Alvás helyett olvasok könyves blog
Alvás helyett olvasok könyves blog
Az Őrületben-sorozat harmadik részét nagyon vártam. Az Őrület határán befejezése után őszintén nem tudtam elképzelni, innen hogyan lehet továbbmenni. Alexander és Nathalie története olyan ponton szakadt félbe, ahol nehéz volt derűs folytatásra számítani. Sokat gondolkoztam azon, hogy mi fog történni, és hogy lehet még ennél is jobban felforgatni a két főszereplő életét. Menekülés? Kínzás? Összeomlás? Még több őrület? Esetleg mindez egyszerre, mert Diana Hunt nyilván nem aprózza el, ha az …
Mivel ez már a negyedik könyv, amit Freida McFaddentől a kezembe veszek, tudtam, hogy nagyjából mire számíthatok: rövid fejezetek, gyors tempó, gyanús szereplők, csavarok, csavarok mögé rejtett csavarok, és mostanra már biztos lehetek benne, hogy valaki hazudik. Esetleg mindenki. Természetesen A munkatárs is ezt a jól ismert McFadden-receptet hozza. A kérdés az, hogy ez önmagában elég-e ahhoz, hogy beszippantson. A kolléga, akivel nem szívesen ebédelsz együtt Ha pár szóban kéne …
Bevallom, amikor először találkoztam a Mintha gonoszok volnánk fülszövegével, nagyjából azonnal eldöntöttem, hogy ezt olvasni fogom. Dark academia hangulat, tragédia, egy csapat színházmániás diák, akik Shakespeare-darabokban élnek, és egy haláleset. Mi baj lehet? Őszintén szólva egy olyan történet lett belőle, ami egyszerre működik is, és nem is. Ez attól függ, mint is vársz tőle pontosan. Ha pörgős thrillert, akkor valószínűleg csalódni fogsz. Ha viszont egy lassan kibontakozó, baljós hangulatú drámát, …
Ha egy mondatban kéne összefoglalnom az olvasottakat: nagyon nem erre számítottam. Ott volt mögötte egy brutálisan erős előzmény, a Pillangók kertje. Egy olyan nyitókötet, ami sötét volt, nyomasztó, kegyetlen, és közben végig feszült. Ami nem eresztett. Ami után volt bennem egy rossz érzés, de jó értelemben. Amit egy pszichothriller után érez az ember. Na ehhez képest a második rész mintha teljesen más irányba fordult volna. Még nem is az volt …
Ahelyett, hogy hosszas listát osztanék meg az éves olvasási teljesítményemről, idén inkább egy toplistát készítettem. Nem akartam számokkal dobálózni, mert annyira nem érdekel, hány könyv fért bele az évbe. Sokkal fontosabb volt számomra, hogy melyek adtak valódi élményt. 2025-ben voltak kiemelkedően jó és egészen fájdalmasan rossz olvasmányaim is, és a tanulság elég egyértelmű: valószínűleg a jövőben szigorúbban fogok szűrni. Mert nem minden könyv jó attól, hogy épp mindenhol szembejön, és …
A fülszöveg elolvasásával most nem nagyon foglalkoztam, hiszen a Millie Calloway-sorozat korábbi részeit is szerettem. Az első két rész pont azt adta, amit egy gyors, csavaros, kicsit gonoszkodó pszichothrillertől várok: könnyen csúszik, mégis folyamatosan bizsergeti az ember gyanakvását. A titkok otthona viszont egy kicsit más. Nem azt mondom, hogy rossz. Sőt, még mindig megvan benne Freida McFadden azon tehetsége, hogy „csak még egy fejezet” üzemmódba rakjon, de nálam ez a …
Nagyon vártam a megjelenést, mert már a Prédák háza is a kedvenceim közé került. Imádtam a hangulatot, a csavarokat, a helyszínt, mindent. Aztán elolvastam a folytatást. Nem mostanában ugyan, de még most sem tudom, hol kezdjem. MI AZ ATYA ÚRISTEN TÖRTÉNT ITT?? Már az első rész is padlóra küldi az embert. A Ragadozók háza viszont nem áll meg itt: földre visz, majd még beléd is rúg. Diana Hunt fantasztikus érzékkel …
Ez volt az első Colleen Hoover-könyvem. Sokáig halogattam a megvásárlását, mert elég vegyes érzéseim voltak. Egyrészt tetszett a fülszöveg, másrészt viszont féltem attól, hogy egy thrillernek eladott romantikus maszlag lesz az egész. Végül nem bántam meg, egy kifejezetten jó történetet kaptam, és a csavar is jobb volt, mint amire számítottam. Romantikus szál is volt ugyan, de nem zavaró szinten. Ráadásul már a könyv nyitójelenete brutális képet fest elénk. Szóval a …
Mielőtt elkezdtem olvasni a Pillangók kertjét, már néztem, hogy elég jó értékeléseket kapott mindenhol. Emiatt kicsit magas elvárásokat is támasztottam felé, és a végeredményben nem is csalódtam. Ez egy olyan történetet, ami egyszerre gyomorszorítóan beteg és kifejezetten olvasható. Inkább a túlélésre, a bajtársiasságra és a traumafeldolgozásra koncentrál, mint a véres sokkolásra. Nem állítom, hogy napokig nem tudtam megszólalni tőle, de azt igen, hogy kellemetlenül sokáig járt a fejemben. Lássuk mitől …
Freida McFadden sorozatának első részét, A téboly otthonát gyakorlatilag egy ültő helyemben olvastam ki. Az a fajta pszichothriller volt, ahol minden oldallal egyre lejjebb csúszol a kanapén, és esküdözöl, hogy a következő fejezet végén abbahagyod, és mész aludni. Ez után nem nagyon volt kérdés, hogy A bosszú otthona is a beszerzendő könyvek közé kerüljön, tudni akartam, mihez kezd Millie a Winchester-cirkusz után. És bár ez a rész is abszolút olvasmányos, …
Az első rész után azt hittem, készen állok a folytatásra. Tudtam, hogy Diana Hunt nem fél becsapni az olvasóit, és azt is sejtettem, hogy a manipuláció, a valóságérzékelés és a bizalom témáit nem fogja elengedni. De azt nem tudhattam, hogy a második rész ennyire határozottan megborít, és olyan irányba viszi ezt az egész történetet, hogy szívem szerint a végén már felkiáltottam volna, hogy „MI TÖRTÉNIK IT???”. Arra itt felhívom viszont …
Mikor becsuktam a könyvet, zubogott az agyam, hogy „Mi a manó volt ez???”. Szeretem Diana Hunt könyveit, a Prédák háza sorozat is a kedvenceim között van, szóval magas elvárásokkal ugrottam neki az Őrületben sorozat olvasásának is. És meg kell mondjam, az utóbbi időben ez volt a legjobb thriller, amit olvastam. Izgalmas, csavaros, és engedi, hogy teóriákat gyárts folyamatosan. Egyetlen pillanat alatt az elmegyógyintézet rideg falai között találod magad, és nem …