Az ébredés (Zodiákus Akadémia 1.)

A fülszöveg és a vélemények alapján sokat vártam a Zodiákus Akadémiától. Illetve többen bedobták a klasszikus „ha szeretted a Harry Pottert, ezt is imádni fogod” dolgot, én viszont őszintén nem tudom, ezt hogyan és hol érezték így, mert a baglyok, a melegség és a baráti összetartás helyett itt főleg erőszak, zaklatás és rideg bentlakásos iskola van, ahol minden második lépésedre jut egy kis megaláztatás. Igazából a varázslóiskola stimmel, de ezzel véget is ért a közös vonások sora. Oké, azt is ígérték, hogy erőszakos, ezt legalább hozta. De ezen kívül semmi figyelemfelkeltő nem történik. Nem gondoltam, hogy az év olvasmányát kapom, de mindenesetre egy picit több wow-élményt vártam.

A világ és a mágia

A Zodiákus Akadémia mágikus rendszere első ránézésre kifejezetten izgalmasnak tűnik. A hatalom forrása a csillagjegyekhez és az elemi mágiához kötődik: minden diák a saját jegyéből meríti az erejét, ami meghatározza a természetfeletti képességeit. Elvileg tehát egy asztrológiai alapokra épített mágiarendszert kapunk. Ez a koncepció hatalmas potenciált rejt, különösen, mert minden jegy másképp közelíti meg az elemi varázslatot. A gond ott kezdődik, hogy a világépítés csak érinti ezt a rendszert, de nem mélyül el benne.

A világépítés első pillantásra grandiózusnak tűnik: tündérek, vámpírok, vérfarkasok, sárkányok és mindenféle mágikus faj lakja. Sok részletet odavetve kapunk: a hierarchia kegyetlen, a város és az iskola tele van veszéllyel, de a szabályok, a történelem vagy a mágia társadalmi rendszere ritkán bontakozik ki igazán. Emiatt volt némi hiányérzetem. Maga a világ nagy és potenciálisan izgalmas, de nincs időnk megérteni, hogyan működik. Ami kár, mert a háttérben ott bujkál egy komplex politikai és hatalmi struktúra, csak a regény inkább a szereplők érzelmi és testi összecsapásaira fókuszál. Az az érzésem, hogy jött egy nagyon jó ötlet, amit végül feláldoztak a mai trendek oltárán, hogy populárisabb legyen.

Karakterek, akiket még egy terápia sem mentene meg

A két főszereplőnk, Tory és Darcy, sajnos nem lettek a kedvenceim. Persze, megértem, hogy nehéz gyerekkoruk volt, új világba csöppentek, és sok a trauma, de a döntéseik sokszor olyan szintű naivitásról árulkodnak, hogy már rossz volt olvasni. Komolyan, egyes jeleneteknél szinte hallottam, ahogy a józan ész a háttérben zokog. Igazából, ha már a Roxfortot emlegeti mindenki ezzel a regénnyel kapcsolatban: ez az ikerpár valószínűleg még az ottani zaklatásokal is megsínylette volna…

Otthon aztán csak ültem az ágyon, és néztem, hogy miért annyira jól láthatók a fizikai sérülések, míg a lelkiek nem. Azt akartam, hogy hagyjon nyomot rajtam a fájdalom. Hogy aztán sose bízzak senkiben.

Az Örökösökről pedig mit mondjak? A dark romance és bully romance rajongóinak talán álompasik, de számomra mind a négy fickó egy-egy két lábon járó red flag. Rettegést, erőfitogtatást és toxikus alfahím-energiát hoznak minden jelenetbe. És persze Tory és Darcy miután párszor megalázták őket, mégis vígan bedőlnek nekik. Tudom, ez a zsáner sajátossága, de nekem egyelőre nehéz volt bármelyik szereplővel valódi kötődést kialakítani.

