroknak nem csak a dungeon szörnyeivel kell majd megküzdeniük, hanem egymással is. Ha nincs is komoly konfliktus közöttük, a szervezőcsapat kreál olyan narratívákat, amivel egymásnak tudják ugrasztani a különböző csapatokat. Carl és Muffin eddig tudatosan ügyeltek arra, hogy más kalandorokat ne öljenek meg. De egyre inkább látszik, hogy ez hosszú távon valószínűleg elkerülhetetlen lesz.

A könyv végén Carl és Odette beszélgetése számomra abszolút cliffhanger volt. Odette elmondja Carlnak, hogy mekkora előnyük van a többi kalandorhoz képest, és hogy lesznek olyanok, akik mindent megtesznek majd azért, hogy ezt az előnyt megszerezzék. Utólag visszagondolva ez nem is volt teljesen váratlan. A könyv során többször felmerült már ez a téma, amikor más kalandorokkal beszéltek. De így kimondva mégis egészen más súlya van. Főleg, amikor Odette felnyitja Carl szemét, hogy mi az egyetlen akadálya annak, hogy ezt mások megszerezzék.

Mordecai végre nagyobb szerepet kap

Mordecai ebben a kötetben sokkal többet szerepel, mint az első részben. Az okára nem térek ki, mert nem akarok spoilerezni. Az viszont biztos, hogy az ő jelenléte kifejezetten jót tett a történetnek, és a csapatdinamikának is. Ugyanakkor van egy erős érzésem, hogy Mordecai rejtett motivációkat hordoz. És az sem tűnik véletlennek, hogy pont Carlban és Muffinban lát potenciált a terveihez. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy ez a szál hova fog kifutni. Bár ezzel kapcsolatban Odette is egy nagy kérdőjel még nekem.

Zárógondolatok

Összességében a Végítélet forgatókönyve szerintem kifejezetten erős folytatás lett. A világ tágul, a játékrendszer komplexebb lesz, és a történet is egyre nagyobb tétek felé sodródik. Bár a humorból talán egy kicsit kevesebb jutott, mint az első részben, a küldetések és Túlvégváros történetszálai bőven kárpótoltak ezért.

Az pedig egyre inkább látszik, hogy ez a sorozat nem csak egy kaotikus dungeon kaland akar lenni. A háttérben már most olyan szálak rajzolódnak ki, amelyek a későbbi részekben még komoly konfliktusokat hozhatnak. És bár a túlélési esélyek egyre rosszabbak, egy dolog biztos: Carl és Muffin párosa továbbra is az egyik legszórakoztatóbb duó, akivel valaha kazamatába merészkedtem. Sokkal több ilyen könyvre lenne szükség.

Az biztos, hogy én kíváncsian megyek tovább a következő szintre.

---

Fülszöveg

Üdvözlet, kalandorok!
Az oktatópályáknak vége. Most már kezdődhet az igazi játék.

A földönkívüliek eljöttek, és egy többemeletes, videójátékba illő kazamatává formálták át a bolygót, hogy helyszínéül szolgáljon a galaxis legnépszerűbb reality műsora, a Kazamatakaland a világ körül új évadának. Carl és Muffin pedig a harmadik emeletre érnek, ahol keményebben kell harcolniuk, mint valaha.

A Parti Őrség veteránja és a macskák tiarázott királynője azonban már többször bebizonyította, micsoda megállíthatatlan erőt képviselnek, így a nézettségük az egekben. A közönség vérszomja viszont olthatatlan, ezért a milliók kiirtására szakosodott húsdarálóban egyre változatosabb és halálosabb veszélyek várnak rájuk. Mindemellé megjelenik egy merőben új probléma: a küldetések.

Túlvégvárosnak nevezik azt a valaha hatalmas és virágzó metropoliszt, amelyet egy titokzatos kataklizma tépett darabjaira. Ám az utcái közel sem elhagyatottak. Élőhalottak cirkusza rejtőzik a romok között, miközben meggyilkolt nők potyognak az égből, egy ősi varázslat pedig csőre töltve várja, hogy sötétségbe borítsa a világot.

Vajon Carl és Muffin képesek lesznek még időben megoldani a rejtélyt?
És, ami még fontosabb: Carl végre valahára kerít magának nadrágot?

Új teljesítmény! Második rész!
Egyes szintű kötetedet kettes szintűre fejlesztettük! Öveket becsatolni!