A parázs ura könyvborító

A parázs ura (A démonkirálynő próbái 2.)

Őszintén szólva, nem tudtam, mire számítsak a második kötettől. Az első rész után maradt bennem néhány kérdőjel, meg az a fajta bizonytalanság, amikor tudod, hogy működhetne ez az egész, csak valami még nem állt össze. Bíztam benne, hogy a második kötet majd helyre teszi, amit addig csak fél gőzzel bontott ki. Vártam valami többet, valami bátrabbat. És bár volt, ami beérett, az összkép még mindig kissé felemás maradt. Az viszont …

Tövisek városa könyvajánló

Tövisek városa (A démonkirálynő próbái 1.)

Bevallom, most valahogy kifejezetten jól esett egy könnyen emészthető, tempós kis fantasy. Az a fajta, ahol nem kell az első 50 oldalon képbe kerülni a világpolitikai viszonyokról, és nem öntenek a nyakamba egy rakás nevet. Szóval amikor szembejött velem C. N. Crawford Tövisek Városa című könyve, nem voltak különösebb elvárásaim. Rövid, démonos, romantikus. Egy kis kikapcsolódás, semmi több. És szerencsére pont ezt is kaptam. Meg azt is, amit nem kértem: …

Az ébredés könyvborító

Az ébredés (Zodiákus Akadémia 1.)

A fülszöveg és a vélemények alapján sokat vártam a Zodiákus Akadémiától. Illetve többen bedobták a klasszikus „ha szeretted a Harry Pottert, ezt is imádni fogod” dolgot, én viszont őszintén nem tudom, ezt hogyan és hol érezték így, mert a baglyok, a melegség és a baráti összetartás helyett itt főleg erőszak, zaklatás és rideg bentlakásos iskola van, ahol minden második lépésedre jut egy kis megaláztatás. Igazából a varázslóiskola stimmel, de ezzel …

Két ferde korona könyvborító

Two ​Twisted Crowns – Két ferde korona

Az Egy sötét ablak nekem igazi élmény volt. Komor, atmoszférikus fantasy, tele feszültséggel és a Lidérc szókimondó szövegeivel. Épp ezért a folytatásnál is valami hasonlóra számítottam: tömény sötétségre, elmélyített világra. Az első rész brutális cliffhangerrel ért véget, én pedig ott ültem tátott szájjal, várva, hogy jöjjön a következő rész. Aztán megérkezett a Két ferde korona, én pedig már nem voltam olyan szinten elégedett, mint az első rész során: olykor elmaradt …

Egy sötét ablak könyvborító

One Dark Window – Egy sötét ablak

Van az a pillanat, amikor az ember meglátja egy könyv borítóján a „booktok szenzáció” feliratot, és ösztönösen hátrál egyet, lehetőleg sarokba húzódva, szemkontaktust kerülve. A hype ritkán hálás dolog. Az utóbbi időben annyi túlértékelt, középutas könyv hullott az ölembe ilyen címkékkel, hogy már-már reflexből fintorgok. Ennek ellenére ezeknek egy részét elolvasom, mert néha, tényleg csak néha, jön egy történet, ami nemcsak megszolgálja a figyelmet, hanem még túl is teljesíti azt. …

Ónixvihar könyvborító.

Onyx Storm – Ónixvihar

Rebecca Yarros a sorozat harmadik kötetében, ismételten bebizonyítja, hogy a romantasy műfajban nemcsak a szenvedély, hanem a politikai intrikák és a karakterfejlődés is kulcsszerepet játszhat. A Negyedik szárny és a Vasláng után az Ónixvihar világépítése lenyűgöző módon bővül, új kultúrákat is megismerhetünk. Továbbra is a kedvenceim közé tartozik ez a sorozat, annak ellenére, hogy a főhősök érzelmi dinamikája vetekszik egy közepesen sikeres szappanoperával. Violet Sorrengail története folytatódik, és ha azt …

Vasláng könyvborító.

