A modern irodalomban az Aranyozott fogoly sorozat olvasása közben találkoztam Midász legendájának újragondolásával, és ennek kapcsán kezdtem kutakodni, és felfrissíteni az ismereteimet, hogy vajon milyen történet bújik meg a regény mögött. Midász valóban olyan hataloméhes és toxikus volt a legenda szerint, mint ahogy a könyv is leírja? Így találtam rá a mítosz eredetére, és hamar kiderült, hogy a király alakja nemcsak az ókori mesékben, hanem a régészetben és a történetírásban is nyomot hagyott. Ráadásul a róla szóló mítosz is csak azt igazolja, hogy lehetett némi gond a toronyban.
Az aranyérintés legendája
Midász király nevét szinte mindenki rögtön az „aranyérintéssel” köti össze, hiszen ennek kapcsán hallottunk róla a legtöbbet. Ez a történet az ókori egyik sokat idézett tanmeséje, amelyben benne van minden: a vágy, a kapzsiság, a csodás ígéret és a kijózanító pofon. A mítosz szerint egy napon Midász a szőlőhegyek közelében ittasan bolyongó Szilénoszra, Dionüszosz öreg gondviselőjére talált. Ahelyett, hogy elkergette volna, a király vendégszeretőnek bizonyult: ellátta étellel, itallal, majd biztonságban visszajuttatta Dionüszoszhoz. Ezen a ponton még nem is tűnik problémásnak a király, és ezt a boristen is észrevette, szóval hálából teljesítette Midász egy kívánságát.
A király nem sokat gondolkodott. Azt kérte, hogy amit megérint, az váljon arannyá. Elsőre nyilván zseniális ötletnek tűnik. Gondoljunk csak bele: egyetlen mozdulat, és az asztal aranyból van, a palota oszlopai ragyogva szikráznak, az udvari székek értékes kincsekké válnak. Ki ne vágyna erre a gazdagságra? Midász úgy érezte, végre birtokában van az a hatalom, amely mindenki fölé emeli. (Mind tudunk erre modern kori példát is hozni.) Na de a rutinosabbak azért már érzik, hogy ebből csak dráma lehet.
Amikor az álom rémálommá válik
Ahogy az előző bekezdésben már előre jeleztem: az öröm nem tartott sokáig. Az első falat kenyér, amely szájába ért, rideg fémmé változott. A bor, amelyet inni akart, aranyfolyammá dermedt a kupájában. Az aranytömbök rágcsálása pedig valljuk be, nem tesz jót az emésztésnek. Ezt egyes változatok annyira fokozzák, hogy még a lányát is elveszíti: egy ölelés, és a szeretett gyermekből aranyszobor lesz. Ez a rész nem minden ókori forrásban szerepel, de a későbbi irodalomban gyakran előkerül, hiszen így a tanmese még tragikusabb.
Midász hamar rájött, hogy az ajándék valójában átok. Aranyban fürödhet, de a legapróbb emberi öröm (egy falat kenyér, egy korty víz, egy ölelés) többé nem érhető el számára. Az élet aranyszínű szoborrá fagyott körülötte. Kétségbeesve könyörgött Dionüszosznak, hogy vegye vissza az ajándékot. A boristen végül megszánta, és elmondta neki a kiutat: menjen el a Paktólosz folyóhoz, mártózzon meg benne, és a víz lemossa róla a hatalmat. Midász így is tett. Amikor a folyóban megmártózott, az aranyérintés képessége megszűnt, és a víz magával vitte az átkot. A mítosz szerint ezért lett a Paktólosz hordaléka gazdag aranyban, innen ered a környék mesés kincse.
A mítosz tanulsága
A történet erkölcsi tanulsága nyilvánvaló: a kapzsiság és a mértéktelen vágy önpusztító. Amit Midász kívánt, elsőre csábító volt, de azonnal kiölte az életből mindazt, ami valóban értékes. Az aranyérintés azóta is egy erős kulturális metafora: a „Midas touch” kifejezés ma is használatos, bár többnyire pozitív értelemben, és arra a személyre, akinek minden sikerül, amihez hozzáér. Csakhogy az eredeti történetben az „aranykéz” inkább tragédia, mint áldás.
Midász és a szamárfülek
Az aranyérintés mellett Midász másik ismert legendája a szamárfülek története. Ez annyira nem kapcsolódik az aranyhoz, de úgy gondoltam, azért megéri említést tenni róla. Ovidius és Hyginus szerint a király jelen volt, amikor Apollón és Pán zenei vetélkedőt tartottak. A bíró Tmolus, a hegy szelleme volt, aki Apollón lantjátékát hirdette győztesnek. Midász azonban elég elfogult volt, tekintve, hogy Pán istent imádta, szóval jelenetet rendezett. Nyíltan felszólalt a döntés ellen: szerinte akkor is Pán furulyája szól szebben. Apollón ezen megsértődött, úgy gondolta, hogy ára van annak, ha egy isten szavát valaki megkérdőjelezi, szóval nemes egyszerűséggel szamárfüleket varázsolt Midásznak. Nem megölte, nem száműzte, hanem inkább nevetségessé tette.
