Bionauták

A Bionauták fülszövegéből gyorsan kiderül, hogy ebben a történetben az emberiség húsbányászattal foglalkozik az űrben. Ez alapesetben kétféle reakciót válthat ki egy olvasóból: vagy lassan visszateszi a kötetet a polcra, miközben igyekszik nem elképzelni, pontosan mit is jelenthet ez, vagy azonnal tudni akarja, mégis hogyan jutott el az emberiség odáig, hogy egy bolygó méretű idegen élőlényt ipari nyersanyagnak nézzen. Mivel az ajánlómat olvassátok éppen, gondolhatjátok, hogy én a második kategóriát képviselem.

A könyv már az alapötletével világossá teszi, hogy itt nem egy visszafogott science fiction következik. A Sirius A körül keringő karneusz nem bolygó és nem aszteroida, hanem egy hatalmas, kőzetpáncéllal borított élőlény. Az emberiség pedig, miután felfedezte, nem sokáig gondolkozott azon, hogy mihez kezdjen vele. Inkább elkezdett húst kitermelni belőle, amelyből luxusélelmiszerek, kozmetikumok és gyógyszerek készülnek. Mert ha találunk valami ismeretlent az univerzumban, nyilván az az első kérdés, hogy meg lehet-e enni, a második pedig, hogy mennyiért lehet eladni.

Minden adott egy izgalmas kalandhoz

A kitermelésből nőtt ki a Venter-dinasztia vállalatbirodalma, amelynek ifjú örököse, Yis Venter a történet elején megérkezik a karneuszhoz. Yist azonban a családjával ellentétben nem elsősorban a profit érdekli. Azt szeretné megtudni, mi ez a lény, hogyan működik, érzékel-e bármit abból, amit az emberek tesznek vele, és milyen titkokat rejt a belseje.

Emellett végre találkozhat gyerekkori példaképével, Julia Pollarddal, a legendás űrfelfedezővel, aki jelenleg a húsbányászatot irányítja. Yis tehát nagyjából úgy érkezik meg, mint aki egy életre szóló kalandra, és egy rajongói ölelésre készül. Ez a programterv valamelyest felborul. Bár az életre szóló kaland stimmel.

A történet innentől egyre mélyebbre vezet a karneusz testében. A szereplők húsos járatokon haladnak keresztül (ha nincs járat, csinálnak….). Szóval vér, testnedvek, inak és különféle szövetek gondoskodnak arról, hogy a karneuszban való utazás sose váljon unalmassá.

Gyakorlatilag undorító az egész, de engem meggyőzött

A történet egyik legnagyobb erénye számomra az volt, ahogyan ezt az egész húsvilágot Markovics Botond megteremti. A karneusz egyszerre taszító és lenyűgöző. Olvasás közben folyamatosan ott volt bennem a kíváncsiság, hogy mit találnak még odabent, és az undorítóbb lesz e, mint amivel azelőtt találkoztunk.

A regényben ezért bőven akad testhorror, de mégsem éreztem úgy, hogy a történet horrorrá válna. Számomra ezek a részletes leírások inkább a felfedezés élményét erősítik. És ez a felfedezős vonal nagyon működött nálam. A szereplők speciális felszereléssel, sajátos járművekkel és a hús mélyén megszerzett tapasztalatokkal próbálnak túlélni. Ettől az egész egyszerre lesz kreatív, nyugtalanító és furcsán kalandos.

A profitmaximalizálás

Ne meneküljön senki, nem kevertem össze a bejegyzés doksiját a céges prezentációval. 😊 Viszont ez megfelelő alcímnek tűnt ahhoz, hogy kifejezzem azt, ami a húskitermelés körül folyik. Mert végülis mi is történik? Találunk egy soha nem látott életformát. Nem tudjuk pontosan, mennyire érző, milyen szerepet tölt be a saját rendszerében, honnan származik, vagy milyen következményei lehetnek annak, ha évtizedeken keresztül darabokat vágunk ki belőle. De legalább ehető és rengeteg pénzt lehet vele keresni, úgyhogy a kényelmetlen kérdéseket tartalmazó mappát szépen elzárjuk egy fiók mélyén. A többit majd a jogászok megoldják.

Egyébként ezek az etikai és nagyvállalati kérdések nem uralják le az eseményeket, hanem csak finoman kísérik végig. A történet jól mutatja meg, hogyan alakítja át a kíváncsiságot a tulajdonosi szemlélet. Julia és Yis inkább meg akarják érteni a karneuszt, viszont a vállalat számára az élőlény elsősorban készlet, termelési terület és piaci lehetőség.

