Alvás helyett olvasok könyves blog
Alvás helyett olvasok könyves blog
Ha egy mondatban kéne összefoglalnom az olvasottakat: nagyon nem erre számítottam. Ott volt mögötte egy brutálisan erős előzmény, a Pillangók kertje. Egy olyan nyitókötet, ami sötét volt, nyomasztó, kegyetlen, és közben végig feszült. Ami nem eresztett. Ami után volt bennem egy rossz érzés, de jó értelemben. Amit egy pszichothriller után érez az ember. Na ehhez képest a második rész mintha teljesen más irányba fordult volna. Még nem is az volt …
A hollóvarázs nem lett a kedvenc könyvem. Sőt. Pedig papíron minden adott volt egy igazi, misztikus, viktoriánus hangulatú mágiás-krimis egyveleghez, ami engem már az első oldalon be kellett volna, hogy szippantson. Itt viszont a lelkesedésem valahol a 70. oldal környékén elpárolgott, és nem is nagyon talált vissza. A borító, a fülszöveg és maga a koncepció rengeteg lehetőséget rejtett, de a megvalósítás sajnos nem lett az igazi. Na de nézzük mi …
Az már a Kísérteni Adeline-t bejegyzésemben valószínűleg egyértelmű volt mindenkinek, hogy nem szerettem azt a könyvet. Nagyrészt untam, az írás stílusa se ragadott magával, és a szereplők is idegesítettek. Végig az volt az érzésem, hogy a második részének a közelébe sem fogok menni. Viszont az emberkereskedelmes szál érdekelt, és olyan lezárást kapott az első rész, hogy úgy döntöttem, adok egy esélyt a második résznek is. Ugyan nem rögtön, mert ennyire …
Bevallom, a Démonkirálynő próbái sorozattal hullámvasúton ültem. Az első rész kellemes meglepetés volt, a másodiknál már kicsit kezdtem elveszíteni a lelkesedésem, a Kígyók udvara pedig végül megérkezett, hogy lezárja ezt a démoni trilógiát, én pedig nem vagyok túlzottan elégedett. Volt, ahol feléledt bennem az a régi, könnyed, szarkasztikus fantasy-hangulat, amit az elején szerettem, de ahogy közeledtem a fináléhoz, egyre inkább úgy éreztem, mintha a történet is elfáradt volna. Ez a …
Spicy könyvet nem először olvasok, néha a kezembe kerül egy-egy, de a dark romance műfajába a Haunting Adeline társaságában léptem be. Tudtam, hogy elég megosztó a könyv (mondjuk a műfaj is), és hogy a Kísérteni Adeline-t vagy imádja az ember, vagy a falhoz dobja, mert annyira kiveri a biztosítékot. Esetleg unja. Igen, untam. De ne szaladjunk ennyire előre. Én a közönségsiker iránti kíváncsiságtól vezérelve vettem kézbe, és mire a végére …