Tövisek városa (A démonkirálynő próbái 1.)

Bevallom, most valahogy kifejezetten jól esett egy könnyen emészthető, tempós kis fantasy. Az a fajta, ahol nem kell az első 50 oldalon képbe kerülni a világpolitikai viszonyokról, és nem öntenek a nyakamba egy rakás nevet. Szóval amikor szembejött velem C. N. Crawford Tövisek Városa című könyve, nem voltak különösebb elvárásaim. Rövid, démonos, romantikus. Egy kis kikapcsolódás, semmi több. És szerencsére pont ezt is kaptam. Meg azt is, amit nem kértem: néhány jó poént, egy félig működő világépítést, egy szorongással élő, de annál elszántabb főhősnőt.

Egy halandó lány és a démonjátszmák világa

Rowan nem egy különleges kiválasztott. Halandó, szorong, az ágya alatt túlélőkészletet rejteget, és az apokalipszisre készül. Tökéletesen átlagos lenne, ha nem hasonlítana megszólalásig egy hírhedt szukkubuszra. Ez a kellemetlen (vagy épp szerencsés?) hasonlóság viszi őt a démonok birodalmába, a Tövisek Városába, ahol játszania kell a szerepet. Közben persze próbál túlélni, bosszút állni az anyja haláláért, és nem beleszeretni az első dögös démonba, aki szembejön.

Nos, te varázserővel rendelkezel, én viszont egy másféle szuperképességgel. Egy olyannal, amit szorongásnak hívnak.

Hamarosan alkut köt Orionnal, a karizmatikus, szarkasztikus démonherceggel. Kettejük párosa viszi előre a cselekményt, miközben Rowannek részt kell vennie egy démoni próbán, megtanulni elcsábítani a démonkirályt, és hogy miként érje el, hogy minden szem rá szegeződjön, amikor belép egy terembe. És ez mind természetesen a személyisége szöges ellentéte.

A világépítés még jó is lehetett volna

A Tövisek Városa koncepció szintjén ígéretes. Egy mágikus terület, ahol démonok uralkodnak, szigorúan elválasztva az emberektől, persze azért némi átjárás mégis akad. A démonkultúra és a modern luxus keveredése alapvetően jó, a különböző körzetek ötlete is tetszik, tehát úgy gondolom, hogy abszolút van benne potenciál. Sajnálom, hogy végül nem lett jobban kidolgozva a világ. De mit panaszkodok, én kerestem könnyedebb olvasmányt ugye…

Sokat sejtető félmondatok repkednek a nagy háborúról, a démoni politikai rendszerről, vagy az egyetem működéséről, de ezek inkább kérdéseket nyitnak meg, mint válaszokat adnak. Miért van az, hogy embereket felvesznek a démonegyetemre, de közben halálos bűnnek számít, ha egy ember beteszi a lábát a városba? Illetve az emberek világa elzárta a démonokat, tartanak tőlük, de azért a gyerekeiket engedik ott tanulni? Miért??!

Hősök, barátok és elfelejtett démonvadászok

Az írói eszközök közül messze a humor a legerősebb, és ezt főként Rowannek köszönhetjük. Nem szuperképessége van, hanem szorongása, amit ő maga „másfajta szuperképességként” aposztrofál. Elég sokszor, hogy megmaradjon az emberben. És bár ez elsőre viccesnek tűnik, van benne valami mélyen emberi. Rowan bizonytalan, hebrencs, de céltudatos. Csak megy előre, ha kell rókavizelettel felszerelkezve.

Orion dögös. Ez a könyvben körülbelül minden második fejezetben elhangzik. Sok egyebet nem igazán tudunk meg róla, maximum annyit, hogy szarkasztikus és arrogáns. Tehát a romantasy irodalom minden jól bejáratott kliséjét felvonultatja, és nem is próbál kibújni alóla. Időnként érezni véltem, hogy van benne némi mélység, de aztán újra megszólalt, és visszatért a csillogóan üres frázisokhoz. Nem lettem nagy rajongója.

