A fülszöveg elolvasásával most nem nagyon foglalkoztam, hiszen a Millie Calloway-sorozat korábbi részeit is szerettem. Az első két rész pont azt adta, amit egy gyors, csavaros, kicsit gonoszkodó pszichothrillertől várok: könnyen csúszik, mégis folyamatosan bizsergeti az ember gyanakvását. A titkok otthona viszont egy kicsit más. Nem azt mondom, hogy rossz. Sőt, még mindig megvan benne Freida McFadden azon tehetsége, hogy „csak még egy fejezet” üzemmódba rakjon, de nálam ez a kötet lett a trilógia leggyengébb darabja.
A végre normális élet ígérete
A sztori egy nagyobb ugrással indít, és Millie most már nem mások életét próbálja rendbe tenni, hanem végre a sajátját próbálja normális mederben tartani: férj, gyerekek, kertes ház, jelzálog – a teljes csomag. A helyszín is változik, Bronxból egy elit Long Island-i kertvárosba költöznek, gyönyörű környezetbe és egy csendes kis utcába. Tökéletes terep egy kis botrányhoz és bonyodalomhoz: túl kedves mosolyok, túl rendezett házak, és láthatóan mindenki tud mindent mindenkiről. A könyv pedig tudatosan ráfekszik erre a hangulatra, hiszen azt, hogy a kertvárosi csend mindig gyanús, már megtanulhattuk a Született feleségekből.
Ha nem szúrom le Suzette-t az este végére az egyik villával, az csak azért lesz, mert nem tudom, melyikkel lenne illendő.
Nagyon lassan jutunk el bárhova is
A titkok otthona első fele nálam nagyon sokszor azt az érzetet hozta, hogy a történet nem igazán halad előre. Millie figyel, gyanakszik, kombinál, de konkrétan semmi kirívó nem történik. Az összképhez a végén fontossá válnak ezek az apró részletek is, de akkor is lassúnak éreztem. A feszültséget érezni ugyan, de csak halványan jelenik meg, mintha azt akarná sugallani, hogy mindjárt történni fog valami. De erre a valamire egészen a könyv feléig várunk.
A kommunikáció halála
A korábbi részekben Millie karaktere kifejezetten jól működött, bár már volt némi visszaesés a második részben is. Itt viszont egy kisebb mélyrepülést tapasztaltam. De nem csak nála. Millie kissé idegesítő lett: ugyanazokat a köröket futja, ugyanazokat a gondolatokat ismételgeti. A konfliktusok egy része pedig simán elkerülhető lenne, ha két mondatot beszélnének egymással őszintén. Ráadásul amikor már századjára volt leírva, hogy neki milyen félisten a férje, és minden nő őt akarja… Nekem ez már túl volt tolva kicsit.
Megdöbbentő, hogy milyen jól tud száz százalékig valótlan dolgokat mondani, teljesen őszinte arccal. Mindig is tudtam, hogy a férjem kiváló hazudozó. De ez sosem zavart, amíg nem gyanúsítottam, hogy titkol valamit előlem.
Enzonak is vannak titkai és nem ez a fő probléma, mert thrillerben ez elvárás. A könyv hosszú ideig arra épít, hogy mindenki hazudik mindenkinek, és ez nem mindig feszültséget keltett bennem, mert abban biztos voltam, hogy van reális magyarázat mindenre, hiszen olvastam az előző részeket is. Kaptunk egy kis párkapcsolati drámát is, de nekem ebből a könyvből ez pont nem hiányzott volna. Azt mondjuk beismerem, hogy Millie gyanakvása ügyesen fenntartja a lendületet, mert hiába bosszantott, közben meg én is tudni akartam, mi lesz a vége.
A felénél indul be igazán
Már korábban is írtam, hogy az első fele kifejezetten lassú. Nálam a könyv második fele sokkal jobban működött. Ott végre elkezdenek összeérni a szálak, sűrűsödik a levegő, és megjön az a Freida-féle tempó, ami miatt az ember csak úgy pörgeti az oldalakat, és észre se veszi, mennyi az idő. A feszültség fokozódása, az a minden apróság jelent valamit érzés, meg az alattomosan kibomló családi titkok része szerintem kifejezetten rendben vannak, még akkor is, ha a csavar(ok) egy része nem volt teljesen sokkoló. Sokkal kiszámíthatóbb volt, mint az előző részek, de ettől függetlenül olvastatja magát.
És ha már csavarok. Nem mondanám, hogy unalmas a végjáték, mert nem az. De azt éreztem, hogy a történet nincs annyira kidolgozva, mint amennyire az alapötlet indokolná, és a lezárás kicsit túl gyorsan pörgeti le a következményeket. Viszont, ha valaki úgy ül le, hogy szeretne egy gyors, filmszerű thrillert, ami kikapcsolja, annak még így is működhet, mert az írónő stílusa tényleg baromi gördülékeny. Nekem valószínűleg inkább az volt a problémám vele, hogy az előző részek után magasabbra került a léc.
Zárógondolatok
A titkok otthona nekem inkább volt egy enyhén nyomasztó, kertvárosi családi dráma thrillerbe csomagolva, mintsem egy igazi agyeldobós olvasmány, amit az első kötet után vártam. De még így is megvan benne az a McFadden-féle gördülékenység, ami miatt az ember egy délután alatt képes átrágni magát rajta. A sorozat rajongóinak ettől függetlenül ajánlom, de arra számítson, hogy nem ez lesz a trilógia legnagyobb durranása.
Fülszöveg
Légy óvatos a szomszédaiddal!
Régebben mások otthonát takarítottam, most pedig a saját házamban élek a családommal. Bájos konyha, csendes zsákutca, hatalmas kert, ahol a gyerekeim játszhatnak. A férjemmel, Enzóval évekig spóroltunk azért, hogy mindezt megteremtsük. A múltamat már magunk mögött hagytuk. És mindent megteszek, hogy ez így is maradjon…
Új szomszédunk, Mrs. Lowell különös tekintettel fürkészi Enzót, de azért elfogadjuk a vacsorameghívását. Hátha lehetőségünk nyílik összebarátkozni. A házvezetőnője fehér kötényben, a haját szoros kontyba tűzve nyitja ki az ajtót. Pontosan tudom, milyen érzés az ő helyében lenni. De fagyos tekintetétől kiráz a hideg. Ugyanakkor nem ő az egyetlen furcsa teremtés az utcánkban.
Biztos vagyok benne, hogy egy sötét alak figyel minket.
Azt hittem, magam mögött hagytam a titkaimat. De lehet, hogy ez a csendes külvárosi utca a világ legveszélyesebb helye?
A New York Times, USA Today, Wall Street Journal és #1 Amazon bestsellerszerző Freida McFadden Millie Calloway-sorozatának minden része világszerte bestsellerré vált. Ez a rész is hihetetlenül fordulatos és feszültséggel teli. A kötet önálló olvasmányként is olvasható.
- Műfaj: Pszichothriller
- Szerző: Freida McFadden
- Sorozat: Millie Calloway 3.
- Kiadó: Álomgyár
- ISBN: 9789635709427 (2024)
- Oldalszám: 352
- Eredeti megjelenés éve: 2024
- Fordította: Presér Ágnes
- A sorozat első része: A téboly otthona
- A sorozat második része: A bosszú otthona
