Ragadozók háza

Nagyon vártam a megjelenést, mert már a Prédák háza is a kedvenceim közé került. Imádtam a hangulatot, a csavarokat, a helyszínt, mindent. Aztán elolvastam a folytatást. Nem mostanában ugyan, de még most sem tudom, hol kezdjem. MI AZ ATYA ÚRISTEN TÖRTÉNT ITT?? Már az első rész is padlóra küldi az embert. A Ragadozók háza viszont nem áll meg itt: földre visz, majd még beléd is rúg. Diana Hunt fantasztikus érzékkel csinálja ki az ember idegrendszerét.

Először a külcsínről

Ez nem „csak egy szép könyv”. Ez műalkotás. A piros és fekete lapok végigkísérik a történet hangulatát, a grafikák pedig nemcsak látványosak, hanem valóban hozzáadnak az élményhez. Páran hiányolták az élfestést, de őszintén: kinek hiányzik a tömegtermék-hatás? Ez a könyv nem élfestéssel akar „egyedinek” tűnni, hanem intelligens, vizuálisan is gondosan felépített hangulattal. A fekete oldalak gondolatokat rejtenek, a piros lapok feszültséget. Ez így, együtt, nem csak különleges, hanem zseniálisan hatásos is.

Visszatérés Carnivorába

A történet ott folytatódik, ahol a Prédák háza abbamaradt, de ez most már nem teljesen ugyanaz a világ. Azt az érzést sugallja, mintha a falak is komorabbak lennének, a folyosók keskenyebbek. A Carnivora Akadémia ismét magába szippantott, de ezúttal már nem is próbált barátságosnak tűnni. Már a hangulatból érezni, hogy a folytatás keményebb lesz.

A remény az, ami összeköti a jelen kilátástalanságát a jövő ígéreteivel.

Liz visszatér, már nem előkészítős, hanem valódi diák, de békét ez sem hoz az életébe. A múlt fájdalma még benne él, ott lüktet minden döntésében. És most már aktívabban cselekszik: kutat, gyanakszik, szimatol a nyomok után. Az ember azt gondolná, hogy a történek után tapasztaltabb lett, de sokszor esik bele most is ugyanazokba a hibákba. Egyre kevésbé képes bárkiben is megbízni. Viszont dolgozik azon, hogy képezze magát. Ráadásul folyamatosan meglepő dolgokra bukkan. Mert Diana Hunt nem adja könnyen az igazságot: előbb térdre kényszerít, és csak azután súgja meg a következő információt, amiről már nem tudod biztosan, hogy csak féligazság e.

Manipuláció, hipnózis és realitásvesztés

A hipnózis ebben a történetben nem trükk, nem látványelem, hanem egy penge, ami egyszerre vág bele a karakterek fejébe és az olvasóéba. A valóság és képzelet határai teljesen elmosódnak, és egy ponton túl már nem az a kérdés, hogy mi igaz, hanem az, hogy bármit el lehet-e még hinni. Liz egyre mélyebbre merül ebbe a mentális labirintusba, és miközben néha megremeg, egyre ügyesebben használja azokat az eszközöket, amelyek korábban csak áldozatként érték. Néha már nehéz eldönteni, hogy ő irányít vagy őt irányítják. Olvasás közben néha az volt az érzésem, hogy ott állok mellette kérdésekkel, bizonytalanul, egyre biztosabban abban, hogy innen már nincs visszaút. Mert ez nem csak olvasás: ez belecsúszás valami sötétbe.

A főszereplők közelebb kerülnek az olvasóhoz

Liz mostanra tényleg átlépett egy határt. Már nem csak sodródik az eseményekkel, hanem irányítani próbálja őket, akkor is, ha közben darabokra hullik. A régi, naivabb Liz nem mondom, hogy eltűnt, de egy fokkal átgondoltabb lett. Most egy olyan lány nyomoz, akit felemészt a veszteség és a rettegés attól, hogy későn jön rá az igazságra. Minden lépésében ott van barátnője iránti hűsége. Nem csak azért kutat, hogy megfejtse a rejtélyt, hanem mert tartozik neki azzal, hogy kideríti, mi történik vele. Becsülöm benne ezt az elhivatottságot. Sokkal szimpatikusabb volt számomra ebben a részben, mint az elsőben.

Eközben Will egészen más arcát mutatja. A szemszögváltás nemcsak közelebb hozza őt, hanem kicsit fájdalmasabbá is teszi. Már nem csak a sármos, sötét figura, hanem egy megtört, összetett karakter, aki legalább annyira elveszett, mint Liz. A gyerekkoráról, és a családjáról kapott információk magyarázattal szolgálnak arra, hogy miért vált olyanná, amilyen. A kettőjük kapcsolata pedig tele van feszültséggel, vággyal és félelemmel.

