Szivárványpitypang

Ritkán olvasok novellákat, a regények alapvetően közelebb állnak a szívemhez. Az a típus vagyok, aki szeret hosszan elidőzni egy világban. Ettől függetlenül ez a novelláskötet felkeltette az érdeklődésemet, amikor két történetét is meghallgattam hangoskönyvként (illetve erre az egyes novellákhoz készült rövid kedvcsinálók is rásegítettek). A kötet végül nálam összességében jól működött, többnyire két regény között vettem elő, illetve ő volt a hátizsákom lakója is, amikor olyan helyre mentem, ahol tudtam, …

A Hail Mary-küldetés_Könyvborító

A ​Hail Mary-küldetés

Őszintén szólva A Hail Mary-küldetés eredetileg nem volt magasan a TBR-listámon. Viszont megérkezett a film, ezzel pedig a könyv körüli felhajtás is. Azt tudni kell, hogy az utóbbi pár évben kialakult egy remek szokásom, miszerint előbb olvasok, aztán nézek adaptációt. Tehát ezen most sem változtattam, szóval gyorsan beszereztem a könyvet. Azt mondjuk kiemelném, hogy A Hail Mary-küldetés határozottan abba a kategóriába tartozik, amiről rendkívül nehéz spoiler nélkül beszélni, mert a …

Ne engedd be az erdőt könyvborító

Ne engedd be az erdőt

Bevallom, a Ne engedd be az erdőt eredetileg nem szerepelt az olvasási terveim között. Minden adott volt ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődésemet: izgalmas fülszöveg, sötét erdő, titkok és szép borító. Viszont ez gyanakvóvá tett, túl szépnek tűnt, hogy igaz legyen. Túl sokszor kaptam középszerű történetet ebből a kombinációból, ráadásul erősen dolgoztam azon, hogy ne akarjak minden hype könyvre rárontani, mint egy kontrollvesztett bolond. Aztán Bookstagramon több pozitív véleményt is olvastam …

Holtak mozgatója könyvborító

Holtak mozgatója

Már két T. Kingfisher könyvet olvastam, és ezek mind kicsit más élményt nyújtottak. Viszont mindkettőt annyira szerettem, hogy már nem lett kérdés, hogy szaladok-e a könyvesboltba, amikor megjelenik tőle egy újdonság. A Varázslókalauz önvédelmi sütéshez egy kedves kis komfortolvasmány volt, amit bátran ajánlok bárkinek, aki egy kis cozy fantasy kalandra vágyik. Aztán jött a Csalán és csont, ami ugyan meseelemekkel dolgozott, de beemelt egy adag sötétséget is (illetve egy démoni …

A munkatárs könyvajánló

A munkatárs

Mivel ez már a negyedik könyv, amit Freida McFaddentől a kezembe veszek, tudtam, hogy nagyjából mire számíthatok: rövid fejezetek, gyors tempó, gyanús szereplők, csavarok, csavarok mögé rejtett csavarok, és mostanra már biztos lehetek benne, hogy valaki hazudik. Esetleg mindenki. Természetesen A munkatárs is ezt a jól ismert McFadden-receptet hozza. A kérdés az, hogy ez önmagában elég-e ahhoz, hogy beszippantson. A kolléga, akivel nem szívesen ebédelsz együtt Ha pár szóban kéne …

Könyvborító - Csak a hold az égen

Csak a hold az égen

Ahogy elolvastam a fülszöveget, és megláttam az alapkoncepciót, azt éreztem, hogy egy olyan történet, amit nekem találtak ki. Most őszintén: hogy a csodába ne akarnék elolvasni egy könyvet arról, hogy a Hold sajttá változik? Igen. Konkrétan sajttá. Amikor ilyen abszurd téma kerül terítékre, kétféle olvasót szoktam látni. Az egyik felnevet, és azonnal tudni akarja, ebből mit lehet kihozni. A másik meg udvariasan hátralép kettőt, és úgy tesz, mintha nem is …