A király próbálta eltitkolni a szégyenét, de a borbélya tudomást szerzett róla. A férfi nem bírta a terhet: egy gödörbe súgta bele a titkot, ám a gödörből kinövő nádak susogni kezdtek: „Midásznak szamárfüle van!” Ez a történet már nem a kapzsiságról, hanem a hiúságról szól, és arról, hogy egy titok előbb-utóbb napvilágra kerül, akár egy nádas suttogásán át is. Az emberek szeretnek pletykálni. Ez tény.
Midász a történelemben
A mítosz mögött nem pusztán mese, hanem hús-vér történelem is rejlik. Midász ugyanis nem csak a görögök képzeletében élt: a frígek királyságának valódi uralkodója lehetett az i. e. 8. században. A források és a régészeti leletek együtt rajzolják ki alakját, és segítenek megérteni, miért fonódott köré ekkora legenda. Az én személyes véleményem, hogy nem kedvelhették annyira, ha mindkét róla szóló mítoszban negatív karakterként jelenik meg.
A történelmi Midász nem csupán helyi uralkodó volt. Krónikák szerint szövetségre lépett az asszírokkal, és részt vett a környék politikai játszmáiban. A frígek azonban végül a kimmerek támadásai alatt omlottak össze, Gordiont pedig Kr. e. 7. században feldúlták. Ez a pusztulás vetett véget Midász és a frígek hatalmának.
Régészeti nyomok: a Midasz-sírhalom
A 20. században (1957-ben) amerikai régészek, a Pennsylvaniai Egyetem kutatói feltárták Gordion legnagyobb halomsírját, amelyet a néphagyomány „Midasz-sírhalomként” emleget. A tumulus 53 méter magas, 300 méternél is szélesebb, és egy hatalmas fakonstrukciós sírkamrát rejtett.
A belsejében egy idősebb férfi maradványait találták, akit gazdagon, értékes tárgyakkal temettek el: bronzedényekkel, díszes bútorokkal és egykori lakomák maradványaival. Bár biztosan nem lehet kijelenteni, hogy maga a híres Midász csontjai kerültek elő, az i. e. 8. század végére datált sír egyértelműen a fríg uralkodói elit egyik legjelentősebb temetkezése. Ez a gazdagság teljes összhangban áll azzal a képpel, amit a mítoszok Midászról megőriztek: egy fényűző, mesés gazdagságban élő királyról.
A Midasz-emlékmű
Frügia területén található a híres Yazilikaya-sziklaszentély, amelyet a népnyelv „Midasz-emlékműnek” nevez. A hatalmas sziklafalba vésett homlokzat feliratai és díszítései valószínűleg Kübelének, a frígek anyaistennőjének állítottak emléket. Bár közvetlenül nem bizonyítja Midász személyét, a helyi hagyomány összekapcsolta a szentélyt a király nevével.
Miért lett belőle legenda?
Ne feledjük: amikor a görögök Midászról meséltek, valószínűleg hallottak a fényűző fríg királyról, aki valóban nagy gazdagságot halmozott fel. A Paktólosz folyó aranya, a gordioni kincsek, a hatalmas tumulus. Mindez összekeveredett a mesékkel. A valóságban nem aranyérintése volt, hanem egy olyan királysága, amely bővelkedett kincsekben, és amelyet a környező birodalmak csodálattal (és talán irigységgel) szemléltek.
Nem is áll olyan messze egymástól a könyv és a mítosz
Midász alakja akár a mítoszban, akár az Aranyozott fogoly lapjain, mindig ugyanazt a mintát mutatja: egy férfit, akinek semmi sem elég, és aki bazi nagy egót növesztett. Az ókori mitológia szerint arannyá változtatta a környezetét, Kennedy a történetében pedig ezt megfűszerezte hazugságokkal. Egyik esetben sem hős, és nem is zseniális stratéga, legfeljebb egy kétségbeesett férfi, aki mindenáron többnek akart látszani, mint ami valójában volt. Az arany csak kellék volt, a lényeg a hatalom fitogtatása és megtartása. Midász így marad örök példája annak, mennyire mérgező, amikor a csillogás mögött nem erő, hanem puszta hiúság áll.
Kapcsolódó könyvsorozat: Az aranyozott fogoly
