A szomszéd lány nem az a fajta könyv, amit kitörő lelkesedéssel fogok ajánlgatni bárkinek. Nem azért, mert rossz. Viszont arra is képtelen vagyok, hogy kerek perec kijelentsem: ez egy jó könyv. Az 5 csillagot igazából nem magának a történetnek adtam, mert szörnyű, ami történik benne. Olvasás közben folyamatosan gyomoridegem volt. És valahol ezzel tudom indokolni a könyvre adott értékelésemet is. Mert maga Ketchum írói munkája, amit kiemelkedőnek tartok.
Nézzük meg röviden a történetet
A szomszéd lány az 1950-es évek Amerikájában játszódik, egy látszólag átlagos, csendes kertvárosi környezetben, ahol a nyári szünet eseménytelensége adja a történet keretét. A regény egy kamasz fiú szemszögéből mesél el egy olyan időszakot, amikor új lány költözik a szomszédba a húgával együtt, és a közösség fokozatosan, egyénenként más szinten ugyan, de bevonódik az életükbe.
Fontosnak érzem megemlíteni, hogy a könyvet megtörtént események inspirálták. Ez a tudat szerintem nagyban befolyásolja az olvasói befogadást: a tudat, hogy a történet alapjai nem pusztán a fikció világából származnak, folyamatosan ott motoszkált a fejemben, és ez nehézzé teszi a teljes érzelmi eltávolodást.
Lassú indítás, fojtogató légkör
A regény eleje kifejezetten visszafogott. Olyan, mintha Ketchum tudatosan húzná az időt: gyerekek, nyári szünet, unalom, apró konfliktusok. Semmi olyan nem történik, ami indokolná azt a nyomasztó hangulatot, amit mégis folyamatosan éreztem olvasás közben. Ezzel nagyon jól építi a feszültséget, hiszen az első fejezetben az akkor már felnőtt narrátor megemlíti, hogy szörnyű dolgot tett. Emiatt végig az apró jelekre figyeltem, és vártam, hogy melyik ponton fog bekövetkezni az elkerülhetetlen.
Ez a tempó pedig kifejezetten fontos a történetvezetés szempontjából. Azt éreztem, hogy az egész sztori íve azon dolgozott, hogy fokozatosan, mindig csak egy kicsit toljon a komfortzónán. A főszereplővel együtt így az olvasó is azon gondolkozhat, hogy vajon meddig mennek el.
Az után a nap után úgy viselkedtem, mint egy drogfüggő, és a drog az volt, hogy tudni akartam. Tudni, mi az, ami még lehetséges. Tudni, milyen messzire vezethet ez. Meddig merik elvinni.
A narrátor is bűnös
És ezzel nem árulok el titkot, mert ezt ő maga is kimondja az első fejezetben. A történetet David szemszögéből követjük, aki az események idején 12 éves. Ő nem gonosz. Nem különösebben kegyetlen. Ennek ellenére kifejezetten nehéz azonosulni vele a könyvben. Rettenetesen haragudtam rá végig. David az a gyerek, aki látja, hogy valami nincs rendben, de nem tudja pontosan megfogalmazni, és nem csak azt nem tudja, hogy mikor lépjen közbe, hanem hogy egyáltalán közbelépjen e. Figyel, mérlegel, halogat. Sokszor inkább a háttérbe húzódva szemléli az eseményeket. És közben folyamatosan magyarázatokat gyárt magának, hogy miért nem tesz semmit.
Annak ellenére, hogy a szereplő nem válik szerethetővé (igazából nem is az a cél, hogy kedveljük őt), úgy gondolom, mégis fontos, hogy az ő szemén át kövessük az eseményeket. Ugyanis amit az ő szemszögén keresztül látunk, az az, hogy milyen nem dönteni. Pedig mind tudjuk, hogy a passzivitás is egy döntés.
A felnőtt tekintély súlya
A regény egyik legnehezebben megemészthető része igazából nem maguknak a gyerekeknek a viselkedése, hanem az a környezet, amelyben mindez lehetővé válik. Az a tény, hogy van egy felnőtt, aki jelen van, irányít. Aki engedélyt adott az egészre. A fókusz ilyen téren mindig Ruth karakterén van, de úgy gondolom, hogy nem ő volt az egyetlen felnőtt a történetben, aki hibázott.
