Május rózsái (A gyűjtő 2.)

Ha egy mondatban kéne összefoglalnom az olvasottakat: nagyon nem erre számítottam. Ott volt mögötte egy brutálisan erős előzmény, a Pillangók kertje. Egy olyan nyitókötet, ami sötét volt, nyomasztó, kegyetlen, és közben végig feszült. Ami nem eresztett. Ami után volt bennem egy rossz érzés, de jó értelemben. Amit egy pszichothriller után érez az ember. Na ehhez képest a második rész mintha teljesen más irányba fordult volna. Még nem is az volt a baj, hogy kicsit más lett az irány, hanem az, hogy nem azt adta, amit ígért.

Számomra nem volt erős thriller élmény

A Május rózsái papíron ugye pszichothriller. Van sorozatgyilkos. Van „rituálé”. Van visszatérő minta. Van FBI. Minden adott igazából. Csak éppen az izgalom hiányzik belőle. És nem ilyen apró hiányokról beszélek, hogy néha belassul, vagy vannak kevésbé feszült fejezetek. Számomra konkrétan ingerszegény. Egy ilyen jellegű könyv esetében nem tartom szerencsésnek, hogy olvasás közben újra és újra azon kaptam magam, hogy nem izgulok. Nem feszülök. Nem félek. Nem találgatok. Nem sürget semmi. Nem húz előre a történet. Egy pszichothrillernek pedig (bármennyire is lélektani) valamit ki kellene váltania. De itt inkább csak haladtunk. Lassan. Nagyon lassan.

Nem szól a gyilkosról

Ez a könyv nem a gyilkosságokról szól igazán. Nem a nyomozásról. Nem a feszültségről. Hanem a túlélőkről. Ezt viszont két nézőpontból is bemutatja. Egyrészt Prya és édesanyja személyében vannak azok, akik itt maradtak. Azok, akik elvesztettek valakit. Akiknek tovább kell élniük egy olyan világban, ahol a tragédia nem áll meg csak azért, mert ők összetörtek. Másrészt pedig ott vannak a túlélők. Mivel folytatásról beszélünk, megjelennek a Pillangók kertje túlélői is, akik több-kevesebb sikerrel igyekeznek boldogulni a szabadulás utáni életükkel. Igazából egy harmadik szempont is megjelenik Prya szálán, mint lehetséges áldozat.

Tehát önmagában a téma nagyon erős, hiszen ott van a trauma feldolgozása. A gyász. A bűntudat. Az, amikor a média kisajátítja a fájdalmat. Amikor az emberek úgy érzik, joguk van belenézni mások legszörnyűbb pillanataiba. Ezek a részek így önmagukban működnek is. Sőt, ezek a legerősebb pillanatai a könyvnek. Csakhogy nem erre számítottam. És ezt a könyv fülszövege sem kommunikálja őszintén.

A főszereplővel nem sikerült kapcsolódnom

Priya története kifejezetten drámai. A nővére évekkel korábban egy sorozatgyilkos áldozata lett. A család széthullott, hiszen az apja ezt követően öngyilkosságot követett el. Az anyjával együtt próbálnak tovább élni, menekülni, újrakezdeni. A probléma az volt, Priya számomra végig távoli maradt. Nem azért, mert ne lenne szerethető. Az. Hanem mert nem történt vele igazán semmi. Mármint jó, ez önmagában nem igaz, mert egy sorozatgyilkos célkeresztjébe került. De ezen felül semmi nem történt. Virágokat kap, gyászol, folyton gondolkodik. Újra és újra visszatérünk ugyanazokhoz a kérdésekhez. Persze értem, hogy valahogy ábrázolni kellett a traumát. De narratív szinten ez nagyon hamar monotonná válik. Nem éreztem azt, hogy nőne benne a feszültség. Nem éreztem azt, hogy veszélyben lenne (legalábbis nem úgy, hogy az rám is átragadjon). Az, hogy vártuk a virágok érkezését, belőlem semmit nem váltott ki. Nem nőtt az adrenalin, nem szorult ökölbe a gyomrom. Csak haladtunk tovább.

Visszatérő szereplők

A fülszövegből azt azért már sejteni lehetett, hogy több visszatérő szereplő is lesz. A sorozat FBI ügynökei ismét felbukkantak, és örültem nekik. Úgy gondoltam, hogy talán az ő szálukon keresztül fog jobban beindulni a történet. Hát. Nem indult. Ők is inkább sodródnak, mint nyomoznak. Inkább tanácstalanok voltak, vívódtak. Érezhető volt, hogy lelkileg fáradtak, ami mondjuk részben érthető is, mivel éppen lábaltak ki még a Pillangók kertje utáni sokkból. Viszont emiatt hiányzik az a fajta nyomozási dinamika, amitől egy thriller élni kezd. Nem éreztem, hogy közelebb kerülünk a megoldáshoz. Nem voltak igazi felismerések. Nem voltak „aha” pillanatok.

