Alvás helyett olvasok könyves blog
Alvás helyett olvasok könyves blog
Őszintén szólva ahogy megláttam a könyv címét, elsőre nem tudtam, hogy mire számítsak. Valljuk be, nem túl szokványos, de figyelemfelkeltő. Aztán elolvastam Grady Hendrix regényének a fülszövegét is. Vámpírok? Olvasókör? Déli háziasszonyok? Ez így együtt vagy zseniális vagy egy nagyon furcsa ötlet, ami nem működik. Aztán arra jutottam, hogy Agave könyvben még nem csalódtam, szóval miért is ne vehetném meg. És mi lett az eredmény? Szerintem határozottan jól működik ez …
Mi történik, ha egy “egyszerű” asszisztensi állásból hirtelen a királyság legveszélyesebb gonoszának jobbkeze leszel? Első körben nem árt, ha hozzászoksz, hogy körözési plakátokon köszön vissza a megnyerő mosolyod. A gonoszkodás lehet, hogy nem volt része Evie középtávú terveinek, de nagyon gyorsan beleszokott az új beosztásával járó szerepébe. Teljesen abban a hitben kezdtem neki A Gonosz asszisztense harmadik részének, hogy most aztán elérkezünk a nagy lezáráshoz: minden összeáll, az írónő elvarrja …
Általában két részre szoktam osztani a sorozatokat. Egy részének várom már a végét, mert csak hosszúra nyújtott tésztának érzem. Persze, megkapom a lezárást, elvarrják a szálakat, a karakterek nagyrésze életben marad, én becsukom a könyvet, és nyitom a következőt. Egy másik része viszont végig fenntartja az érdeklődésemet. Mert egyedi, mert nem fél kegyetlen lenni, mert azok a szálak, amiket korábban kicsit feleslegesnek éreztem, a végén mégis a helyükre kerülnek. Esetenként …
A Lótusz háborúja első részét, a Vihartáncost nagyon szerettem. Egy olyan világot tárt elém, amit nem sok fantasy tett még meg. A japán kultúra és a steampunk elemek kifejezetten izgalmas elegyet alkottak együtt, de ezt már az első részről szóló bejegyzésben is leírtam. Szóval nem volt kérdés, hogy a trilógia polcomról hiányzó két kötetét is meg fogom szerezni. Így került nem olyan rég hozzám a Testvérgyilkos és a Végső dalnok. …
A Bábmester számomra az egyik legkellemesebb meglepetés volt nem csak a hazai, hanem általában a fantasy kínálatban. Üde színfolt, ami nem csak a világával és a hangulatával fogott meg, hanem azzal is, hogy mert kicsit más lenni. Nem volt kérdés, hogy beszerzem e a Tüske és gyopár sorozat folytatását is. Már tavaly elolvastam egyébként, de időben most jutottam el addig, hogy megírjam a bejegyzést is róla. Ezért elnézést kérek mindenkitől. …
Őszintén? Sokkal rosszabbra számítottam. Ennek két oka van. Egyrészt már rettegek a szép borítós könyvek tartalmi minőségétől. Másrészt már futószalagon érkeznek a gyakorlatilag egyforma romantikus fantasy kötetek, én pedig egyre kevesebb lelkesedéssel fogadom ezeket. A boszorkányszedő kapcsán kifejezetten drukkoltam olvasás közben, hogy ez most jó legyen. A borító gyönyörű, a fülszöveg tele van ígérettel, a világ pedig papíron mindent tud, amitől egy fantasy-olvasó szeme felcsillanhat: ősi istenek, boszorkányok, legendák, mágia, …
Ez volt a 2026-os évem első olvasmánya, és igen: már most pofátlan magabiztossággal jelentem ki, hogy nagyon nehéz lesz ezt idén felülmúlni. Ez annak is köszönhető, hogy határozottan a könyv célközönsége vagyok. A World of Warcraft sokáig az életem aktív része volt, szóval a „mi történik, ha ezt csinálom?” kérdés, a statok, a fejlődés, a kockázat–jutalom arány ösztönös méricskélése mind-mind ismerős terep. Emellett az egyik első dolog, ami eszembe jutott …
Jay Kristoff sorozata nem tartozik a friss megjelenések közé, viszont én az első részt idén vettem először a kezembe. Nem fogom szépíteni: teljesen beleszerettem ebbe a könyvbe. És hogy miért? Ha leegyszerűsítve kéne megfogalmaznom a koncepcióját: japán epikus steampunk fantasy. Igen, a Vihartáncos mindezt hozza egyben. De ez önmagában nem azért kapta tőlem az 5 csillagot, mert ez így jól hangzik egyben, hanem mert működik is. Sőt: nemcsak, hogy működik, …
Nagyon vártam a megjelenést, mert már a Prédák háza is a kedvenceim közé került. Imádtam a hangulatot, a csavarokat, a helyszínt, mindent. Aztán elolvastam a folytatást. Nem mostanában ugyan, de még most sem tudom, hol kezdjem. MI AZ ATYA ÚRISTEN TÖRTÉNT ITT?? Már az első rész is padlóra küldi az embert. A Ragadozók háza viszont nem áll meg itt: földre visz, majd még beléd is rúg. Diana Hunt fantasztikus érzékkel …
A Vér a fényes égbolton egyértelműen nem olyan, mint azok a könyvek, amiket fantasy címszó alatt gyakorlatilag sorozatgyártásban kapunk. Mindenki szereti a grandiózus történeteket, de az utóbbi időben azt éreztem, mintha ez sportággá vált volna: ki tud hosszabbra nyújtani egy sztorit, ki tudja a legtöbb karakterklisét belezsúfolni egyetlen könyvbe, ki tudja a leghosszabb erotikus jeleneteket megírni (igen, rád gondolok Quicksilver), ki tudja a legcsillogóbbra polírozni az unalmas konfliktusokat. És persze …
Az előző rész záró képei után egyenesen kötelező volt rögtön folytatni, ennek ellenére az első napokban valamiért nehezen találtam vissza ebbe a világba. Szóval az elején nagyon lassan haladtam, de végül sikerült visszarázódnom. És mi történik a trilógia lezárásában? Schwab több fronton indít konfliktust, és a Gyülekező árnyak után itt már hirtelen rengeteg esemény zajlik, több szálon. De a ritmus feszes, a tét hatalmas, a hangulat pedig újra hozza azt …
Izgatottan vártam, hogyan folytatódik Kell és Lina története. Azt viszont nem gondoltam volna, hogy a második kötetnek az lesz a legnagyobb erőssége (és egyben a legnagyobb korlátja is), hogy a hangulat és a karakterek fejlődése dominál, miközben a cselekmény jó részét az Essen Tasch, a nagy mágusviadal tölti ki. A történetszál pedig minimálisat mozdul csak előre. Az Egy sötétebb mágia feszes, sötét és veszélyes világából egyszer csak egy valamivel könnyedebb, …