Alchemised könyvborító

Alchemised

Azt már többször írtam, hogy már reflexből gyanúsnak ítélem meg, ha egy könyv körül túl nagy a felhajtás. Annyit csalódtam, hogy egyszerűen az internet kollektív extázisa ritkán tud bennem automatikus bizalmat ébreszteni. Szóval igen, az Alchemised is innen indult nálam. Hónapok óta mindenhol ott volt, mindenki mesterműnek nevezte, minden második ember azt írta, hogy érzelmileg megsemmisítette. Az ugye nem titok, hogy a történet eredetileg fanfictionként kezdte az életét, Manacled címen. …

a del-karolinai olvaaokor utmutatoja vampirok ellen Könyvborító

A ​dél-karolinai olvasókör útmutatója vámpírok ellen

Őszintén szólva ahogy megláttam a könyv címét, elsőre nem tudtam, hogy mire számítsak. Valljuk be, nem túl szokványos, de figyelemfelkeltő. Aztán elolvastam Grady Hendrix regényének a fülszövegét is. Vámpírok? Olvasókör? Déli háziasszonyok? Ez így együtt vagy zseniális vagy egy nagyon furcsa ötlet, ami nem működik. Aztán arra jutottam, hogy Agave könyvben még nem csalódtam, szóval miért is ne vehetném meg. És mi lett az eredmény? Szerintem határozottan jól működik ez …

A csonthárfa dala borító

A csonthárfa dala

Van valami különösen nyugtalanító abban, amikor egy történet azzal indul, hogy egy család valamikor régen alkut kötött a tengerrel. Mert az ilyen alkuk általában nem arról szólnak, hogy mindenki boldogan él tovább. Inkább arról, hogy generációkon át fizetik az árát.  A csonthárfa dala pedig pontosan erről szól. Egy sötét, baljós hangulatú gótikus fantasy, amelyben sellők, boszorkányság, családi legendák és nagyon régi bűnök keverednek össze egy olyan történetben, ami egyszerre tündérmese …

Mintha gonoszok volnánk könyvborító

Mintha gonoszok volnánk

Bevallom, amikor először találkoztam a Mintha gonoszok volnánk fülszövegével, nagyjából azonnal eldöntöttem, hogy ezt olvasni fogom. Dark academia hangulat, tragédia, egy csapat színházmániás diák, akik Shakespeare-darabokban élnek, és egy haláleset. Mi baj lehet? Őszintén szólva egy olyan történet lett belőle, ami egyszerre működik is, és nem is. Ez attól függ, mint is vársz tőle pontosan. Ha pörgős thrillert, akkor valószínűleg csalódni fogsz. Ha viszont egy lassan kibontakozó, baljós hangulatú drámát, …

A Narancsfa-kolostor könyvborító

A Narancsfa-kolostor

A Narancsfa-kolostor olvasása közben a térkép lett a leggyakrabban használt oldalam. Nem csak egyszer az elején, hanem újra és újra visszalapoztam hozzá. Próbáltam elhelyezni a szereplőket, követni az utazásaikat, megérteni, mi hol történik. Samantha Shannon világa nem kicsiben kezdődik, és nem is fokozatosan tágul. Teljes egészében tárul elénk, és nekünk kell kiismernünk magunkat benne. Nem éreztem még ennyire erősen a térkép létjogosultságát egy könyvben, mint most. Szóval az első fejezetek …

A hosszú menetelés könyvborító

A hosszú menetelés

A hosszú menetelést évekkel ezelőtt már olvastam. Nagyon jó könyvnek tartom, de nem azon a szórakoztató módon. Nyomasztó. Fojtogató. Néha kifejezetten kényelmetlen. És mégis – vagy talán pont ezért – nagyon tetszett. A mélysége miatt. A kimondatlan kérdései miatt. Amiatt, ahogyan az emberi lélek határait boncolgatja, minden különösebb cirkusz nélkül. A filmet múlt hétvégén néztük meg. Mivel többször kétségeim támadtak az eseményekkel  kapcsolatban, a könyv is előkerült, már a film …