Álomhajsza könyvborító

Álomhajsza

Bevallom: nem tudtam, milyen lesz Vavyan Fable-től fantasyt olvasni. Más jellegű könyvével korábban már találkoztam, és nagyon kíváncsi voltam rá, hogy ez vajon milyen lesz, de sose vettem le a polcról. Egy darabig kerülgettük egymást, de most azt mondom, hogy abszolút megérte. Ráadásul nem teljesen azt kaptam, amire számítottam, hiszen én egy 100%-ig fantasy történetre voltam felkészülve, szóval pár percig ültem nagyra tágult szemekkel az első olyan fejezet fölött, ami …

A kiválasztott könyvborító

A kiválasztott

Bevallom, nem ez volt a kedvenc kötetem a trilógiából. A három részből ezt éreztem a leggyengébbnek, de ez nem azt jelenti, hogy nem tetszett. Inkább más. A sorozatot egyébként is átjárja egy nyomasztó hangulat, ami a zárókötetben szintet lép. Az Éhezők viadala segített nekünk elhelyezkedni a világban, miközben egy izgalmas történetet adott. A Futótűz már kezdett komorabb vizekre evezni, de még magában hordozta az első részből megszokott elemeket. A kiválasztott …

Futótűz könyvborító

Futótűz

Az első kötet után volt bennem egyfajta kétkedés: vajon lehet ezt még fokozni anélkül, hogy önismétlésbe vagy túlzásba csúszna? Hiszen a második részek sokszor nem érnek fel az elsőhöz. A Futótűz aztán gyorsan rácáfolt erre. Nem hozott harsányabb fordulatokat, mint az első rész, de mégis sokkal nyugtalanítóbb lett. Collins hasonló felépítéssel, és történetvezetéssel dolgozott, mint az Éhezők viadala során, mégis sikerült elérnie, hogy még mélyebbre ássuk magunkat ebben a világban. …

Éhezők viadala könyvborító

Az éhezők viadala

Az ember néha egész polcnyi könyvet tart otthon anélkül, hogy egy sort elolvasna belőlük. Ismerős? Így voltam Az éhezők viadalával is. Régóta ott üldögélt a TBR-listám élén, néha mindig elhatároztam, hogy ő lesz a következő, de aztán végül mindig mást vettem le a polcról. Közben persze a filmeket már réges-rég megnéztem (és szerettem is), de valahogy sosem éreztem égető szükségét, hogy a regényt is kézbe vegyem. Nehezen kezdek neki olyan …

Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz könyvborító

Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz

Fogtatok már egy olyan könyvet a kezetekbe, ami egyszerre volt izgalmas és bosszantó? Na, nekem ez volt Holly Jackson ifjúsági krimije, a Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz. Tudom, sokan nagyon szeretik. Én is úgy gondolom, hogy a történet alapötlete kifejezetten jó: egy tinilány próbál a végére járni egy régi, megoldatlan gyilkosságnak a kisvárosában, ahol él. Tele van fordulatokkal, és hagyja, hogy együtt gondolkodjunk a főszereplővel. Számomra valamiért mégsem volt maradandó élmény. …

A szél neve könyvborító

A szél neve

Őszinte leszek: amikor először találkoztam Patrick Rothfuss könyvével, semmit nem tudtam róla. A polcok között bolyongva egyszerűen megfogott a címe és a borítója (zseniális a grafikája szerintem). A fülszöveg elolvasása után tudtam, hogy haza fogom vinni. És ez lett életem legjobb könyves döntése. A legtöbb könyv esetében szükségem van 30-50-150 oldalra, hogy valóban érdekelni kezdjen, a végén pedig megállapítom, hogy „oké, ez jó volt”. És van A szél neve. Ez …

A gonosz tanítványa könyvborító

A Gonosz Tanítványa

A Gonosz asszisztense volt számomra az előző év egyik legkellemesebb meglepetése. Ez a könyv friss, szellemes és bájosan morbid volt. Igazi komfortolvasmány. Így amikor megjelent a folytatás, A Gonosz tanítványa, azonnal lecsaptam rá. És tudjuk jól, mi szokott lenni a második részekkel: elfáradnak, ellaposodnak, mint egy péntek délutáni Teams meeting (csak hogy maradjunk az irodai hasonlatoknál). De itt szerencsére nem ez történt. Ez a könyv pontosan azt nyújtja, amit az …

A gonosz asszisztense könyvborító

A Gonosz Asszisztense

Néha csak azért van kedvem fantasy-t olvasni, mert szeretnék kiszakadni a valóságból. Ehhez pedig nem feltétlenül van szükség epikus hőseposzra. Mondjuk az is tény, hogy a könnyed történetek között nehezen találok olyat, ami igazán tetszik. Néha viszont sikerül igazi gyöngyszemekre bukkanni. Egy olyan történetre, ami nemcsak elvonja a figyelmem a valóság nyűgjeiről, de közben még szórakoztat is. Hannah Nicole Maehrer regénye, A Gonosz Asszisztense pedig pont ilyen. Őszintén? Az elején …