A legtöbb karakternél felvillan a paranoia-jelző

A mellékszereplők is rendkívül izgalmasak. Az ikreket kedvelem, tipikus testvérek, ahogy egyszerre piszkálják és szeretik egymást. Aurora a történet szíve-lelke, aki mindig Liz mellett áll. A szétesett barátnőjét próbálja összeragasztani, és meggyőzni, hogy lépjen tovább. Az ő gondoskodása gyakorlatilag az egyedüli önzetlen cselekedet az akadémia falai között.

A véleményalkotás és az azt követő ítélkezés alapvető emberi szokás.

És így érkezünk meg Finnickhez, akivel kapcsolatban végig volt bennem valami nyugtalanító érzés. Mintha valami nem stimmelne. De ezt már lehetséges, hogy az okozta inkább, hogy az írónő folyamatosan kétségek között hagyja az embert, hogy mégis kiben lehet megbízni. Rengeteg karakter tűnik fel: tanárok, diákok, ismerősök. És mindegyikük gyanús. A Társaság árnyéka mindenkit beborít, én pedig csak próbáltam követni a nyomokat, hogy eldöntsem, vajon ki lehet valóban szövetséges, és ki az, aki csak annak látszik. Itt nincs olyan, hogy egyszerű mellékszereplő. Mindenki rejthet valamit.

Tempó, feszültség, és az utolsó oldalak robbanása

Igen, a történet lassan indul. De szerintem ettől még nem unalmas. Ez a fajta lassúság nem vontatott, hanem inkább feszült. Minden sornál érezni a fenyegetést, hogy valami közeledik, de még nem látod. Olvasás közben úgy éreztem magam, mintha egy elhagyatott folyosón sétálnék: csend van, de valaki biztosan figyel.

És megkövetkezett az elkerülhetetlen. Valahol az utolsó harmad során elpattan a cérna. Az utolsó 100-150 oldal egy érzelmi aknamező: minden fejezetnél úgy éreztem, hogy ezt aztán már biztosan nem lehet fokozni. Aztán de. És újra. És újra. A zárás konkrétan kitépett a lelkemből egy darabot. Ott ültem, a könyv nyitva előttem, és csak néztem ki a fejemből, mintha nem akarná felfogni az agyam, hogy ez megtörtént. Egyszerre fájt és gyönyörködtetett.

Zárógondolatok

A Ragadozók házában a valóság és a képzelet határai elmosódnak. Diana Hunt nagyon jól játszik a hipnózis okozta kétségekkel. Csak gyanakodni, vagy éppen reménykedni lehetett sokszor, hogy ami történik, az inkább hipnózis, mint valóság. Nem sűrűn találkozom olyan könyvvel, ami így a bőröm alá mászik, és ennyire lesokkol. A lezárás darabokra tépte a szívem.

Ha szereted a sötét, pszichológiai játékokkal fűszerezett történeteket, ahol semmi sem az, aminek látszik, ez a könyv neked való. Ha nem? Akkor is. Mert megváltoztat. Mert olyan élményt ad, amit utána már máshogy keresel más könyvekben. Szóval, kész. Elfogytam. Ez a könyv tönkretesz és boldoggá tesz.

Az megjegyezném, hogy még Édesanyám is ódákat zengett a könyvről, imádja.

---

Fülszöveg

Készen állsz a játékra?
Akkor is, ha meg kell bíznod valakiben, aki egyszer már összetörte a szíved?
A szabályok egyszerűek…
A szereposztás megváltozik, a préda ragadozóvá válik.
Képzeld el, hogy a titkos társaság, amit kerestél, létezik.
Fő fegyverük a hipnotizálás, bármit képesek elhitetni veled. A Carnivora Akadémia sokkal veszélyesebb, mint azt elsőre gondoltad, az iskola hideg falai között sehol nem vagy biztonságban.
A társasággal kapcsolatos rögeszméd veszélybe sodor.
Megszállottá válsz, mindenhol őket keresed. Mindenkiben őket látod.
Ahhoz, hogy megmentsd a barátaidat, ki kell derítened az igazságot. Ahogy egyre mélyebbre merülsz, a valóság és a képzelet határvonala elmosódik. A túléléshez mindent fel kell áldoznod, talán még azt is, ami a legfontosabb számodra.
Ne félj tőlük, érd el, hogy ők féljenek tőled!