Iron Flame – Vasláng

Az első rész után azt hittem, hogy már mindent láttam Basgiathból, de Rebecca Yarros úgy döntött, ideje kinyitni a világot. És milyen jól tette! A történet végre kiszabadul az iskola szorításából, új helyszínekre kalauzol minket: elhagyatott paloták, határ menti települések, és egy királyság Navarre határain túl. Ebben a részben volt utazás, kaland, harcok, és annyi dráma, mint egy főműsoridős realityben. A Vasláng, ott folytatja, ahol a Negyedik szárny abbahagyta: Violet …

Negyedik szárny könyvborító.

Fourth Wing – Negyedik szárny

Amikor beszereztem Rebecca Yarros Negyedik szárny című könyvét, a net már rég tele volt vele. Konkrétan a csapból is ez folyt. Bevallom, kicsit szkeptikus voltam, hiszen sokszor égettem már meg magam a túlzott elvárásokkal, amit az internetes hype okozott. Aztán elkezdtem olvasni, és az lett a vége, hogy nem tudtam letenni. A történet teljesen beszippantott. A karakterek ugyan a megszokott sablonok voltak, de a világépítés lenyűgözött. Messze nem hibátlan, sőt. …

Prédák háza könyvborító

Prédák háza

Elit iskola Skócia ködében, latin idézetek a falakon, izgalmas nyomozás, titkos társaság a háttérben. Minden egyben, amiért annyira rajongok. A Prédák háza azonban túltett minden várakozásomon: alig bírtam letenni. Vannak itt még kérem, rejtélyek, hazugságok és mindfuck pillanatok. Pont az a fajta atmoszféra, amiért szeretek elveszni egy történetben. A Carnivora Akadémia világába beszippantva végig azt éreztem, hogy minden mondat mögött ott lapul valami sötétebb titok. Diana Hunt pedig gondoskodott róla, …

Haunting Adeline könyvborító

Haunting Adeline – Kísérteni Adeline-t (Macska-egér duológia 1.)

Spicy könyvet nem először olvasok, néha a kezembe kerül egy-egy, de a dark romance műfajába a Haunting Adeline társaságában léptem be. Tudtam, hogy elég megosztó a könyv (mondjuk a műfaj is), és hogy a Kísérteni Adeline-t vagy imádja az ember, vagy a falhoz dobja, mert annyira kiveri a biztosítékot. Esetleg unja. Igen, untam. De ne szaladjunk ennyire előre. Én a közönségsiker iránti kíváncsiságtól vezérelve vettem kézbe, és mire a végére …

A bölcs ember félelme könyvborító

A bölcs ember félelme

Vannak könyvek, amelyek után szinte lehetetlen másba belekezdeni. Hirtelen minden más kicsit rosszabbnak tűnik, mert ha megtalálod azt a könyvet, ami valóban lenyűgöz, az mostantól mérce lesz. És szerintem Patrick Rothfuss A Királygyilkos Krónikáját pont így alkotta meg. A bölcs ember félelme az a fajta regény, amely nem egyszerűen folytat egy történetet, hanem elmélyíti azt, kibővíti, új színt ad neki. Aki rajongott A szél nevéért, valószínűleg nem kérdésként kezelte, hogy …

A világítótorony boszorkányai könyvborító

A világítótorony boszorkányai

A világítótorony boszorkányai a skót partvidék misztikus világába kalauzol el minket. Ez a könyv egy lassan gomolygó, baljós atmoszférával körbevett gótikus thriller, ami mélyre nyúl a történelem sötétebb bugyraiba, miközben a jelenkori családi drámák sem maradnak el. Egy szóval minden megvan benne, ami felkelthette az érdeklődésemet, bár a családi drámáktól egy kicsit azért tartottam. De megnyugtatok mindenkit: nem bontakozott ki szappanopera. A történet helyszíne a kitalált, de nagyon is komor …