Vihartáncos könyvborító

Vihartáncos (A Lótusz háborúja 1.)

Jay Kristoff sorozata nem tartozik a friss megjelenések közé, viszont én az első részt idén vettem először a kezembe. Nem fogom szépíteni: teljesen beleszerettem ebbe a könyvbe. És hogy miért? Ha leegyszerűsítve kéne megfogalmaznom a koncepcióját: japán epikus steampunk fantasy. Igen, a Vihartáncos mindezt hozza egyben. De ez önmagában nem azért kapta tőlem az 5 csillagot, mert ez így jól hangzik egyben, hanem mert működik is. Sőt: nemcsak, hogy működik, …

Ragadozók háza könyvborító

Ragadozók háza

Nagyon vártam a megjelenést, mert már a Prédák háza is a kedvenceim közé került. Imádtam a hangulatot, a csavarokat, a helyszínt, mindent. Aztán elolvastam a folytatást. Nem mostanában ugyan, de még most sem tudom, hol kezdjem. MI AZ ATYA ÚRISTEN TÖRTÉNT ITT?? Már az első rész is padlóra küldi az embert. A Ragadozók háza viszont nem áll meg itt: földre visz, majd még beléd is rúg. Diana Hunt fantasztikus érzékkel …

Pillangók kertje (A gyűjtő 1.)

Mielőtt elkezdtem olvasni a Pillangók kertjét, már néztem, hogy elég jó értékeléseket kapott mindenhol. Emiatt kicsit magas elvárásokat is támasztottam felé, és a végeredményben nem is csalódtam. Ez egy olyan történetet, ami egyszerre gyomorszorítóan beteg és kifejezetten olvasható. Inkább a túlélésre, a bajtársiasságra és a traumafeldolgozásra koncentrál, mint a véres sokkolásra. Nem állítom, hogy napokig nem tudtam megszólalni tőle, de azt igen, hogy kellemetlenül sokáig járt a fejemben. Lássuk mitől …

A fényigéző könyvborító

A fényigéző (A mágia árnyalatai 3.)

Az előző rész záró képei után egyenesen kötelező volt rögtön folytatni, ennek ellenére az első napokban valamiért nehezen találtam vissza ebbe a világba. Szóval az elején nagyon lassan haladtam, de végül sikerült visszarázódnom. És mi történik a trilógia lezárásában? Schwab több fronton indít konfliktust, és a Gyülekező árnyak után itt már hirtelen rengeteg esemény zajlik, több szálon. De a ritmus feszes, a tét hatalmas, a hangulat pedig újra hozza azt …

Gyülekező árnyak könyvborító

Gyülekező árnyak (A mágia árnyalatai 2.)

Izgatottan vártam, hogyan folytatódik Kell és Lina története. Azt viszont nem gondoltam volna, hogy a második kötetnek az lesz a legnagyobb erőssége (és egyben a legnagyobb korlátja is), hogy a hangulat és a karakterek fejlődése dominál, miközben a cselekmény jó részét az Essen Tasch, a nagy mágusviadal tölti ki. A történetszál pedig minimálisat mozdul csak előre. Az Egy sötétebb mágia feszes, sötét és veszélyes világából egyszer csak egy valamivel könnyedebb, …

Egy sötétebb mágia könyvborító

Egy sötétebb mágia (A mágia árnyalatai 1.)

Nem túlzok, ha azt mondom, hogy az egész sorozat évekig állt a polcomon anélkül, hogy egyszer is kinyitottam volna. Év elején rászántam magam az Egy sötétebb mágia olvasására, majd 30 oldal után letettem. Rossz időzítés, rossz hangulat, ki tudja. De nem hagyott nyugodni, sokan mondják, hogy V. E. Schwab zseniális, szóval nyáron ismét rá esett a választásom. viszont innentől már nem volt visszaút. A mágia árnyalatai trilógia részeit egymás után …

A koven könyvborító

A koven (A csont szövetsége 1.)

