Spicy könyvet nem először olvasok, néha a kezembe kerül egy-egy, de a dark romance műfajába a Haunting Adeline társaságában léptem be. Tudtam, hogy elég megosztó a könyv (mondjuk a műfaj is), és hogy a Kísérteni Adeline-t vagy imádja az ember, vagy a falhoz dobja, mert annyira kiveri a biztosítékot. Esetleg unja. Igen, untam. De ne szaladjunk ennyire előre. Én a közönségsiker iránti kíváncsiságtól vezérelve vettem kézbe, és mire a végére értem, már nagyjából értettem is, miért lett a BookTok egyik legtöbbet emlegetett darabja: zaklatás, vér, szex és egy jó nagy adag morális katyvasz, mindez 600 oldalon keresztül. És ha valami megosztó, akkor népszerű is lesz többnyire. Nézzük is meg, hogy mit tud a Macska-egér duológia első része.
Vegyes érzéseim voltak már az elejétől
Bevallom, engem elsősorban a háttérsztori húzott be: az emberkereskedelem sötét vonala, a gótikus ház baljós hangulata, és a nagymama múltjában lapuló titkok. Az erotikus tartalom minél tovább haladtam a könyvben, engem annál kevésbé kötött le, néha pedig enyhén cringe is volt (mondjuk ez utóbbi simán köszönhető lehet a „remek” fordításnak is).
Szeretem a viharokat – épp csak nem szeretek ilyenkor kint lenni.
Szívesebben bújok be a takaró alá egy bögre teával és egy könyvvel, és hallgatom az eső hangját.
A történet két nézőpontból mesél (Zade és Adeline váltakozó szemszögeiből), ami elsőre izgalmasnak tűnik, de hamar világossá válik: mindkettő ugyanazzal a szókinccsel és stílussal operál, így gyakran csak a fejezetcím és maga a történet segít eligazodni, épp kinek a fejében vagyunk. Egy brutális igazságosztó és egy intelligens írónő belső monológjai valószínűleg nem hangoznának ennyire hasonlóan (még ha a hölgy szabadszájú is), de hát ki vagyok én, hogy ilyen elvárásokat támasszak.
Nézzük a két főhőst
A történet középpontjában Adeline áll, aki egy komor, gótikus hangulatú házat örököl a nagymamájától, a nőtől, aki fiatal korában rejtélyes körülmények között halt meg. Adeline reméli, hogy az új környezetben végre a könyvére és önmagára koncentrálhat, ám gyorsan kiderül, hogy valaki árnyékként követi minden mozdulatát. Ez a valaki Zade. Egy sötét múltú, kíméletlen hacker, aki főállásban emberkereskedőket öl. Ahogyan Adeline egyre mélyebbre ás a nagymama történeteiben, úgy sodródik bele a Zade körüli bizarr macska-egér játékba is.
Zade a klasszikus „rosszfiú, de nők és gyerekek megmentője” típus: rideg, céltudatos, technikai zseni, és hisz abban, hogy ő a jó oldalon áll. Persze ha Addie-ről van szó, határozottan nem érdeklik a határok, és simán zaklat egy nőt, akit alig ismer. Azt kijelenthetjük, hogy Zade nem egy álompasi, maximum csak ha alacsonyan vannak az elvárásaid.
Adeline idealista íróként érkezik a történetbe, de naivitása és kíváncsisága (felelőtlensége?) célponttá teszi. Bár eleinte fél Zade-től, az ismeretlentől való rettegés gyorsan átadja a helyét valami furcsa megszállottságnak.
A távolban lecsapó villám bevilágítja az éjszakát. A felvillanó fény láthatóvá teszi az ablakom előtt álló férfit. Engem figyel. Állandóan figyel.
Zade elég sajátosan kezeli a beleegyezés fogalmát
Adott egy férfi, aki éjjelente könyörtelenül levadássza az emberkereskedőket, undorodik a nemi erőszaktól, és valódi hősként vonul be azok életébe, akiket megment. Aztán ugyanez az ember éjszaka az ablak alatt kukkol egy nőt, bekamerázza a házát, éjjelente az ágya mellett áll. Majd, amikor az illető (jogosan) retteg, és elutasítja a közeledését, hát… nem áll meg. Mert szerinte majd idővel úgyis akarja. Az ellentmondás olyan ordító, hogy az ember egy ponton tényleg megkérdőjelezi: ennek a fickónak tényleg van morális iránytűje, vagy csak akkor zavarja a beleegyezés hiánya, ha nem ő az, aki átlépi a határokat. És hiába mondogatja, hogy amit tesz, az „nem oké”, ha közben újra és újra megteszi. Ez az a fajta belső ellentét, ami akár rétegzett karakterábrázolás is lehetne, ha a történet nem akarná néha elhitetni velünk, hogy ez a fajta zaklatás valahol romantikus. Pedig nem az. Még akkor sem, ha a srácnak Mustangja van.
