Ariadna ​és az Árnyak Földje

Az Ariadna és az Árnyak Földje hosszú ideig szerepelt a TBR-listámon. Év elején végre megvettem, de még hónapokig türelmesen várta a polcon, hogy eljöjjön az ő ideje. Most augusztusban végre eljött. Kár volt ennyit halogatnom.

Annak ellenére, hogy José Antonio Cotrina regénye egy dark fantasy, egészen ártatlanul kezd. Megismerünk egy kamaszlányt, egy szerető családot, egy aranyos barátot, egy elfelejtett múltat és egy titokzatos idegent. Igazából az első pár oldal engedi, hogy belekényelmesedjünk YA elemek világába. Aztán az író fogja az egészet, és áthajt rajta egy úthengerrel. Többször.

Egy darabig ismerősnek tűnik a történet

Mint írtam az előbb is, YA klisékkel kezdjük a történetet. Ariadna négy évvel korábban egy leégett ház egyetlen túlélőjeként került elő. A helyszín tele volt holttestekkel, a lánynak viszont egyetlen emléke sem maradt arról, hogy mi történt ott, honnan jött vagy ki volt korábban. Csak a saját nevét tudta.

Azóta sikerült egy normális életet felépítenie. Van családja, iskolába jár, szerelmes, és egész jól megtanult együtt élni azzal, hogy életének az első nagyjából tizennégy éve egyszerűen eltűnt.  A kialakított egyensúlyt egy fiú érkezése borítja fel (ki más?), aki ismeri Ariadna múltját. Innentől viszont szépen lassan kiderül, hogy az igazság sokkal veszélyesebb annál, mint amit Ariadna hitt.

A felejtés túlságosan is hasonlít a halálhoz[…]
Én pedig túl fiatal vagyok ahhoz, hogy a halálra gondoljak.

Bevallom, az elején kicsit aggódtam. Minden olyan ismerősnek tűnt: amnéziás tinédzser, kedves pasi, rejtélyes fiú egy másik, titkos világból. Kezdett úgy festeni az egész, mint egy YA-klisé bingó. Viszont itt szeretnék meggyőzni mindenkit, akit a hideg ráz a gondolattól is: Ne aggódjatok, Cotrina pontosan tudta, hogy mit csinál.

Cotrina felrúgja az asztalt

A könyv három részre van tagolva. Az első részt kicsit lassabb, ez után viszont a történet egyszerűen kifordul önmagából. Ariadnával együtt mi is egyik pillanatról a másikra csöppenünk a brutális valóságba. Egész világok és különleges lények sejlenek fel, és a legjobb az egészben, hogy a szerző még csak meg sem próbál mindent megmutatni.

Az Árnyak Földje, az ablakok nélküli ház, Iskaria, a különböző mágikus tárgyak, vámpírok, démonok, szörnyek és egyéb lényeg mind azt az érzést keltik, mintha ennek az univerzumnak csak egy egészen apró szeletét látnánk. Mintha a történet mögött még száz másik történet futna párhuzamosan, amelyekből időnként átlóg egy darab Ariadnáéba.

A sztori igen sötét

Úgy gondolom, hogy ezt azért érdemes tisztázni, illetve biztos vagyok benne, hogy többeket érdekel, hogy mennyire is sötét. A tinédzser főszereplő és a rengeteg YA-elem megtévesztő lehet az elején, ez a könyv egy igazi dark fantasy. Véres, groteszk, kegyetlen, és időnként kifejezetten horrorisztikus. Az író ráadásul nem kíméli sem a szereplőit, sem az olvasói lelkivilágát. Néha elgondolkoztam, Cotrina vajon milyen álmokból ébred reggelente…

Egyértelműen megmutatja, hogy ennek a világnak egyszerűen része a kegyetlenség, a döntéseknek pedig következményeik vannak. Sokszor ráadásul kifejezetten csúnya következményeik.

Ariadna kontra Ariadna

Nem mehetünk el szó nélkül Ariadna mellett, mert a könyv egy jelentős hányada szól az ő karakterfejlődéséről. Itt szögezném le, hogy ez nem olyan történet, ahol a főhős elindul, hogy megmentse a világot az apokalipszistől. Sokkal inkább szól arról, hogy mennyire határoz meg minket az, akik korábban voltunk. Ariadna elveszíti az emlékeit, majd teljesen más környezetben, más emberek között új személyiséget épít fel. Vajon melyik az igazi? Az, aki volt? Az, aki lett? Vagy egyik sem teljesen?

Ahogy fokozatosan visszatérnek az emlékei, szembesülnie kell egy olyan önmagával is, akinek a döntéseit, értékrendjét és tetteit a jelenlegi énje sokszor képtelen összeegyeztetni azzal, akivé idő közben vált. Ariadnának meg kell harcolnia saját magával is, hogy rájöjjön, mit szeretne megtartani az új életéből, és ez miként változtatja meg az eredeti személyiségét.

