Őrület határán (Őrületben 2.)

Az első rész után azt hittem, készen állok a folytatásra. Tudtam, hogy Diana Hunt nem fél becsapni az olvasóit, és azt is sejtettem, hogy a manipuláció, a valóságérzékelés és a bizalom témáit nem fogja elengedni. De azt nem tudhattam, hogy a második rész ennyire határozottan megborít, és olyan irányba viszi ezt az egész történetet, hogy szívem szerint a végén már felkiáltottam volna, hogy „MI TÖRTÉNIK IT???”.

Arra itt felhívom viszont a figyelmed, hogy az első rész, az Őrületbe kergetsz eseményeiről már spoileresen fogok írni. Viszont a második kötet fordulatait természetesen igyekszem spoilerek nélkül tálalni, hogy az élményt meghagyjam azoknak, akik maguk szeretnék végigélni ezt a sötét, pszichológiai csúszdát.

Új élet, de a múlt nem enged

A második rész hónapokkal az első rész eseményei után veszi fel a fonalat. Nathalie szakmai élete csorbát szenvedett, hiszen érzelmileg is bevonódott egy kezelés során. Szóval ő még bőven az előző részben történetek utóhatásait nyögi. Ettől függetlenül a második könyv eleje szándékosan megtévesztően békés.

Nathalie életében Jake megtestesít mindent, amit az előző rész káosza után megérdemelt volna: stabilitás, kedvesség, nyugodt jelenlét, társasági élet, barátok. A karrierje ugyan nincs éppen a csúcson, de úgy tűnik, hogy a magánélete végre rendeződött. Ez az idill már-már gyanúsan tökéletes, de az első néhány oldal pont ettől lesz feszült kicsit: végig érezni, hogy valami meg fog billenni, csak azt nem tudni, mikor és hogyan. Nathalie csak paranoiás, vagy valóban követi valaki? Aztán egyszer csak felbukkan Alexander. A férfi, akiről nem lehet eldönteni, hogy megmenteni jött, vagy épp magával rántani a mélybe.

Minden emberben ott rejtőzik a ketrecbe zárt szörnyeteg. Én csak úgy döntöttem, hogy kiengedem az enyémet.

Egy gyilkossági ügy, ami mindent felborít

Az események hirtelen gyorsulnak be. Egy brutális gyilkosság, némi bizonyíték, ami látványosan „rosszkor rossz helyen” módjára mutat rá Nathalie-re. Ráadásul a rendőrség, inkább tűnik sietősen ítélkezőnek, mint alaposnak. Na de mi van a háttérben? Ki akarja besározni? Ebből milyen előnye származik? A válaszokkal és a segítséggel természetesen Alexander jelentkezik. Ő pedig nem túlzottan van abban a szituációban, hogy ezt elutasíthassa. És ezzel megkezdődik a közös utazásuk. Nem csak fizikai, de érzelmi szinten is. A nyomukban pedig csak hullák maradnak…

Morálisan szürke, de tagadhatatlanul karizmatikus

Az előző rész után mindenki joggal várta, hogy majd Conor fog visszatérni, hiszen vele keveredett Nathalie szerelmi drámába. Legnagyobb örömömre viszont nem ez történt, hanem Alexander került előtérbe. Alexander minden szempontból egy tipikus morally grey karakter. Egyszerre rideg és gyengéd. Egyszerre fenyegető és védelmező. Egyszerre tudatos és impulzív. Nem lehet rá azt mondani, hogy jó ember. Sőt. De a tetteit teljesen elítélni sem tudjuk, szóval kifejezetten rossznak is nehéz bélyegezni.

Az életben sokszor nem merjük megtenni azt, amit szeretnénk. Nem merünk azzal lenni, akivel szeretnénk. Félünk mások véleményétől, a társadalom megítélésétől. Egész életemben jó voltam, pedig valójában rossz akartam lenni. Igazán rossz.

Ő túl sok mindenen ment keresztül ahhoz, hogy a világot fekete-fehéren lássa, és túl sok mindent veszített el ahhoz, hogy hagyományos erkölcsi mércével lehessen mérni a döntéseit. A könyv egyik legszebb, legsötétebb, legösszetettebb dinamikája a közte és Nathalie között zajló lassú átállás: az ellenségből szükségszerű szövetségessé válás, a bizalmatlanságból kényszerű bizalom, a bizalomból valami egészen mély.

Út az összeomlás felé

Az első részhez hasonlóan, itt is kifejezetten jól működik maga az intézet, mint helyszín. Az egész hangulata nyers, tehetetlenséggel teli, és mélyen szorongató. Emellett megmutatja azt, hogy milyen könnyen el lehet venni valakitől a valóságérzékelését. Ráadásul most egy másik szemszögből ismerhetjük meg a belső működést: betegként. Ezen a ponton éreztem leginkább, hogy megérkeztünk a pszichothriller műfajába.

Szerintem nagyon izgalmas, ahogy a betegek egymással kommunikálnak. Emellett állandó feszültséget adnak az ápolók és az őrök. Sose lehetsz biztos benne, hogy mi fog történni. Ezek a fejezetek egyszerűen kivételesek. Hangulatban, feszültségben, lélektani mélységben messze felülmúlják az első kötet minden sötétebb jelenetét.

Mi volt ez a befejezés???

Hát. A végén én teljesen eldobtam az agyam. Az utolsó oldalak olyan irányba rántják el a történetet, amire kevesen számítanak. Nem pusztán sokkol, hiszen dramaturgiai szempontból tökéletesen épít arra, amit már eddig olvastunk: a kontroll elvesztése. A könyv letétele után percekig csak ültem, és azt kérdezgettem magamtól, hogy „Diana Hunt jól van? Mert én már nem”. A befejezés miatt van egy olyan elméletem, miszerint a következő kötetben Conor szemszögéből fogunk ismét többet kapni.

Szóval figyelmeztetés: óriási, gyomorszájon vágó cliffhanger zárja a könyvet. Aki erre kifejezetten érzékeny, lehet jobban jár, ha kivárja a befejező kötet érkezését.

Az Őrület határán nem egyszerű folytatás: ez az a kötet, ahol a történet igazán összeáll, a karakterek elmélyülnek, a tét megnő, és a sötétség végre tényleg körbeölel mindent.

• Műfaj: Thriller
• Szerző: Diana Hunt
• Sorozat: Őrületben 2.
• Kiadó: Pitypang
• ISBN: 9786150178066 (2023)
• Oldalszám: 368
• Eredeti megjelenés éve: 2023
• A sorozat előző része: Őrületbe kergetsz
• A sorozat következő része: Hamarosan…