Csalán és csont

Kezdjük ott, hogy én alapvetően nagy rajongója vagyok a formabontó fantasyknak. Amikor ilyet veszek a kezembe, nem világmegváltó, epikus történetet várom, hanem a furcsa hangulatot és a különc karaktereket. Már T. Kingfisher Varázslókalauz önvédelmi sütéshez című könyve is ezt a kategóriát képviselte. A Csalán és Csont egy kicsit sötét, egy kicsit fura, néhol komoly, máshol meg egész szívmelengető.  És igen, teljesen rendben volt számomra, hogy az első igazán fontos cselekedet egy csontkutya összedrótozása. Sőt, már itt éreztem, hogy ez a könyv tényleg az én hangomon szól. Már csak amiatt is, hogy a fülszövegben említett démoni tyúk felkeltette a kíváncsiságomat.

Na de kezdjük az elején

A történet középpontjában Marra áll, a harmadik (és valljuk be, legkevésbé fontosnak tartott) hercegnő, akit hosszú évekre száműztek egy zárdába, mert politikailag ez a megoldás tűnt a legkényelmesebbnek. A két nővére közül az egyik már halott, a másik pedig egy bántalmazó házasságban vergődik. Marra egy idő után rájön, hogy ha ő nem lép közbe, akkor itt bizony senki nem fog. Így hát (mint minden józan, visszafogott apáca) úgy dönt, hogy megöli a herceget. Miért ne tehetné meg?

Csak egyetlen olyan történet szól a keresztanyákról, amelyik mindig igaz. Csúf dolgok történnek olyankor, ha nem hívnak meg minket a keresztelőre.

A karakterek egytől egyig zseniálisak

Marra az a főhősnő, akinek nem adtak kardot, csak bűntudatot és jó szándékot. A mesék gyakran tini kiválasztottakkal dolgoznak, itt az írónő viszont úgy döntött: legyen harmincas, kicsit bizonytalan, kicsit túl sokáig apáca, és csak nagyon lassan induljon el az úton, amit senki sem mutatott meg neki. Sokszor nehezen esik le neki a tantusz? Igen. De legalább cselekszik.

A csapat, amit maga köré gyűjt nagyon jól működik együtt. Mintha minden karaktert egy nagyon furcsa tündérmese castingjáról szalajtottak volna: temetői boszorkány, démoni tyúk, bukott lovag, tündérkeresztanya és persze egy hűséges csontkutya. Mindenki máshonnan jön, mindenkinek más a sebhelye, de valahogy összeállnak, és ez nemcsak hiteles, de kifejezetten megható is. A csapat családdá kovácsolódik az út során. És bár a démoni tyúk szerepe kicsit alulhasznált (ezt a hiányt talán sosem dolgozom fel), a jelenléte mégis hozzáad ahhoz a groteszk bájhoz, amit ez a könyv tökélyre csiszolt.

A holtak serege csak úgy hangzik, mintha jó ötlet lenne. Aztán ott áll az ember ezer vak, összeaszott porhüvely előtt, akik csak annyit tudnak, hogyan kell ölni, ölni és egyre csak ölni. Ennyi erővel pestises hullákat is dobálhatnánk a városba.

Próbák, kalandok, csontok és csalán

Persze a dolog nem ilyen egyszerű, hiszen nem oldhat meg a probléma egy dalbetéttel. Ráadásul az sem túl reális elképzelés, hogy besétál egy másik királyság kastélyába, leszúrja a herceget, és megy mindenki a dolgára. De azért mégsem kell minden mesés motívumot elengedni. Mint egy rendes mesében, itt is véghez kell vinni három lehetetlen próbát. Így készül el a csontkutya, kerül a képbe egy démoni tyúk, és egy temetői boszorkány is. Ami elsőre groteszknek tűnik, az hamar a történet természetes velejárója lesz: Kingfisher világa épp attól működik, hogy a képtelenséget teljes komolysággal tálalja. Nem retelling, hanem a tündérmesék eszenciáját bolondítja meg kicsit: vannak tündérkeresztanyák, népmesés felépítés, de mindenhez adott egy kis fűszert. Kingfisher tökéletes érzékkel tolja be az őrült elemeket, melyek lazán a narratíva részévé válnak.