Szóval, amikor bonyolult interperszonális problémával találod szembe magad… akkor hajlamos vagy arra, hogy egyszerűen megöld a másikat, hogy megkönnyítsd a saját dolgod?

Shai, a legjobb barátnő, az a karakter, akiről csak remélni lehet, hogy a folytatásban több szerephez jut. Kedves, támogató, jelenléte fontos, mégis alig tudunk róla valamit. Tehát ő is hozza a kötelező, legjobb barátnő szerepet.

És a démonvadászok? Hivatkozási alap. Beszélnek róluk, hogy tudjuk, léteznek, de semmi egyéb. Hiányolom ennek a szálnak a kibontását a történetből.

Stílus, humor, tempó. Avagy mit lehet szeretni benne?

C. N. Crawford stílusa egyszerre könnyed és kapkodó. A dialógusoknál jól működik, főleg Rowan gondolatainál és szóáradatainál, de a világ leírása vagy a hangulatteremtés már kevésbé meggyőző. Olyan, mintha mindig sietne. Elindul egy érdekes gondolat, aztán hirtelen már akcióban vagyunk, aztán jön egy vicc, aztán már másik színtéren vagyunk, és közben nem volt idő megalapozni semmit.

A humor viszont működik. Nagyon is. Van itt démon, aki a Szürke ötven árnyalatát olvassa, hősnő, aki tűzálló overálban próbál túlélni, és jelenetek, amikért tényleg érdemes volt végigolvasni a könyvet. Nem fogsz sírni a meghatottságtól, de párszor garantáltan elmosolyodsz. És bevallom, erre azért nem számítottam.

A tempó kifejezetten pörgős. Ami jó hír azoknak, akik nem bírják a hosszan hömpölygő világépítést, rossz hír viszont azoknak, akik szeretik, ha egy történet minden érzékszervükre hat. Ebben a regényben inkább csak történnek a dolgok, és ez egy idő után lefarag a feszültségből.

Élmény: egy szórakoztató, de hézagos utazás

Ahogy haladtam előre a könyvben, egyre ambivalensebb lett az élmény. A történet működik, ha elfogadod, hogy nem akar több lenni, mint ami. Egy könnyed, sötét humorú, démonos-romantikus kaland, némi gyilkossági rejtéllyel és álruhás színjátékkal. Ha viszont elkezdesz belegondolni, hogy mi minden lehetett volna ebből a sztoriból, akkor fedezed fel, hogy milyen hiányosságai is vannak.

A végén néhány érdekes kérdést azért mégis felvetett. Ki is valójában Orion? Mi van Rowan múltjával? Mi ez a démonpolitikai háttér, ami minden második oldalról visszaköszön, de sosem kap igazi súlyt? Ezek miatt úgy éreztem: mindenképp elolvasom a második részt.

Fülszöveg

Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer egy kazamatában fogom énekelni magamnak, hogy „Boldog szülinapot!”. De ez történik akkor, ha egy bűnösen szexi démon jelenik meg egy koktélbárban, akit ráadásul a Káosz Urának hívnak, és összetéveszt engem egy szukkubusszal.

Szóval, boldog szülinapot nekem!

Persze belátta, hogy halandó vagyok, amikor megkóstolta a vérem. Én pedig rájöttem, hogy van bennünk valami közös: mindketten bosszúra szomjazunk. Úgyhogy egyezséget kötöttünk: én a tiltott városban maradhatok, hogy megkeressem anyám gyilkosát, cserébe őt hozzásegítem a bosszújához. Ehhez nem kell mást tennem, mint eljátszani a szexi szukkubuszt. Egy probléma van csak: ő a legfőbb gyanúsítottam anyám ügyében.

Amiről sajnos rendkívül könnyű megfeledkezni, amikor a szerepemre tanít, vagyis a csábításra. Minden egyes forró érintésétől közelebb sodródom a kárhozathoz. De ha megadom magam mágikus vonzerejének, akkor a biztos halál vár rám.