El lehet-e képzelni, hogy feladjunk egy felnőttet – főleg egy olyan felnőttet, aki akár az anyánk is lehetne – a rendőrségen? Gyakorlatilag elképzelhetetlen.
Ruth figurája a legsötétebb és a legkegyetlenebb az egész könyvben. Egy felnőtt, akire felnéznek a gyerekek, mert laza, szókimondó, és akár alkoholhoz is juthatnak tőle. Egy olyan felnőtt, aki megszabja a szabályokat, és akinek a szava súllyal bír. Joga van kijelölni a határokat, vagy akár el is törölni őket. A gyerekek nem maguktól lettek olyanok, amilyenek. Inkább alkalmazkodnak ahhoz, amit elfogadhatónak látnak. A viselkedésük igazából csak válasz egy olyan helyzetre, ahol egy felnőtt azt mondja nekik, hogy ez még belefér.
A történet valódi sötétsége igazából nem egyetlen szereplő romlottságából fakad, hanem abból, ahogyan egy közösség lassan hozzászokik ahhoz, ami kezdetben még idegennek tűnt. Ahogy egyre természetesebbé válnak nekik bizonyos dolgok, és egyre durvábbra vágynak. A határok nem egyik pillanatról a másikra omlanak össze, hanem inkább fokozatosan halványulnak el, míg végül már senki sem emlékszik pontosan arra, hol is húzódtak eredetileg. David az, aki néha gondol arra, hogy Ruth már olyat is enged, amit előtte tiltott.
Erkölcsi kényelmetlenség, mint olvasói élmény
Felmerülhet a kérdés: Lehet e szeretni egy ilyen könyvet? Viszont nem vagyok benne biztos, hogy ez a megfelelő kérdés. A szomszéd lány inkább egy olyan olvasmány, amit elismerni lehet. Elismerni az írói fegyelmet és a narráció következetességét. Szóval ez alapján az én értékelésem sem rajongás, sokkal inkább elismerése annak, hogy miként hatott rám.
Ez nem a tipikus kedvenc könyv alapanyag. Inkább egy olyan olvasmány, ami nyomot hagy, de nem biztos, hogy ezt a nyomot bárki szeretné. Emiatt csak is kizárólag olyanoknak ajánlom, bírják a pszichológiailag megterhelő történeteket. Ami biztos, hogy a filmadaptáció megnézése teljes mértékben kikerült a napirendi pontjaim közül. Örökre.
Fülszöveg
Külvárosi környék az 1950-es években. Árnyékos, fák szegélyezte utcák, gondosan ápolt pázsit, kényelmes kis otthonok. Kellemes, békés környezet ahhoz, hogy itt nőjön fel az ember.
Kivéve a tinédzser Megnek és mozgássérült húgának, Susannek. Valahol egy zsákutcában, a Chandler család sötét, nedves pincéjében a két lány saját nagynénjük áldozatává válik, kiszolgáltatva a teljes őrületbe merülő távoli rokon kegyetlen rigolyáinak és dührohamainak. Olyan őrület ez, amely megfertőzi a nő három fiát is – végül pedig az egész környéket.
Egyedül a szomszédban élő, tizenkét éves David ütközik csak meg a történteken, tétován ingadozva a két lány és azok könyörtelen, vad kínzóinak tettei között. Ennek a fiúnak végül egy határozottan felnőtt döntést kell meghoznia.
Jack Ketchum 1989-ben megjelent története szemernyit sem öregedett az elmúlt három évtizedben, a rajongók és a kritikusok a horror egyik klasszikusaként tartják számon. A könyvből 2007-ben nagy sikerű, díjnyertes film is készült.
- Műfaj: Horror
- Szerző: Jack Ketchum
- Kiadó: Agave Könyvek
- ISBN: 9789634198598 (2024)
- Oldalszám: 304
- Eredeti megjelenés éve: 1989
- Fordította: Farkas Anikó, Kiss Attila