A háttérben pedig ott húzódik valami sokkal komolyabb: a családon belüli erőszak, a hatalommal való visszaélés, és az a bénító tehetetlenség, amit sokáig csak kerülgetnek a szereplők.

A mesékben senki nem beszél erről

A regény finoman emlékeztet rá, hogy a mesékben annyira idealizált hatalom valójában nagyjából addig biztonságos, amíg nincs egyetlen rosszul megválasztott herceg a közelben. Itt ugyanis nem egy sárkány terrorizálja a királyságot, hanem maga a jövendőbeli uralkodó, akit mindenki körbe tapsol, mert hát papíron ő a jó parti. Kingfisher kegyetlenül pontosan mutatja be azt a bájos társadalmi jelenséget, amikor a pozíció fontosabb, mint az ember, aki viseli. Ráadásul, ha valami nem stimmel, akkor bizonyára a nő a hibás, hiszen a történelem szerint az mindig remekül bevált. Ezek mellett az egy legfélelmetesebb elem mégis az, milyen természetesen fogadja a világ, hogy valakit elnyel egy ilyen rendszer. Ha ez nem tündérmese a valóságról, akkor semmi.

A groteszk hangulatú tündérmese nálam működik

A Csalán és Csont történetét Nem a világmegváltás lendülete viszi előre, hanem az embersége, a furcsán szerethető szereplői, és az a csendes, szívós kitartás, amivel Marra (és vele együtt az olvasó) végigmegy az úton. Lehet, hogy elsőre szokatlannak tűnik a tempója vagy a groteszk mesevilága, de ha hagyod, szépen belopja magát a szívedbe. Nem harsány, nem akar mindent megmagyarázni, és nem is minden részében tökéletes. De van benne valami, amit egyre kevesebb könyv tud: meglepni. És nem csavarokkal vagy cliffhangerrel, hanem azzal, ahogyan egyszer csak észreveszed: igen, ez most valóban más. És jó értelemben az. Ráadásul a trilógia-dömping közepén jól esett egy standalone fantasy.

Szóval, ha van kedved egy csapat furcsa karakterhez, akik nem igazán hősök, de valahogy mégis jobban működnek együtt, mint bárki más; ha nem bánod, hogy a gonosz herceg megölése előtt szükség lesz egy démoni tyúkra és egy csipetnyi fekete humorra, akkor ez a könyv biztosan a te polcodra való. Ha viszont csillogó páncélos hősöket, epikus románcot vagy nonstop akciót keresel, akkor talán most nem ez lesz a te tündérmeséd.

A besorolása szerint ugyan nem ifjúsági, de az én véleményem, hogy abszolút „YA-barát”.

Fülszöveg

Ebben a tündérmesében nem él boldogan a hercegnő és a herceg.

Marra, a félszeg harmadszülött lány megkönnyebbül, amiért nem házasítják ki, hogy a szülei megőrizhessék a trónjukat. A nővére nem ilyen szerencsés, mert királyi férje éppolyan goromba és erőszakos, amekkora hatalma van. Marra a zárda biztonságából várja, ki fogja megmenteni a nővérét. De miután éveken át csak nézi, ahogy a családok és a királyságok úgy tesznek, mintha minden rendben lenne, Marrának be kell látnia: ha el is jön a hős, akkor az ő maga lesz.
Ha képes kiállni három lehetetlen próbát, egy boszorkány megadja neki azt, amire szüksége van. De a hercegekről és a lehetetlenről szóló történetek olyanok, hogy a próbatételek csupán a kezdetét jelentik Marra különös és varázslatos vállalkozásának, hogy megmentse a nővérét, és megbuktasson egy királyt.