Ez a különbség ráadásul nem egyszerűen a jó emberek és a gonosz cég konfliktusára épül. A felfedezésvágy önmagában sem teljesen ártatlan. Julia megszállottsága és Yis romantikus lelkesedése ugyanúgy veszélybe sodorhat másokat, mint a nyereséghajszolás. Joggal merülhet fel a kérdés olvasás közben, hogy hol ér véget a tudományos kíváncsiság, és hol kezdődik az önhittség.

– Mert az emberek közönyösek – felelte Elisha, és a hangja meglepően komollyá vált. – Ami távol van, az nem érdekli őket. Amit nem értenek, attól pedig félnek, és inkább nem is akarnak tudni róla. […]

Brutális tempót diktál

Ha valamit elmondhatok, az az, hogy a Bionauták semennyire sem egy lassú regény. Igazából az első oldalon rárúgja az ajtót az olvasóra, és innentől kezdve folyamatosan történik valami. Én eleinte arra számítottam, hogy a történet főként a karneusz feltérképezéséről és a húsbányászat etikai problémájáról fog szólni. Ehhez képest a regény közepe környékén elszabadul egy komplett ötletcunami.

Ez a sodrás kifejezetten szórakoztató. A könyv rövid terjedelméhez képest meglepően sok koncepciót mozgat, és több olyan ötletet is bedob, amelyből más szerző valószínűleg külön regényt írna. Itt viszont alig van időnk rácsodálkozni valamire, mert már érkezik a következő furcsaság. Ez egyszerre az egyik legnagyobb erénye és a gyengesége is. Gyengesége azért, mert a mellékszereplők nagy része inkább funkcionális szerepet tölt be. Amilyen gyorsan belecsöppennek a történetbe, olyan gyorsan távoznak is.

Mindez azonban nálam nem törte meg az olvasás élményét. A Bionauták annyira kreatív, lendületes és vállaltan elborult, hogy könnyű vele haladni. Ráadásul az első kötet nagyon hatékonyan éri el, hogy érdekeljen, mi következik. A vége természetesen függővég. Viszont szerencsére inkább az a fajta, ami egy nagyobb történet első szakaszát zárja le, miközben teljesen egyértelművé teszi, hogy az igazi következmények még csak most jönnek.

Zárógondolatok

A Bionauták egy sodró, ötletgazdag és kellemesen gusztustalan science fiction, amelyben az űrbéli felfedezés, a testhorror és a társadalomkritika meglepően jól megfér egymás mellett. Nem hibátlan könyv. A vágtató tempó miatt a mellékszereplők háttérbe szorulnak, néhány információ túl direkt módon érkezik, és időnként annyi ötlet zúdul ránk, hogy alig van idő feldolgozni őket. De őszintén szólva inkább legyen egy regénynek túl sok vad ötlete, mint egyetlen olyan se, amelyre másnap is emlékszem.

Azoknak ajánlom, akik szeretik az elborult, felfedezős sci-fit, a hard SF-elemeket, a különös idegen biológiát, és nem bánják, ha a világépítés időnként szó szerint rájuk fröccsen. Érzékenyebb gyomrú olvasóknak csak óvatosan, lehetőleg nem vacsora közben. Szóval irány a karneusz. Védőruha erősen ajánlott.

Fülszöveg

A Sirius A csillag körül keringő karneusz nem bolygó és nem aszteroida: egy hatszáz kilométer átmérőjű, kőzetbőrrel védett élőlény, amelynek testéből az emberiség évtizedek óta bányássza a különböző luxusélelmiszerek, kozmetikumok és gyógyszerek alapanyagát. A kitermelésből született meg a Venter-dinasztia multimilliárdos vállalatbirodalma és a Föld kényelmes hazugsága, hogy a karneusz nem érző lény.

Yis Venter, a család ifjú örököse a csillaghoz érkezve egy életre szóló kalandot remél: végre találkozhat a legendás űrfelfedezővel, a húsbányászatot irányító Julia Pollarddal, és bejuthat a karneusz belsejébe, ahová a legtöbb ember sosem merészkedne.

Ám nem tudja, hogy Pollardot csempészettel vádolják meg, és a családja nem látogatóba érkezik, hanem elszámoltatni a nőt. Pollard azonban nem tolvaj, és nem adja meg magát. Felismeri, hogy Yis védelmet jelenthet a számára, ezért menekülése során magával ragadja a fiút.

Miközben Yis és Pollard a karneusz egyre veszélyesebb részeibe sodródik, a húsvilág mélyén, idegen szervek, makrofág ragadozók, eltűnt expedíciók és titkos bázisok mögött felsejlik egy fenyegetés, amelynek árnyékában a Föld hatalmi játszmái jelentéktelenné zsugorodnak.

Markovics Botond új regénye grandiózus sci-fi odisszea a hús univerzumában. Egy sodró tempójú történet a felfedezés megszállottságáról, a személyes áldozatokról és egy idegen entitásról, amely talán egyfajta ítélet az egész emberiség felett.