A nyilvánosság ellopja a tragédiát az áldozatoktól. […] Ezek a dolgok velünk történtek, a mi szeretteinkkel, de aztán bekerültek a hírekbe, és hirtelen a tévé meg a számítógép előtt ülők mind feljogosítva érezték magukat arra, hogy lássák a reakciónkat és a későbbi felépülésünket.

A pillangók közül is visszakaptunk két főszereplőt, illetve a többiekről érkeznek információk. Ők a tárgyalásukra készülnek, miközben próbálnak megküzdeni a média okozta káosszal. Rajtuk keresztül mutatják be azt, hogy a hírek érdekében mennyire át tudnak gázolni az áldozatokon, és visszaélnek még a személyes adataikkal is. A közvéleménytől pedig már senki nem tudja megvédeni őket. Ez akkora falat volt a könyvből, hogy ha kikerült volna belőle, és csak az aktuális sorozatgyilkos szálára koncentrálunk, a 360 oldal helyett máris maradt volna csak 180. Ennyire nem történt semmi.

Kiszámítható és lapos

A sorozatgyilkos kilétét viszonylag korán sejtettem. Mondjuk úgy a megjelenése pillanatától. És ahogy olvasgattam a véleményeket, ezzel nem voltam egyedül. Nem azért, mert a zseniálisan elhintett jelekből profi nyomozókat megszégyenítve fejtettem volna meg a gyilkosságot, hanem pont azért, mert túl egyértelmű terelések történtek más irányba.

Egyébként a gyilkos fejezetei akár érdekesek is lehetnének. Elméletben azok is. De annyira ismétlődik a séma, hogy még ezek is elvesztik a hatásukat. Pedig itt lett volna lehetőség igazán mélyre menni. De igazából, ha az első áldozatról leírt sztorit olvastad, az összeset olvastad. Beteg, igen. De nem emlékezetes.

És ha már a gyilkosnál tartunk. Amikor végre történhetett volna valami izgalmas, tudjátok mi történt? Semmi. Az írónő konkrétan félbevágja a jelenetet, és csak jóval később tér vissza rá. Elbeszélésekből tudjuk meg mi történt. Ez nem fokozta a feszültséget, csak kizökkentett belőle. Olyan érzésem volt, mintha az Dot  Hutchison nem találta volna meg a megfelelő hangot ehhez a jelenethez, ezért inkább kihagyta.

Zárógondolatok

Azért szeretnék tisztességes lenni a könyvvel. A Május rózsái nem rossz abból a szempontból, amit valójában csinál. Nagyon érzékenyen beszél arról, hogyan élnek tovább az áldozatok, vagy éppen az áldozatok családjai. Hogyan próbálnak az emberek újra funkcionálni. Milyen harag, bűntudat és üresség marad bennük. Ezek a részek valóban emberiek, csak éppen thrillerként nem működnek. Inkább egy lassú, melankolikus lélektani regényként. Ha valaki kifejezetten borzongás nélküli, gyilkosságmentes(ebb) thrillert keres, annak ez akár működhet is. Számomra viszont csalódás volt, mert nem erre számítottam. Az első rész feszültségkeltése után ezt vártam itt is.

Sajnos nem tudok 2 csillagnál többet adni neki. Nem azért, mert minden rossz lenne benne, hanem mert pszichothrillerként számomra kudarc. Hiányzott az izgalom és a feszültség. A téma érdekes, a mondanivaló fontos. A kivitelezés viszont sajnos nem találkozott az elvárásaimmal. A következő két rész jobb értékelést kapott, szóval teszek majd velük egy próbát. Bízom benne, hogy róluk már egy sokkal pozitívabb bejegyzést írhatok.

---

Fülszöveg

Ahogy leköszön a tél, egy nő holtan végzi minden évben.

Négy hónap telt el a Kert felrobbanása óta, ahol a Pillangók néven ismert fiatal nőket tartották fogságban. A három FBI-ügynök, Brandon Eddison, Victor Hanoverian és Mercedes Ramirez még mindig a történtek hatása alatt áll, és a túlélőknek próbál segíteni abban, hogy hozzászokjanak a kinti világhoz. A tavasz közeledtével a gyógyuló Pillangókra hosszabb és melegebb napok várnak. Az ügynökök számára azonban a küszöbönálló olvadás egy rémisztő dologgal is fenyeget: azzal a vérfagyasztó bizonyossággal, hogy az országban valahol egy újabb fiatal nő holtteste bukkan majd elő egy templomban, elmetszett torokkal, virágokkal feldíszítve.

Priya Sravasti nővére évekkel ezelőtt lett a gyilkos áldozata. Az édesanyjával arra készülnek, hogy elköltöznek Amerikából, és új életet kezdenek. De amikor Priya a sorozatgyilkos látóterébe kerül, a felállás megváltozik. Kizárólag az ő segítségével találhatják meg a gyilkost – de vajon a lány tényleg annyira vágyik az ügy lezárására, hogy az életét is képes kockára tenni miatta?

A nyugtalanító, sötét krimisorozat újabb izgalmas része.