Árnyékbáb (Tüske és gyopár 2.)

A Bábmester számomra az egyik legkellemesebb meglepetés volt nem csak a hazai, hanem általában a fantasy kínálatban. Üde színfolt, ami nem csak a világával és a hangulatával fogott meg, hanem azzal is, hogy mert kicsit más lenni. Nem volt kérdés, hogy beszerzem e a Tüske és gyopár sorozat folytatását is. Már tavaly elolvastam egyébként, de időben most jutottam el addig, hogy megírjam a bejegyzést is róla. Ezért elnézést kérek mindenkitől.

Az Árnyékbábot nagyon vártam, mégis furcsa volt belekezdeni. Nem az történt, amit vártam. Nem rántott magával azonnal a történet. A tempó érezhetően lassabb volt, mint az első részben, és kellett egy kis idő, mire igazán kapcsolódni tudtam hozzá. Aztán egyik pillanatról a másikra valami átbillent: azon kaptam magam, hogy csak haladok előre, és újra beszippant az a világ, amit egyszer már megszerettem.

Folytatódik a történet

Az Árnyékbáb gyakorlatilag ott veszi fel a fonalat, ahol az előző rész elengedte. Viszont az első részhez képest történt egyetlen, de kifejezetten hangsúlyos változás: a tempó. Ez már nem az a könyv, amely elsősorban a külső események sodrásával akar magával ragadni. Itt minden lassabban történik, súlyosabban, megfontoltabban. De természetesen a politikai intrikákból itt sincs hiány.

Attól, hogy a vakok nem látják az agyarait, még szörny marad a szörny.

Ez a lassulás elsőre kifejezetten zavarba ejtő lehet. Nem azért, mert ne történne semmi, hanem mert a történés nem mindig úgy zajlik, ahogy várnánk. Sokkal több időt töltünk a szereplők belső világában, a döntéseik mögött húzódó félelmekben, bűntudatban, önvádban. Az Árnyékbáb egy belső utazás, és nem vagyok biztos abban, hogy ezt nem minden olvasó fogja ugyanazzal a lelkesedéssel követni.

Bastien és a súlypont eltolódása

Ha egyetlen dolgot kellene kiemelnem, ami igazán meghatározza ezt a kötetet, az Bastien nézőpontja. Az Árnyékbáb számomra egyértelműen az ő története. Nemcsak azért, mert több teret kap, hanem mert az ő belső vívódásai hordozzák a könyv érzelmi magját.

Ami igazán erőssé teszi Bastion részeit, az az, ahogyan az írónő nem próbálja megszépíteni a lelki folyamatokat. A reménytelenség, az önutálat, a félelem nem finoman elsimított érzelmek, hanem nyersen, sokszor fájdalmasan jelennek meg. Ettől függetlenül nem éreztem egysíkúnak a karakterét. Volt néha olyan pont, ahol ezt a folyamatos önosorozást soknak éreztem. De ez hozzá tartozik a karakter fejlődéséhez, ez is része az útnak, amit a végkifejlettig bejár.

Sivriel háttérbe szorul

Van egy rossz hírem azoknak, akiknek Sivriel a kedvencük: ebben a kötetben érezhetően háttérbe húzódik. Bár jelen van, és fontos szerepe van a történet alakulásában, mégis sokszor olyan érzésem volt, mintha most inkább katalizátor lenne, mint valódi mozgatórugó. Jelen van, a legjobb tudásához mérten próbálja menteni a menthetőt. Sokszor szembesül azzal a kérdéssel, hogy vajon mit tenne Bastion ugyanebben a helyzetben. Látszik, hogy az első részben, a közös utazásuk során sokat tanult tőle.

Egyébként ez az enyhe háttérbe szorulás részben működik. Sivriel szemszöge könnyedebb, levegősebb, és kifejezetten jót tesz a történetnek, hogy nem minden fejezet fullad teljes érzelmi sötétségbe. A társaság, amellyel útnak indul, hoz némi humort, oldást, emberi pillanatokat. Ezekre pedig szerintem nagy szükség van ebben a komor közegben.

Csak akkor reménykedhetsz benne, hogy mások elfogadnak […], ha képes vagy saját magadat elfogadni.