Amitől már rángott a szemem
És akkor Zade autója egy nagyon jó átkötés ahhoz a bekezdéshez, amikor is összeszedem a dolgokat, amiktől sokszor felszaladt a szemöldököm. A fenn nevezett jármű említése határozottan ezek közé tartozik. Komolyan nem tudom megérteni, hogy miért kell minden alkalommal az összes olyan mondatban, ahol Zade autója említésre kerül, kiemelni, hogy az egy Mustang. Egyszer rendben van, de ez már egy idő után inkább idegesítő volt. Nem tudtam eldönteni, hogy ez most tényleg ennyire fontos, vagy annyira kukának tartja az írónő az olvasóit, hogy ennyit se bírnak megjegyezni.
A másik, amit már soknak éreztem, hogy annyira meg akarta mutatni, hogy Zade mennyire menő hacker, hogy már ezzel is sikerült átesni inkább a ló túloldalára. Konkrétan mindenhol kütyük vannak, talán még a füle mögötti kispolcon is. Az autó meg a leírás alapján inkább hasonlít Kit-re. Csoda, hogy nem lett ellőve, hogy AI segítségével kommunikál vele, és órával magához tudja hívni. Igazából már csak ez hiányzott ahhoz, hogy ki legyen maxolva. Azt már engedjük el, hogy „tökéletes” férfi főhősünk természetesen mindenhez is ért, mert emellett egy egyszemélyes hadseregként is funkcionál.
Már feljebb írtam arról, hogy a két narratíva nyelvezetében semmilyen különbség nem volt. Sőt: gyakorlatilag egyformán volt megírva, még a káromkodáshoz is ugyanazt a szót használták. Igen, egyszer számban, mert nem volt túl változatos a nyelvezet ezen a téren. A „kibaszott” kifejezés nem viccelek, gyakorlatilag minden oldalon megjelent. Volt, ahol többször is, néhol indokolatlanul. A végére kicsit sajnáltam, hogy nem címkéztem be az összes előfordulást, nagyon mókásan nézett volna ki a könyv utána.
Hype ide, vagy oda: Én untam
A hype-ot, ami övezi, nem értem. Vagyis részben értem: tabudöngető. Másrészt azt az érzést keltette bennem, hogy a nyersen leadott anyagból a szerkesztés során egy sor sem került kihúzásra, hanem kiadták úgy, ahogy volt. Ettől viszont indokolatlanul hosszú lett. (Mind néhány blogbejegyzésem is. xD)
A Haunting Adeline atmoszférája önmagában kifejezetten jó volt, de összességében a könyv nem volt ütős. Jó, nem volt olvashatatlanul rossz, hiszen nem hagytam félbe. Az emberkereskedelemmel foglalkozó szál kifejezetten érdekelt, főleg ahogy egyre inkább haladtunk előre, de ez önmagában nem tudta megmenteni a szememben az egész könyvet. A történet konkrétan fel lett áldozva az erotika oltárán. És most jöhet nekem bárki azzal, hogy ez műfaji sajátosság. Ezt tökéletesen megértem, de én úgy gondolom, hogy jobban működik egy könyv erős történettel, és kevesebb, de igényesen megírt szexuális tartalommal, ami természetesen továbbra is megőrzi a zsáner lényegét. Nem bántam meg teljesen, hogy elolvastam, azt sem mondom, hogy nem fogok még ilyen jellegű könyvet a kezembe venni. De az is biztos, hogy nem tudnék vég nélkül dark romance történeteket darálni, ha mindegyik hasonlóan van megírva.
Mivel a sztori egy része érdekelt, a Hunting Adeline-on is végig rágtam magam. Viszont leszögezném, hogy a cliffhanger ellenére nem nyúltam rögtön a második rész után.
Fülszöveg
A Manipulátor
Befolyásolom bárki érzelmeit, aki csak engedi.
Fájdalmat okozok, megríkatom, megnevettetem és sóhajtásra késztetem.
De a szavaim leperegnek róla. Főleg akkor, amikor könyörögve kérem, hogy távozzon.
Mindig jelen van, figyel és vár.
És én sosem tudom elfordítani a tekintetemet, főleg nem akkor, amikor azt szeretném, hogy jöjjön közelebb.
Az Árnyék
Nem akartam beleszeretni.
De ha már megtörtént, képtelen vagyok elszakadni tőle.
Megbabonáz a mosolya, a szeme, a mozdulatai.
Ahogy levetkőzik.
Figyelek és várok. Amíg csak a magamévá nem tudom tenni.
És amint az enyém lesz, nem eresztem el többé.
Akkor sem, ha majd ezért könyörög.
A dark romance duológia első része.
- Műfaj: Dark Romance
- Sorozat: Macska-egér duológia 1.
- Szerző: H. D. Carlton
- Kiadó: Rainy Days
- ISBN: 9789635804788 (2024)
- Oldalszám: 604
- Eredeti megjelenés éve: 2021
- Fordító: Alföldi Zsófia
- A sorozat következő része: Levadászni Adeline-t