A karakteréhez pedig sokat hozzátesz a környezete. Először az új családját ismerhetjük meg, később pedig a régi kapcsolatai is felbukkannak. A maguk furcsaságaival együtt én személy szerint a Döghús társaságát kedveltem. Van bennük valami egészen különös talált család hangulat. Nagyon szívesen olvasnék róluk egy külön történetet is.

Nem csak azt szeretem, amit mesél, hanem ahogyan meséli

Sokan mondták, hogy mennyire szuper a könyv, de arra azért nem számítottam, hogy ennyire. Cotrina prózája elképesztően képszerű. Baljós, furcsa, sokszor kifejezetten szép. (A szép szót mindenki kezelje fenntartásokkal: az írásmód szép, amit leír vele, az brutális.) A horror és a fantasy képei egymásba csúsznak, és az egésznek van egy különös, álomszerű hangulata.

Kiemelném a fordítás igényességét, hiszen nyilván nem az eredeti spanyol szöveget olvastam. A magyar változat nyelvezete gördülékeny, mégis karakteres, és nagyon szépen működnek benne azok a bizarr, sötét képek, amelyek nélkül szerintem ez a regény jóval kevesebb lenne.

A végére áll össze teljesen a kép

A történetvezetés nem túl gyors. Időben is ide-oda mozgunk: emlékekből, jelenetekből és apró információkból rakosgatjuk össze Ariadna múltját, tehát nem kizárólag az akció hajtja előre az eseményeket.

A fordulatok után pedig, amikor visszagondoltam a korábbi eseményekre, azok új értelmet kaptak. A végére rengeteg apró részlet és mellékszál kerül a helyére. Voltak olyan események, amiket amikor olvastam, nem értettem miért kellettek. Kicsit feleslegesnek éreztem őket, de a végére tényleg minden a helyére kerül.

Az epilógus meglepően hosszú. Egy ponton már rendesen soknak éreztem, és arra készültem, hogy ezt majd jól fel is írom a könyv gyengeségei közé. Végül mégsem teszem, ugyanis gyakorlatilag minden korábban megnyitott szál kap valamilyen lezárást.

Zárógondolatok

Azoknak mindenképpen ajánlom, akik szeretik a sötét, groteszk és kegyetlen fantasyket, a különös világokat és a morálisan megkérdőjelezhető szereplőket. Viszont azok, akik nehezen viselik a vért és a brutalitást közelítsenek hozzá óvatosabban. A borítón szereplő fiatal főszereplő és a YA-elemek az elején meglehetősen megtévesztő biztonságérzetet adhatnak. Én viszont pont ezért szerettem.

Az Ariadna és az Árnyak Földje sokkal furcsább, sötétebb és nagyobb történet lett annál, mint amire az első fejezetek alapján számítottam. Egyszerre horror, dark fantasy és identitástörténet, tele olyan helyekkel és lényekkel, amelyekből egyébként egy kisebb sorozatra elegendő ötlet van.

Elképesztően fantáziadús és gyönyörűen sötét. Szeretnék még olvasni ebből a világból.

Ezek után nem is értem, miért várakozott évekig a TBR-listámon, és vásárlás után hónapokig a polcomon.

Fülszöveg

A neve Ariadna.

Négy évvel ezelőtt a rendőrök egy leégett házhoz érkeztek, tele halottakkal és megcsonkított holttestekkel. Ő volt az egyetlen túlélője a mészárlásnak. És az egyetlen dolog, amire emlékezett, az a neve.

Most a kamaszlányok átlagos életét éli. Örül fogadott családjának, és boldog a barátjával. Minden rendben van, minden úgy működik, ahogy kell. És mit számít, ha soha nem álmodik? Mit számít, hogy a bal szeme teljesen fekete, írisznek vagy pupillának nyoma sincs? Mindennapjai idillinek mondhatók.

Egészen addig, amíg a múlt vissza nem tér az életébe, hogy megkaparintsa őt.

Ari élete innentől fokozatos alászállás a pokol legmélyére, olyan utazás, amely a valóság másik, titkos világába vezet, az árnyékok és szörnyek kegyetlen birodalmába. A lánynak pedig szembe kell néznie a legrosszabbal: ő is ide tartozik, és minél előbb meg kell találnia elvesztett emlékeit, hogy ráleljen valódi identitására… De vajon van-e elég ereje, bátorsága szembenézni igazi önmagával, múltja legsötétebb titkaival? És mekkora árat kell fizetnie ezért?

Cotrina regénye hátborzongató dark fantasy, mesterien megalkotott horror, ami jégtőrt döf az olvasó zsigereibe, olyannyira, hogy amikor azt gondolnánk, hogy a történet végére értünk, rá kell döbbennünk: nem mi végeztünk a könyvvel, hanem a könyv végzett velünk…

Felnőtt olvasmány, erős idegzetűeknek.