A kivitelezés továbbra is zseniális

Az Árnyékbáb egyik nagy előnye számomra az volt, hogy nem akart mindent egyszerre az arcomba tolni. A világ tovább tágul, a mágia és a politikai szálak egyre összetettebbek lesznek, de mindez teljesen természetesen történik. Rengeteg új információ érkezik az új kultúra és az új karakterek által. Mégsem éreztem azt, hogy le kellene ülnöm „tanulni” ezt a világot. Inkább csak sodródtam vele, és közben lassan állt össze a kép. Igazából úgy sodródtunk bele egy új terület szokásaiba, ahogy Sivriel is. És vele együtt is rázódtunk bele.

A nyelvezet nálam továbbra is telitalálat. Van benne játékosság, de amikor kell, kifejezetten nyomasztó tud lenni. És ami külön pluszpont: tényleg érezni, hogy más Bastien fejében lenni, mint Sivrielében. Nem csak a történések mások, hanem az egész hangulat, ahogy gondolkodnak, ahogy reagálnak. Ettől lett az egész sokkal személyesebb. Nagyon örülök ennek, mert több nézőpontos könyveknél ez hiba szokott lenni.

Összességében működött

Nem tudom azt mondani, hogy az Árnyékbáb minden pillanatában magával ragadott volna. Voltak részek, ahol a lassabb tempó miatt megtorpantam, ahol jobban vágytam volna valamiféle külső impulzusra. Ugyanakkor ezek a szakaszok utólag gyakran értelmet nyertek, amikor a karakterek fejlődése összeállt egy nagyobb képpé. Ez egy kifejezetten érzelmi könyv. Néhol kényelmetlen, összességében mégis azt éreztem, hogy a történet pontosan ott hat, ahol kell. Sokszor rinyálok egyes könyvek után, hogy az író nem mert elég merész lenni. Hogy nem lett elég sötét és nyomasztó a sztori. Igazából nincs okom panaszra, mert ezt most megkaptam.

Zárógondolatok

Az Árnyékbáb egy olyan folytatás, ami nem akar mindenáron megfelelni az elvárásoknak. Mer sötétebb lenni, mer elidőzni a szereplők belső vívódásaiban, és közben hagyja, hogy az olvasó maga rakja össze, mit is jelent mindez a történet egészére nézve. A befejezés pedig… hát cliffhanger. Na de milyen. Fogalmam nincs mi fog történni ezek után. Konkrétan egyszerre lett frusztráló és izgalmas.

Nem szerettem jobban a folytatást, mint az első részt, de ugyanúgy erős történetnek tartom. Mélyebb, sötétebb, kicsit kényelmetlenebb. A folytatást pedig ezek után nehéz lesz nem nagyon várni. Ajánlom mindenkinek, aki olvasta a Bábmestert. Aki pedig nem olvasta, és egy jó, nem tucatfantasy történetre vágyik, az mindenképp kezdjen bele Rezeda Réka sorozatába. A műfaj kedvelőinek úgy gondolom, hogy nem okozhat csalódást.

Fülszöveg

Feláldoznád az egész világot azért, hogy megmentsd, akit szeretsz?

Bastien Oakheartot elárulva, meggyötört szívvel rángatják az ellenséges Valerienbe. A bábmester egy halálos játszma kellős
közepén találja magát, csakhogy ezúttal nem ő, hanem Volkol nagyfejedelem mozgatja a szálakat… a drót pedig Bastien torkán feszül.
Részt kell vennie a valeri örökösödési viadalon, azonban a győzelemnél sokkal több forog kockán.

Volkol titokzatos méreggel fertőzi meg a versenyzők lelkét, ami életre hívja a régmúlt szörnyeit. De mi van, ha az a szörnyeteg, amelyik Bastien lelkében lakozik, iszonytatóbb annál, amelyik kint les rá?

Az óra ketyeg. Sikerül Bastiennek időben megfejtenie a méreg titkát? Képes lesz ellenszert találni rá, mielőtt az felemészti őt és a kishúgát?

Sivriel Thornrage megszökik a börtönből, és a barátaival együtt elindul, hogy kimentse Bastient Volkol karmai közül. De vajon
a fiú szóba áll vele azok után, hogy elárulta?

Sivriel tűzön-vízen átkel, hogy jóvátegye a hibáját, és visszaszerezze a szerelmét, de készen áll arra a választásra, amire ezen az úton kényszerítik?

Rezeda Réka lebilincselő regénye a díjnyertes Bábmester folytatása, a Tüske és gyopár-trilógia második kötete.

Engedd, hogy a lelkedbe hatoljon!