Azt már az elején leszögezem, hogy nekem A koven az idei év egyik csalódása volt. A csalódásom szintjét talán a Gothikana-hoz tudnám a leginkább hasonlítani. Fülszöveg alapján mindent hozott, amit szeretek: sötét hangulat, boszorkányok, csontok és elzárt iskola. A hype gyanús lehetett volna, de nagyon naivan tudok néha könyvet választani. Maga a történet haladós volt, ezzel nem volt bajom, de végig azt éreztem, hogy ebből a történetből ezerszer jobbat is …

A bosszú otthona könyvborító

A bosszú otthona (Millie Calloway 2.)

Freida McFadden sorozatának első részét, A téboly otthonát gyakorlatilag egy ültő helyemben olvastam ki. Az a fajta pszichothriller volt, ahol minden oldallal egyre lejjebb csúszol a kanapén, és esküdözöl, hogy a következő fejezet végén abbahagyod, és mész aludni. Ez után nem nagyon volt kérdés, hogy A bosszú otthona is a beszerzendő könyvek közé kerüljön, tudni akartam, mihez kezd Millie a Winchester-cirkusz után. És bár ez a rész is abszolút olvasmányos, …

Őrület határán könyvborító

Őrület határán (Őrületben 2.)

Az első rész után azt hittem, készen állok a folytatásra. Tudtam, hogy Diana Hunt nem fél becsapni az olvasóit, és azt is sejtettem, hogy a manipuláció, a valóságérzékelés és a bizalom témáit nem fogja elengedni. De azt nem tudhattam, hogy a második rész ennyire határozottan megborít, és olyan irányba viszi ezt az egész történetet, hogy szívem szerint a végén már felkiáltottam volna, hogy „MI TÖRTÉNIK IT???”. Arra itt felhívom viszont …

Őrületben könyvborító

Őrületbe kergetsz (Őrületben 1.)

Mikor becsuktam a könyvet, zubogott az agyam, hogy „Mi a manó volt ez???”. Szeretem Diana Hunt könyveit, a Prédák háza sorozat is a kedvenceim között van, szóval magas elvárásokkal ugrottam neki az Őrületben sorozat olvasásának is. És meg kell mondjam, az utóbbi időben ez volt a legjobb thriller, amit olvastam. Izgalmas, csavaros, és engedi, hogy teóriákat gyárts folyamatosan. Egyetlen pillanat alatt az elmegyógyintézet rideg falai között találod magad, és nem …

A kardfogó - Könyvborító

A kardfogó

Fiatal könyvmolyként faltam Cassandra Clare Árnyvadász-könyveit, akkoriban abszolút beszippantott az a világ. Kimondhatjuk, hogy a 20-as éveim elején az olvasmányaim gerincét ez a sorozat adta. Épp ezért tartottam kicsit attól, hogy A kardfogóval teljesen új irányba fordul, és ez már nem fog annyira tetszeni. Ezzel a könyvvel elhagyja az ifjúsági vonalat, az ismerős Árnyvadász-világot, és belevág valamibe, ami jóval sötétebb, felnőttesebb és komolyabb. Sokáig nem vettem meg, de mikor rászántam …

Hétköznapi szörnyetegek könyvborító

Hétköznapi szörnyetegek

Mivel egy komorabb hangulatú könyvre vágytam, úgy döntöttem, hogy J. M. Miro Hétköznapi szörnyetegek című kötetét veszem kézbe. Ha már bele akarok merülni a viktoriánus éjszaka sötétjébe, tegyem azt stílusosan: különleges gyerekekkel, titkos intézettel és egy olyan atmoszférával, ami már az első oldalon megfogja az embert. A lendületes kezdés után már csak az volt a kérdés, hogy a történet végig tudja e tartani ezt a varázst. A viktoriánus sötétség csábítása …