Kényesebb témák is megjelennek

A könyv nem rejti véka alá, hogy kemény témákat dolgoz fel. Az iskolai és online zaklatás, a hatalmi visszaélések, a hierarchia kegyetlen szabályai mind erőteljesen jelen vannak. Ezek fontos dolgok, és jó, hogy beszélünk róluk, de a regény hangulata emiatt sokszor frusztráló lehet. Ha valaki érzékeny az ilyen jellegű pszichés vagy fizikai bántalmazásra, annak különösen érdemes előre tudnia, mire számíthat.  De ha az ember félreteszi az erkölcsi felháborodást, látszik, hogy a szerzőpáros tudatosan próbálja a trauma – túlélés – hatalom visszaszerzése ívet megrajzolni. Ha valaki kifejezetten kedveli az olyan történeteket, ahol a hős(ök) a legmélyebb pontról próbálják visszaszerezni az önbecsülésüket, itt bőven talál hozzá alapanyagot. A feszültség, a határátlépések és a morálisan szürke karakterek folyamatosan mozgásban tartják a cselekményt.

Ritka, hogy ennyire nem tetszik egy könyv

Őszinte leszek, nálam ez a könyv nem teljesített túl fényesen. Tudom, egy hosszú sorozat bevezető része, ilyenkor még mindenki próbál helyezkedni: a karakterek, a világ, meg az olvasó is. Csak épp az a bizonyos „első rész varázsa” maradt el. Tudod, az, ami után izgatottan a kezedbe vennéd a folytatást. Itt inkább az történt, hogy letettem a könyvet, és csendben azt mormoltam magam elé: „Mi a bánat volt ez??”. Szeretem a sötét, és nyomasztó történeteket, de ezzel nem sikerült azonosulnom.

Kerek perec kimondom: nem nyűgözött le, pedig érezni benne a potenciált. Az atmoszféra működik, a hangulat letaglóz, és az a bizonyos „valami még lehet ebből” érzés ott kering minden oldalon. Sajnálom, hogy ennek ellenére nem tudja elérni, hogy a kezembe vegyem a második részt. Nálam ezt a könyvet az egy csillagtól a hangulata sem tudta megmenteni. Igazából egészen addig két csillagosnak éreztem, még el nem olvastam az „ajándék” fejezetet. Ha valami, akkor az büntet…

Fülszöveg

Ikrek vagyok.
Impulzív. Kíváncsi. Makacs.
Ikertestvér. Egy olyan trón örököse, amiről semmit sem tudok. És mint kiderült, tündér vagyok.

De természetesen nem ilyen egyszerű a dolog – születési jogom elhódításához nem kell mást tennem, mint hogy bizonyítsam, én vagyok Szolaria legnagyobb hatalmú természetfeletti lénye.
Ha úgy vesszük, ez igaz is, hiszen a Vad Király lánya vagyok. De az apró betűs részből kihagyták, hogy a királyság minden egyes tündére magának követelné a trónomat, ha megtehetné.
Az akadémia, ahova bezsuppoltak, kib*szottul veszélyes és pokolian menő. Vámpírok harapdálják a gyengébb diákokat a folyosókon, a vérfarkasok minden teliholdkor a Jajongó Erdőben csapnak orgiákat, és akkor még nem is beszéltem a szirénekről, akik kifacsarják az érzelmeidet. Ahogy arról sem, hogy a borzasztóan dögös főmágia-professzorom fogdabüntetései után a túlélők terápiára szorulnak.
Az órák tök érdekesek, főleg, ha élve vészeled át őket. No és az Ikrek csillagjegy, amivel az egészet kezdtem?
Ez határozza meg az elemi mágiámat, és befolyásolja a sorsomat, szóval bele kell vetnem magam az asztrológiába, ha el akarom látni az osztálytársaim baját, ami amúgy a tanmenet része.
A legnagyobb problémám a sárkányivadék, akinek láttán hevesen nyáladzani kezdek, és aki a trónomra ácsingózik, ráadásul három pszichó haverjával mindent megtesz azért, hogy pokollá változtassa az életemet.

Semmi más dolgom nincs a túlélésen kívül. De lehet, hogy a végzet máshogy gondolja. A francba, miért nem Roxfortból kaptam levelet?